Fico: Alattomos és átgondolt szlovákellenes támadás Sólyomé (videóval)

Robert Fico erről a pártja egyik alelnökével, Marek Maďarič kulturális miniszterrel közösen tartott hétfői pozsonyi sajtóértekezletén beszélt.
"A Szlovák Köztársaság integritása elleni súlyos támadásról van szó" - mondta Fico, majd hozzátette, hogy a kijelentés célja az ország szétverése oly módon, hogy a szlovákiai magyarok szemében még inkább csökkentse a szlovák nyelv elsajátítása iránti igényt. Márpedig az államnyelv ismerete - érvelt Fico -, nemcsak az állammal szembeni lojalitás kifejezése, hanem az érvényesülés eszköze is egyben, éppen ezért a kormány elvárja, hogy polgárai - nemzetiségre való tekintet nélkül - tökéletese elsajátítsák az államnyelvet. A gyakorlat szerinte azt mutatja, hogy a magyar alap- és középiskolások nagyon alacsony szinten bírják a szlovák nyelvet, s ez lehet az egyik oka annak is, hogy a magyar szülők egy része szlovák iskolába íratja gyermekeit. Ha az államnyelvet idegen nyelvként tanulnák a szlovákiai magyarok, a pozsonyi kormány szerint megszakadna a kapcsolat állam és polgára között, és növekedne azok száma, akik csak elemi szinten ismerik a szlovákot. Ők pedig örökre csak dél-szlovákiai érvényesülésre lennének kárhoztatva.
Fico kijelentette, hogy ha mindez egy magyarországi szélsőséges politikus szájából hangzik el, nem pedig az elnökéből, nem foglalkozna a kérdéssel. Említést tett a Jobbik követeléséről, hogy a magyar legyen államnyelv Szlovákiában, majd Sólyom javaslatáról, hogy a szlovákot oktassák idegen nyelvként. "Ez a Szlovák Köztársaság elleni alattomos és átgondolt támadás" - mondta ezt követően. Megjegyezte még, hogy a legújabb Sólyom-kijelentés fényében még helyesebb döntésnek tartja, hogy tavaly nyáron a magyar elnöktől megtagadták a Szlovákia területére való belépést. Úgy látja, Sólyom a magyarországi "szlovákellenes front" élén áll.
A szlovák kormányfő kérni fogja a jelenleg külföldön tartózkodó Miroslav Lajčák külügyminisztert, hogy a magyar államfő kijelentése ellen minden lehetséges diplomáciai eszköz igénybevételével tiltakozzon.
A szintén külföldön - Szlovéniában - lévő Ivan Gašparovič elnöktől pedig elvárja, hogy közös találkozójuk alkalmával tiltakozzon Sólyomnál.
Sólyom elképzelését Maďarič is elfogadhatatlannak tartja. Olyan szlovákellenes kampány részének tekinti azt, amely különféle szinteken folyik. Márpedig - fűzte hozzá - , a magyar elnöknek tudnia kell, hogy Dél-Szlovákiában sok magyar nem ismeri kellő szinten a szlovák nyelvet, s hogy a déli országrészben a szlovákok elmagyarosítása folyik. Mint mondta, a szlovákiai magyarság 700 tanintézményben tanulhat az anyanyelvén, sőt, egyetem is van Komáromban, míg Magyaroszágon csak egy teljesen szlovák tannyelvű iskola működik. A kulturális miniszter szerint el kell gondolkozni azon, hogy a szlovákiai magyar iskolákban többet, progresszívabb módszerekkel oktassák a szlovák nyelvet.




Hozzászólások (75):