Kevesebbet költünk élelmiszerre
A Gazdaságpolitikai Intézet szerint ez csak a közigazgatásban 30 ezer embert érinthet - írja hétfői számában a Hospodárske noviny. A gazdasági napilap szerint Kaník javaslatát mind a négy kormánypárt támogatja. "A fiataloknak teremtünk így lehetőséget" - nyilatkozta Július Brocka (KDH), a parlament szociális ügyi bizottságának elnöke.
Visszafogták az ételfogyasztást az emberek, hogy legyen pénzük a lakhatásra - írja a Pravda. A lap szerint ezt a statisztikai hivatal adatai is igazolják. Míg tavaly egy kétgyermekes család havonta átlagban 275 eurót költött élelmiszerre és ruházatra, idén 270 euróra fogta vissza a költést. Lakhatásra és közlekedésre átlagban havi 286 euró megy el, ami 34 euróval haladja mega tavalyi szintet.
Gondban van Trencsén megye legnagyobb munkáltatója, a tajvani AU Optronics. Az év végéig 1500-ra, 2013-ig pedig 3300-ra növelné alkalmazottai számát. A cég letelepedésekor jelezte, hogy a munkások bére 550, a vezető besoztásúaké több mint ezer euró körül mozog majd. "Háromszázhúsz eurót keresünk, ilyen fizetésért nem tolonganak náluk az emberek" - mondta a Nový Čas napilapnak egy név nélkül nyilatkozó munkása.




Hozzászólások (0):