2010. szeptember 3. péntekMa: Hilda (HU), Belo (SK)Holnap: Rozália (HU), Rozália (SK)« Küldj képeslapot!

Berényi nagyon szorosan együttműködne Csákyval és Durayval

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Nagyon szorosan együtt akar működni Csáky Pállal és Duray Miklóssal Berényi József MKP-elnök. "Azzal, hogy a döntéseket az elnökség hozza, de Csákyval és Durayval nagyon intenzíven kell kommunikálni" - nyilatkozta a pártvezető a SITA hírügynökségnek.

Emlékeztetett, hogy voltak már esetek, amikor egy-egy párt erős személyiségei a háttérbe húzódtak, ám pártjukat szolgálták. "Például Ján Čarnogurský. Durayt hasonló szerepben képzelem el, mint amilyen Čarnogurskýé a KDH-ban.

Hozzátette, hogy Duray szavára figyelni kell, mert annak súlya van. "Ám már olyan korban van,  hogy ideje részben átengedni a lehetőségeket a fiataloknak. Hiszen éppen most ünnepli a 65. születésnapját. Ami pedig Csáky Pált illeti, esetében azért, mert akkor volt pártelnök, amikor a legrosszabb eredményt értük el, és általános követelésként jelentkezett a pártban, hogy most ne legyen az elnökség tagja. Ami azonban a jövőjét illeti, az nagyon nyitott" - nyilatkozta Berényi József.

Hozzászólások (38):