2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Bejegyezték a jelöltlistákat, Slotáék beadványa az MKP ellen

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Az előrehozott választásokon induló mind a 26 párt és mozgalom jelöltlistáját elfogadta a Központi Választási Bizottság (ÚVK) hétfőn, majd kisorsolta, melyik milyen számmal vesz részt a március 10-i vokscsatában.

Az ÚVK hétfői ülésén megvitatta a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) beadványát is, mely szerint Berényi József nem szlovák állampolgár, s akkor sem volt az, amikor a Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökévé választották.

Ján Slota pártja ezzel arra célzott, hogy szerinte Berényi felvette a magyar állampolgárságot, vagyis - a vonatkozó szlovák jogszabályok értelmében - automatikusan elveszítette a szlovákot, tehát nem lehet szlovákiai párt vezetője, aláírási joggal rendelkező képviselője.

Lívia Škultétyová, az ÚVK jegyzője közölte: a beadványt elutasították. A testület arra a megállapításra jutott, hogy Berényi becsületbeli nyilatkozata a mérvadó, amelyben az szerepel: nem ismeretes számára semmi, ami választhatósága akadálya lenne. Tehát - jegyezte meg Škultétyová - "az ő felelőssége, miről nyilatkozik".

A Zöldek Pártja azt kifogásolta, hogy szerinte három párt határidő után tette le az indulás egyik feltételének számító több mint 16 ezer euró kauciót. Hogy mely politikai erőkről van szó, nem árulták el.

Az ÚVK szerint minden párt igazolta, hogy befizette az összeget a kincstárnak. A törvény nem határozza meg, hogy a pénznek meddig kell "befutnia" a számlára.