2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Jóval több a magyar elsős, mint tavaly

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Az oktatási minisztérium összesített adatai alapján elmondhtó, hogy kis mértékben ugyan, de Szlovákia-szerte növekszik a magyar iskolába íratott elsősök száma.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének előzetes, márciusi adatai szerint idén héttel több magyar kiselsőssel számolhatunk. A héten közzétett minisztériumi adatok szerint viszont 55-tel több magyar kiselsős lesz, mint tavaly. A magyar iskolába tehát 3677 gyereket írattak be.

Országos szinten, iskolákra lebontva ez csak helyenként, az elsősök számának csekély növekedés figyelhető meg. A pozsonyi Duna Utcai Alapiskolába eddig 23 gyermeket írattak. Ez kettővel több, mint a tavalyi létszám, tájékoztatta lapunkat Morvay Katalin igazgatónő. Elmondta azt is, hogy ha a következő hónapokban még egy gyereket beíratnának, akkor két első osztályt is nyithatnának. „Ez csak szeptemberben derül ki, ugyanis az eddigi tapasztalatok szerint időközben költözhetnek a családok, vagyis a jelenleg beíratott gyerekek száma csökkenhet is, emelkedhet is” – figyelmeztet az igazgatónő.

Országos szinten 57 213 gyereket írattak be, 1472-vel többet, mint tavaly. 53 438-an kezdik tanulmányaikat szlovák iskolában. Halasztást 4870 esetben kértek a szülők, nulladik osztályba pedig a jelek szerint 2545-en fognak járni. Országos szinten ismét több fiú van a leendő elsősök között, mint lány. A legtöbb elsőst Eperjes megyében íratták be (9684), a legkevesebbet pedig Nagyszombat megyében (5525). Állami iskolákban tanul majd a leendő elsősök 94 százaléka, több mint öt százalékuk kerül egyházi, egy százalékuk pedig magániskolába.

Hozzászólások (2):