Csáky szerint Slota politikai primitivizmust honosított meg
"Főként a jelenlegi kormánykoalíció körében látok olyan érdekcsoportokat, amelyek - amikor rossz a helyzet - amolyan füstfelhőként használják, hogy elvonják a figyelmet önnön tehetetlenségükről" - jegyezte meg a politikus.
Csáky furának tartja, hogy a büszke és öntudatos szlovák is magyar prizmán keresztül tekint a dolgokra, holott egyenrangúan kellene viszonyulnia az ugyancsak büszke és öntudatos csehekhez, lengyelekhez, osztrákokhoz, ukránokhoz és magyarokhoz, sőt, együtt is kell velük működnie.
Az MKP vezetője szerint a jó szlovák-magyar viszony kulcsa Pozsonyban van, alapkőnek pedig az számít, miként viszonyul a kormányzati politika a lakosság egytizedét jelentő szlovákiai magyarsághoz.
Paradoxnak nevezte, hogy éppen az játszik a magyarkártyával, aki ki akarja szorítani a magyarokat a szlovákiai valóságból, holott ezzel a közösséggel meg kell egyezni. Csákynak meggyőződése, hogy hogy a Ján Slota vezette SNS rossz és primitív politikai kultúrát honosított meg Szlovákiában. Slotáékat nem muszáj meghallgatni, nem is szabd velük versengeni, hanem el kell szigetelni, ahogyan más nem demokratikus politikai erőket is.




Hozzászólások (3):