2012. május 26. szombatMa: Fülöp (HU), Dušan (SK)Holnap: Hella (HU), Iveta (SK)« Küldj képeslapot!
A nemzetiek lázadoznak Štefanov leváltása miatt, de most sem lépnek ki a kormányból

Csütörtökön menesztik az SNS miniszterét

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Nem mond le önként Igor Štefanov, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) építésügyi minisztere. A faliújságon meghirdetett botrányos tender miatt kedden Robert Fico kormányfő szólította fel a lemondásra, az SNS elnöksége viszont ezzel nem ért egyet. Fico ennek ellenére is meneszti, leváltását már tegnap kezdeményezte Ivan Gašparovič államfőnél, aki kijelentette: eleget tesz a kormányfő kérésének.

Bookmark and Share

A miniszterelnök határozott állásfoglalása, mely szerint Štefanovnak haladéktalanul távoznia kell, az SNS-en belül heves vitákat váltott ki. Ján Slota nemzeti vezér sajtótájékoztatóján elmondta, már betelt a pohár és mától az SNS csak magáért harcol. Ennek ellenére a kormányból még most sem akarnak kilépni.

„Valami tevehajcsárok vagyunk? Hogy jön valaki ahhoz, hogy kikergessen minket a kormányból? Pár évet ledolgoztunk itt, a kormányfő pedig nem az atyaúristen“ - mondta Slota. A párt alelnöke, Anna Belousovová hozzátette: „Túl sokáig tartottuk a szánkat, most már nem fogjuk. A Smer hibázó miniszterei nyugodtan távozhattak, mert gondoskodtak róluk, az SNS tárcavezetőit pedig kergetik, mint a rühes kutyákat.“
Fico nem akarta kommentálni ezeket a kijelentéseket, szóvivőjével, Braňo Ondruššal csupán annyit üzent, hogy elfogadja az SNS állásfoglalását, de az építésügyi minisztert így is leváltja. Már azt is tudni, hogy a kormányfőnek Gašparovič sem áll az útjába. Marek Trubač, az államfő szóvivője nem sokkal lapzártánk előtt kijelentette: ma, délelőtt 11 órakor meneszti a minisztert.
Gregorij Mesežnikov politológus szerint azután, hogy az SNSnél betelt a pohár, kezdetét veszi az igazi választások előtti harc. „A jelöltlisták összeállítása után már gyakorlatilag megszűnt létezni a kormánykoalíció. Teljesen mindegy, hogy kilép-e az SNS a kormányból, vagy sem“ -nyilatkozta lapunknak a politológus. Meggyőződése, hogy Štefanovot soha nem kellett volna kinevezni, mivel a hírhedt faliújságtender győzteseivel aláírt szerződésen az ő aláírása is szerepel. „Míg a tárca élén állt, mindvégig védte őt Fico, akkor is kiállt mellette mikor megpróbálták leváltani a parlamentben, sőt még múlt héten is dicsérte, amikor az építésügyi tárcánál tartott ellenőrző napot. Mindez Fico alibizmusának gyönyörű példája“ - fűzte hozzá Mesežnikov. (dem, s)
További részletek az Új Szó csütörtöki nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások (1):