2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Idén először ül össze a parlament

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Idei első ülését tartja keddtől a parlament; a képviselők a tervek szerint 55 programpontot vitatnak meg. Szó lesz az államnyelvtörvényről is.

Az ülésszak kezdetén azzal az öt törvénnyel foglalkoznak majd, amelyeket Ivan Gašparovič államfő nem írt alá, hanem újratárgyalásukat kérte a parlamenttől. Az egyik a bírákról és bírósági ülnökökről szóló jogszabály, amelynek módosított változata kimondja, hogy a megüresedett helyek csak pályázati úton tölthetők be.

Várhatóan napirendre kerül az államnyelvtörvény is, amelyben a többi közt enyhítenék a szankciókat és csökkentenék a bírságok összegét.

Gašparovič megvétózta az oktatási törvényt, az egészségbiztosítókról szóló jogszabályt, valamint az alap- és középiskolák, oktatási létesítmények finanszírozásáról rendelkező törvényt is.

Nagy vita várható arról is, hogy az eddigi titkos helyett nyílt legyen-e a főügyész és más közjogi tisztségviselők választása.