2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Hogy mondják romául, hogy Luník IX?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

A 2001-es népszámlálás adatait veszik alapul, az alapján 51 táblát lehetne kirakni
Akkor lehet egy település roma elnevezését is feltüntetni, ha a 2001-es népszámláláson lakosságának legalább 20%-a romának vallotta magát.

Stanislav Cina, a roma kormánybiztos eperjesi kirendeltségének munkatársa szerint azokon a településeken, ahol a romák nagy számban vállalták nemzetiségüket, minden bizonnyal a táblákra is igény van. „Az igényt nem szükséges külön vizsgálni. Mivel romának vallják magukat, a törvény értelmében megilletik őket azok a jogok, amelyek a többi kisebbséget” – mondta Cina. Véleménye szerint a változó tendencia a magukat eddig szlováknak vagy magyarnak valló romáknál is elindíthat egy identitástudat-változást, és egyre többen sorolják majd magukat a roma nemzetiséghez. „Ezt viszont egyelőre csak tippelgetni lehet” – figyelmeztet Cina.
A kormányhivatal számításai szerin 51 olyan település van az országban, ahol kifüggeszthetőek a roma helynevek, főként Ólubló, Késmárk, Poprád, Rimaszombat, Rozsnyó, Varannó és Eperjes környéki falvakban.

Hozzászólások (3):