2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Felvétel készül az autók műszaki vizsgájáról

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Az időszakos műszaki vizsgákat (STK), valamint a kibocsátott káros anyagok mennyiségét ellenőrző, úgynevezett emissziós tesztet az autó gyakran anélkül teljesíti, hogy elhagyná tulajdonosa garázsát. A közlekedésügyi minisztérium ezeknek a csalásoknak akar véget vetni azzal, hogy kötelezővé teszi: kamerákkal rögzítsék az ellenőrzést.

A kormány már elfogadta a javaslatot, mely szerint minden műszaki vizsgát végző állomást három kamerával kell felszerelni. A videofelvételt harminc napig kell majd tárolni, a fényképeket pedig az engedély lejártáig. „Nem számít ritkaságnak, hogy a bizonylatot bizonyos összeg fejében anélkül állítják ki, hogy a szervizben látták volna az autót. Ennek eredményeképpen rossz műszaki állapotban levő gépkocsik közlekednek az utakon” – magyarázta Martin Krajčovič, a minisztérium szóvivője.

A vizsgaállomások képviselői beismerik, hogy az eddigi rendszerben történhettek visszaélések. „Az állomások tulajdonosai nem engedhetik meg maguknak, hogy egész nap az alkalmazottaik felett álljanak, a kamerák pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy kiszűrjük a feketebárányokat” – mondta Ladislav Jelinek, az összesen 120 vizsgaállomás egyharmadát tömörítő Műszaki Ellenőrzőállomások Szövetségének képviselője. Az állomások egy része már most is használja a kamerákat, egy részük viszont állítja, hatalmas terhet jelent majd a felvételek tárolása.

A szervizekben három kamerát kell majd használni. Az első a szervizbe érkező autót, a második az elvégzett munkát, a harmadik pedig a szervizből távozó gépkocsit fogja rögzíteni. A videofelvételek harminc napon belül törölhetők, ha nem kéri ki őket a rendőrség vagy más hatóság.

Az Adatvédelmi Hivatal szerint a felvételeket ugyanúgy kell védeni, mint az állampolgárok személyes adatait. Ha például a videofelvételen felismerhető a gépkocsi tulajdonosának arca, akkor könnyen azonosíthatnák. Ezért törvényszegésnek számítana, ha ezek a felvételek nyilvánosságra kerülnének.