Az ellenzék nem tárgyal a Smerrel
Iveta Radičová, Richard Sulík, Ján Figeľ és Bugár Béla egyaránt kizárta ezt a lehetőséget. Robert Fico viszont, ha Ivan Gašparovič államfőtől megbízást kap, szeretne velük tárgyalni. "Mi a jobb Szlovákia számára? Egy stabil kormány két pártból, vagy egy több pártból összeragasztott? - tette fel a kérdést az ügyvezető kormányfő. - Ha egy 35 százalékos pártnak ellenzékbe kell vonulnia, bárki lesz is kormányon, azzal kell számolnia, hogy nagyon kemény ellenzék leszünk,"
Iveta Radičová, az SDKÚ listavezetője megjegyezte, a jobboldali pártok most sokkal több szavazatot kaptak, mint 2006-ban. "Mi alternatívát kínálva álltunk a választók elé. Csalás lenne választóinkkal szemben, ha ezután leülnénk tárgyalni Ficóval" - mondta.
A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Ján Figeľ szerint az a választások győztese, aki kormányt tud alakítani.
"Megígértük a választóknak, hogy nem lépünk koalícióra a Smerrel, és nem akarunk nekik csalódást okozni" - mondta Bugár Béla, a Híd elnöke.
Rudolf Pučík, a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke szerint a négy jobboldali párt között meglehetősen nagy ideológiai különbség van.
Azt a négy párt elnöke is elismerte a műsorban, hogy a kormányalakítási tárgyalások nem lesznek egyszerűek.




Hozzászólások (1):