2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Belousovová és Pučík kilépett az SNS-frakcióból, pártot alapítanak

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Kilépett a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakciójából a pártból korábban kizárt Anna Belousovová és az SNS-ből önként távozó Rudolf Pučík. Új pártot alapítanak.

Erről már Richard Sulík (SaS) házelnököt is tájékoztatták, és kedden a sajtóval si közölték. Új pártjuk nevét a hét végéig bejelentik.

Az eredetileg 9 fős SNS-frakciónak hét tagja marad. Frakció létrehozásához legalább nyolc képviselő kell a 150 fős parlamentben, ezért kérdéses, miként kezelik majd Slotáék képviselői csoportját. Ők éppen arra hivatkoznak, hogy csak a létrehozáshoz kell minimum nyolc képviselő, a létszámbeli változások utáni, további működéshez nem.

Belousovová elmondta, szavazataikkal a polgárok érdekeit szolgáló törvényeket támogatják majd. Ilyennek tartják a képviselői mentelmi jog korlátozásáról szóló indítványt. A kisebbséginyelv-használati törvényt azonban károsnak és a szlovák államiságot veszélyeztetőnek tartja, és a javaslaton módosításokkal sem lehet javítani. Bugár Bélát, a Híd elnökét tapasztalt politikusnak tartja, aki 200 százalékos módosítást javasolt, hogy 100 százalékosat érjen el.