2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

A Smer alig változtatott a szereposztáson

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Hiányoznak a meglepetések a Smer jelöltlistájáról. Mint minden nagyobb párt, a Robert Fico vezette mozgalom is szinte kivétel nélkül jelenlegi parlamenti képviselőit indítja a választásokon. A Smer listájának – a jelöltek szempontjából – az a legnagyobb előnye, hogy az első ötven-hatvan biztos befutónak számít.

TASR-felvétel

A párt elnöke nem győzi hangsúlyozni, hogy a Smer az egyetlen olyan párt, amelyet 2002-től egyetlen parlamenti képviselője sem hagyott el, tehát rendkívül stabil képviselőtgárdával rendelkezik. Azt sem rejti véka alá, hogy jelöltlistájával még a 2010-es választási eredményénél is jobbat akar elérni. „2006-ban 660 ezer szavazatot kaptunk, tavaly 880 ezret. Az utóbbinál is többet szeretnénk elérni, mert az 1993-tól számítva történelmi eredmény lenne” – mondta.

Az első 62 helyen egyetlen változás

A tavalyi parlamenti választások győztese, s a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt inkább a megbízható nevekre, mintsem újoncokra támaszkodik. A jelöltlista első 62 helyén – egyetlen kivétellel – jelenlegi parlamenti képviselői vannak. Akit kihúztak a listáról, az Stanislav Lazár kassai alpolgármester, aki viszont azt nyilatkozta: nem kell szenzációt keresni abban, hogy nem indul. Fico magyarázata szerint azért nem került a listára, mert ha a Smer kormánypárt lesz, Lazár valamilyen kiemelten fontos tisztséget kap, például a gazdasági tárca élére kerülhet. A jelöltlistán Otto Brixi jogász került a helyére.

Lazáron kívül tárcára számíthatnak a Smer árnyékkormányának árnyékminiszterei, Stanislav Becík, Oľga Algayerová és Zuzana Zvolenská, akik szintén hiányoznak a listáról. Becík például az előző Fico-kormány alatt földművelésügyi miniszter volt, a HZDS jelölte, később átigazolt a Smerbe. „A választási listáról nem vitáztam a Smer képviselőivel. Inkább a kormányzati funkció vonzana” – mondta a SITA hírügynökségnek. Míg például a Híd, az MKP és a KDH választási listáira a roma kisebbség képviselői is felkerültek, a Smer a 150-ből egyetlen helyet sem áldozott a romákra.

A Smer listavezetője értelemszerűen Robert Fico, őt követik a párt alelnökei, majd volt miniszterek következnek: a hetedik Ján Počiatek, a nyolcadik Richard Raši. Ján Richter pártigazgató a kilencedik. A tizedik pozíciótól lefelé találjuk a megyei pártfőnököket: a legelőkelőbb helyen Peter Žiga (Kassa megye) áll, őt követik a többiek, majd a járási elnökök jönnek. A harmadik tízes csoportot Viera Tomanová volt szociális miniszter és Miroslav Číž, a parlament volt alelnöke indítja.

Nem biztos az elsöprő győzelem

Fico szerint ugyan fontos, milyen személyiségek vannak a listán, de még ettől is fontosabbnak tartja, hogy milyen véleménnyel vannak a pártról az emberek. Bár a Smer esetében néhány közvélemény-kutatás arra utal, hogy akár önállóan is kormányt alkothatna, Grigorij Mesežnikov politológus nem gondolja, hogy erre valóban sor kerül. „Az előző választásokon is a feltételezettnél valamivel rosszabb eredményt ért el a párt, végeredményben ezért került a választások győzteseként ellenzékbe” – állítja a politológus. Meggyőződése, hogy a Smer számára az lenne a legelőnyösebb, ha a választásokon induló pártok többsége a parlamenti küszöb alatt maradna, tehát nem érné el az öt százalékot.