2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Radičová szigorúbb adó- és járulékbehajtást akar

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Az életszínvonal alakulása, vagyis a növekvő árak és a kis bérek jelentik a legnagyobbb gondot Szlovákiában - véli a kormányfő.

Iveta Radičová (SDKÚ-DS) szerint élénkíteni kell a vállalkozói közeget, újabb munkahelyeket kell teremteni és növelni a reálbéreket. A közrádió Szombati párbeszédek című vitaműsorában annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Bizottság által javasolt adóemelés a természetes és jogi személyek esetében sem vezet béremelkedéshez és új munkahelyek létrejöttéhez.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a közkiadások kurtítása már megkezdődött, most azonban azt az adó-és járulékfizetést megkerülők okozta gondokat kell orvosolni. Radičová szerint közismert, hogy az állam fpként a hozáadottérték-adó (áfa, DPH) és a fogyasztási adók terén esik el bevételektől, és sok a hátralék a járulékfizetés terén, vagyis elsősorban az adók és a járulékok behajtásán kell változtatni.

A kormányfő megjegyezte, hogy a kormányoknak kisebb befolyásuk van az árak alakulására, a szlovák kormány nem dönt a kőolaj, a benzin és a földgáz áráról. Arra azonban hatással lehet, hogy több olyan élelmiszer kerüljön az üzletek polcaira, amelyeket idehaza állítottak elő.