Pozitív kampányra készül a Híd
A testület négy meghatározó prioritást nevezett meg, melyek a párt választási kampányának, valamint az elkövetkező időszak politikai párbeszédének alapjai lesznek:
1. együttműködés mint a stabil és felelősségteljes politizálás alapja,
2. Szlovákia felelősségteljes európai uniós tagállami helyzetének megtartása,
3. felelősségteljes gazdaságpolitika szükségessége,
4. a többségi nemzet és az országban élő kisebbségek békés együttéléséhez szükséges feltételek kialakítása és megtartása.
Bugár Béla pártelnök a tárgyalás utáni sajtótájékoztatón kifejtette: azok a politikusok, akik nem képesek egészséges kompromisszumok megkötésére, ártanak Szlovákiának és az ország polgárainak. „Meggyőződésem, hogy az együttműködés elutasítása izolációhoz vezet” – tette hozzá a Híd elnöke.
Bugár felhívta a figyelmet arra, hogy a márciusban megalakuló új kormánynak olyan intézkedéseket kell hoznia, melyek megfelelnek majd az ország és Európa nehéz gazdasági helyzetének, ezért felelőtlen lenne bármi mást ígérgetni a választási kampányban.
Solymos László, a párt kampánystábjának elnöke beszámolt a választási kampány előkészületeiről. Elmondta, akárcsak a múltban, idén is pozitív kampánnyal készülnek a márciusi választásokra. (czn, ú)




Hozzászólások (0):