Lukáč átvilágítást kér maga ellen az NBÚ-tól

Erről szombaton Dušan Štrauss pártszóvivő tájékoztatott.
Hétfőn ismeretlen tettes felgyújtotta azt a Mercedes luxuskocsit, amelyet Lukáč kölcsönzött valakitől. A jármű a képviselő háza előtt égett ki. A politikus állítja, az ügy hátterében nem az áll, hogy tartozásai lettek volna: noha tíz éven át munkanélküli volt, senkinek sem adósa. Ugyanakkor a héten elismerte, kapcsolatban áll bűnszervezetek képviselőivel. "A maffiózók becsülnek engem, és én is becsülöm őket" - nyilatkozta a Plus 7 dní hetilapnak. A Viva rádiónak pedig azt mondta, hogy az egész alvilággal parolázott. "Én őket mind szeretem. Nekem senkivel sincs gondom" - fogalmazott.
Lukáč szombaton cáfolta, hogy ilyesmit nyilatkozott volna.
Szombaton már Iveta Radičová kormányfő is azt követelte Lukáčtól, hogy mondjon le mandátumáról. Korábban ugyanerre kérte a honatyát Richard Sulík házelnök, az SaS első embere és Bugár Béla parlamenti alelnök, a Híd vezetője is.
Az SNS szerint a miniszterelnök csak kormányáról akarja elterelni a figyelmet, mert az ellenzéki politikai erő szerint a kabinet képtelen megbirkózni az ország problémáival.
Radičová szerint a bevallott alvilági kapcsolatok és a szimpátianyilvánítás összeegyeztethetetlen a törvényhozói tevékenységgel. Kijelentéseivel kapcsolatban arra is figyelmezteti, hogy köteles jelentést tenni a büntetőjogi szerveknek. (SITA, TASR, ú)




Hozzászólások (2):