2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Több mint hét éve húzódik Mikloš és Fico pere

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Hét és fél év után sem ér véget a pereskedés Ivan Mikloš (SDKÚ-DS) pénzügyminiszter és Robert Fico előző kormányfő, a Smer-SD elnöke között.

Mikloš azért perelte be Ficót, mert az 2003 februárjában kijelentette róla, hogy a Szlovák Gázművek privatizációja körüli történéseknek köszönhetően gazdag ember.

A Pozsonyi I. Járásbíróságon tegnap két tanút hallgattak meg az ügyben: Peter Weiss jelenlegi budapesti szlovák nagykövetet és Rastislav Šeptákot, az SNS volt képviselőjét. Ők azt állították, nem tudnak arról, hogy Mikloš vagyona a Fico által sejtetett módon gyarapodott volna.

A többi beidézett tanú nem jelent meg a tárgyaláson, amelyet az illetékes bíró október 8-ára napolt el.

Fico elfoglaltságra hivatkozva távolmaradt. Mikloš szerint a Smer elnöke hetedik éve obstrukciót folytat. Az ügyben egyszer már ítélet születet, amely bocsánatkérésre kötelezte Ficót, de a Legfelsőbb Bíróság újratárgyalást rendelt el, mert Fico az ítélethirdetéskor nem volt jelen.