Bugár levélben gratulált Orbánnak - a Híd sajtóközleménye
A Híd elnöke szerint Orbán felelős politikusi hozzáállásról tett tanúbizonyságot, mikor az euforikus ünneplés helyett a Fidesz-KDNP előtt álló feladatokról, felelősségről beszélt vasárnap késő este.
Bugár bízik benne, hogy az Orbán mögött álló sokéves politikusi jártasság és a szintén mögötte álló magyar nép támogatásával az általa vezetett kormány jelentős sikereket érhet el Magyarország felvirágoztatásában, levelében ehhez kívánt „erőt, kitartást és a magyar nemzet hosszú távú támogatását” Magyarország leendő miniszterelnökének.
A Híd elnöke Orbánhoz írt levelében említést tesz a szlovákiai választásokról is. „Reménykedünk, hogy az ország vezetéséből eltűnik a szélsőséges nacionalizmus” – írja Bugár, aki egyben olyan magyar kormányt kíván a szlovákiai magyaroknak, „amelyik érteni fogja helyzetünket, valós gondjainkat, és amelyik az érdekünkben, nem pedig ellenünkben igyekszik majd segítségünkre lenni”. A Híd elnöke szerint a szlovákiai magyar kisebbség helyzete függ a szlovák - magyar viszony javulásától, amiben a Híd – az együttműködés pártja – partner kíván lenni.




Hozzászólások (10):