2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Az ígéret szerint év végéig bocsánatot kér a kormány Malina Hedvigtől

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Már háromszor hallgatták meg a főügyészségen Peter Labaš orvosszakértőt a Malina Hedvig-jelentéssel kapcsolatban. A meghallgatásoknak ezzel nincs vége, negyedszer is meg kell jelennie, mert a lényeges kérdésekre még mindig nem adott választ.

Labaš kihallgatása 2012 januárjában folytatódik, de közben már érvénybe lépett az Európai Emberi Jogi Bíróságnak az a határozata, amely alapján a szlovák kormánynak bocsánatot kellene kérnie Malina Hedvigtől. Az ügy békés rendezéséről szóló megállapodást november 8-án hagyták jóvá Strasbourgban, és a szlovák igazságügyi minisztériumtól kapott információnk szerint már elküldték a határozatot a kormánynak. A kormányhivatalban úgy tájékoztattak, még idén kiadják azt a sajtónyilatkozatot, amelyre a megállapodásban kötelezték magukat.

Peter Labaš e heti meghallgatásának fő témája az Új Szónak adott interjú volt, a pozsonyi Comenius Egyetem Orvosi Karának dékánja tavaly októberben nyilatkozott lapunknak.

Labaš, a pletykás

Roman Kvasnica, Malina Hedvig védőügyvédje rákérdezett, mire alapozta Labaš azt a feltételezését, hogy Malina Hedviget a férje verte meg. A dékán ezt az interjúkészítés közben mondta munkatársunknak. Állítólag Hedvig falujából kereste fel valaki ezzel az információval. A mondottak az interjú közben készült hangfelvételen is jól hallhatók.

Labaš a mostani meghallgatáson azt állította, nem adta beleegyezését ahhoz, hogy felvétel készüljön a beszélgetésről, holott a felvételen többször is jól hallhatóan azt mondja kollégánknak: „nyugodtan rögzítse, amit csak akar”.

Kvasnica kérdésére, hogy milyen okból és milyen jogon terjesztett ilyen alaptalan pletykát a sajtóban, Labaš azt válaszolta: nagyon sok pletykát hallott az üggyel kapcsolatban, de a szakvélemény kidolgozásakor csak az objektív leleteket vette figyelembe.

Ennek ellenére arra sem tudott magyarázatot adni, milyen objektív lelet alapján jutott arra a következterésre, hogy Hedvignek nem volt agyrázkódása. Szakértői jelentésében azzal érvel, hogy mivel a CT-vizsgálat nem mutatott ki agyrázkódást, Hedvignek emlékezetkiesése sem lehetett. Az ügyvéd ezt a szakirodalomból idézve cáfolta, és figyelmeztetett arra, hogy a poszttraumás stressz is okozhat emlékezetkiesést. Labašnak most az a véleménye, hogy ez a kérdés pszichiáterre tartozik – viszont a szakértői jelentés kidolgozásakor nem kérte ki pszichiáter szakvéleményét.

Szóba került az is, a szakértői jelentés melyik részét készítette Vrtík docens, aki 2009 szeptemberében elhatárolódott a jelentéstől, majd idén kiadott egy nyilatkozatot, mely szerint mégiscsak részt vett kidolgozásában. Labaš válasza a szokásos volt: mindenki megkapott minden jegyzőkönyvet és leletet, amire szüksége volt, a többi kérdést az egyes szakértőknek kell feltenni.

Hozzászólások (3):