Csáky: az MKP legalább 9 százalékot szeretne elérni (frissült: 16:40, 17:07)

Csáky hangsúlyozta, a lista első 30 helyén 12 "bevált arc" és 18 "új arc" szerepel. Az első 30 hely valamelyikén hét olyan jelölt kapott helyet, aki 35 évesnél fiatalabb. A harci kedv az elnök szerint kellő szintű, az MKP győzni akar abban a 16 járásban, ahol nagyobb a magyarság részaránya. "Erre van esélyünk" - tette hozzá. Ahhoz pedig, hogy a párt bejut a törvényhozásba, Csáky szerint nem fér kétség. Arra a kérdésre, hogy egyes közvélemény-kutatások szerényebb népszerűségi indexet mutattak ki, Farkas Iván OT-elnök megjegyezte: nem a felmérésekből, hanem a választsái eredményekből indulnak ki, például a megyei választásokéiból. Csáky hozzátette, szerinte a parlamenten kívüli pártoknak nagyon nehéz lesz a törvényhozásba jutniuk.
A jelöltek sorrendjével kapcsolatban öt-hat módosító javaslatot nyújtottak be, az OT azonban valamennyit elutasította, vagyis tulajdonképpen a korábban, a jelölési szabályok alapján összeállt változatot hagyták jóvá.
Az ülésen véglegesítették a párt választási programját, amelyet a későbbiekben külön sajtóértekezleten ismertetnek. A tervezet öt-hat témával bővül az OT-ülésen jóváhagyottak alapján; e felvetéseket bedolgozzák a végleges változatba, majd magyarul, szlovákul és angolul is közzéteszik. Angolul azért is, mert az MKP nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, a honlapját is e három nyelven működtető politikai erő, s szeretnék, ha elképzeléseikkel többek között az Európai Néppárt (EPP) politikusai is behatóbban megismerkedhessenek.
Csáky közölte, "pozitívan hangolt" kampányuk során a választási program ismertetésére és a jelenlegi kormánykoalíció bírálatára összpontosítanak majd, ám azt is elmagyarázzák a választóknak, hogy tavaly milyen körülmények közepette távozott pártból többedmagával Bugár Béla, aki 2007 tavaszáig az MKP vezetője volt, majd létrehozta a Híd pártot. Hozzátette, nem foglalkoznak a "szlovák Híd párttal".
Óvatosan fogalmazott az MKP-elnök a választások utáni együttműködési lehetőségeiről is, ezekről a választóktól kapott mandátum alapján nyilatkoznak majd. A kampánykiadásokat részben a pártkasszából (a voksok alapján évente oda befolyó összegből), részben pedig hitelből fedezik.
További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!




Hozzászólások (3):