2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Lajčák: Szlovákia jószomszédi párbeszédet vár el a Fidesz-kormánytól

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

A szlovák külügyminiszter szerint Pozsony jószomszédi párbeszédet vár el a jövőbeni Fidesz-kormánytól.

Miroslav Lajčák hétfőn emlékeztetett arra, hogy a magyar választásokon győztes Fidesz biztosította magának a kétharmados többséget az Országgyűlésben, s ezzel összefüggésben azt hangsúlyozta:  "Az új kormány számára az ilyen támogatottságból nagy felelősség következik. A Fidesz-kormánytól a két szomszéd és európai szövetséges partneri párbeszédét várjuk, hogy közösen dolgozhassunk azon, ami országaink lakóinak hasznára válik" - nyilatkozta a szlovák diplomácia vezetője.
A miniszter szerint Szlovákia készen áll arra, hogy az új kormány kinevezése után azonnal elkezdje a párbeszédet.
"Az állampolgárok a gyakorlati társadalmi és gazdasági jellegű problémák megoldását várják el tőlünk azoknak a lehetőségeknek a kihasználásával, amelyek abból adódnak, hogy szomszédok és az Európai Unió tagjai vagyunk" - tette hozzá Lajcák.
Iveta Radičová, az SDKÚ-DS listavezetője szerint Szlovákiának érdeke, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Magyarországgal.
"Érdekünk, hogy jó kapcsolatban legyünk Magyarországgal. Reméljük, és bízunk abban, hogy magyar részről ezt viszonozni fogják" - jelentette ki Radicová. Kifejezte reményét, hogy a Fidesz a kétharmados többségét "felelősebb politikára, beleértve a jószomszédi kapcsolatokat is használja ki".
Radicová szerint szükség van arra, hogy a felek kölcsönösen segítsék egymást a polgárok problémáinak megoldásában. Megjegyezte: a szocialista kormányok súlyos gazdasági helyzetbe taszították Magyarországot, a Fidesznek ezért megoldásokat fog kelleni találnia ennek orvoslására, s ehhez szüksége lesz az Európai Unió és a szomszédok segítségére is.

Hozzászólások (12):


  • 2010. április 27. kedd 17:33
    Névtelen (nem ellenőrzött)
  • 2010. április 27. kedd 16:53
    Névtelen (nem ellenőrzött)
  • 2010. április 27. kedd 16:46
    N8 (nem ellenőrzött)
  • 2010. április 27. kedd 00:15
    N7 (nem ellenőrzött)
  • 2010. április 26. hétfő 22:49
    Névtelen (nem ellenőrzött)