Solymos: a választási koalíció nem aktuális együttműködési forma
"Annak ellenére, hogy a Híd elutasította a választási koalíciót, mi továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködés előtt" - jelentette ki Berényi József, az MKP elnöke szombaton Pozsonyban, a párt Országos Tanácsának ülése utáni sajtóértekezleten.
Berényi szombaton közölte: az országos tanács döntése alapján levelet ír Bugár Bélának, a Híd elnökének, amelyben konkrét tárgyalási ajánlatot tesz. A Híd válaszát november 10-ig várja az MKP. "Célunk, hogy a magyar szavazatok ne vesszenek el" - hangsúlyozta.
A Híd országos választmánya már korábban döntött arról, hogy nem hoz létre választási koalíciót. Solymos közölte, megvárják, mi szerepel Berényi levelében. "Ami a koalíciót illeti, álláspontunk egyértelmű: azt mondtuk, hogy ez nem az a megoldás, amely pillanatnyilag optimális. S nem gondolom, hogy ezen bármit is változtatunk. Ám nem zárkózunk el az elől, hogy tárgyalóasztalhoz üljünk, és elbeszélgessünk arról, hogyan akarunk együttműködni" - mondta a Híd frakcióvezetője.
Szlovákiában március 10-én lesznek előrehozott választások, mert Iveta Radičová kormánya október elején a mentőcsomagról szóló első, bizalmi szavazással összekapcsolt voksoláson megbukott. (MTI, TASR)




Hozzászólások (1):