2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!

Tanévnyitó jelképek nélkül

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Néhány magyar iskolában a tegnapelőtt hatályba lépett hazafiassági törvény ellenére sem függesztették ki a szlovák állami jelképeket, sőt, a szlovák himnuszt sem játszották le.

„Hagyományainkhoz ragaszkodva nálunk pontosan úgy zajlott a tanévnyitó, mint a korábbi években. Korábban se játszottunk le semmilyen himnuszt, és most sem – mondta Győző Andrea, a búcsi alapiskola igazgatónője. – Egyelőre nem raktuk még ki a preambulum szövegét és a szlovák zászlót sem, más, fontosabb feladataink voltak tanévkezdés előtt” – magyarázta az igazgatónő. A dunaszerdahelyi Vámbéry alapiskolában sem hangzott el a szlovák himnusz, a komáromi Munka utcai alapiskolában a már megszokott, Kell még egy szó című Kormorán dal után viszont felcsendült a szlovák himnusz.

Az Örömóda, a szlovák és a magyar himnusz, a Nemzeti dal, valamint a Szózat is elhangozott a komáromi Selye János Gimnázium tanévnyitóján. Bár az iskola még nyár elején megrendelte az állami szimbólumokat, tanévkezdésig nem érkeztek meg, így egyelőre csak a Szózat és a magyar himnusz szövegének díszkiadása került az osztálytermek falára. A párkányi Ady Endre Alapiskola osztálytermeinek faláról is hiányoznak még az állami jelképek; egyelőre nem kapták meg a megrendelt csomagot. A párkányi alapiskolában már több éve minden tanterem falára kifüggesztették a Himnusz és a Szózat szövegét. Fodor Zsuzsanna igazgatónő nem tartja kizártnak, hogy a jövőben a szlovák állami jelképek mellé kiteszik a magyar címert és zászlót is.

A mátyusföldi Alsószeli alapiskolájában érdekes kompromisszum született. „A jelképek elkészítését beépítik a tantervbe. A gyerekek így megtanulhatják mi is az alkotmány, miért szükséges kirakni a zászlót. Többet tanulnak majd így, mintha az osztálytermekben egy kifüggesztett tábla várná őket, amelyre talán ügyet sem vetnének” – nyilatkozta a tanévnyitó után Seres Lajos, a község polgármestere. (vkm, la, guzsu, jéem)

Hozzászólások (21):