Nem ördögtől való a kétharmad

* A választások legfőbb kérdése már úgy látszik, eldőlt, hiszen a Fidesz behozhatatlannak tűnő előnnyel vezeti a népszerűségi listákat. Mi a választások tétje?

Ennek a választásnak az a különlegessége, hogy nincs egy kiemelt tétje, hanem sok-sok apró tétje van. A főhatalom tekintetében a legfontosabb kérdése a győzelem aránya. Abban nagy kockázat nincs, ha kijelentjük, hogy nagy valószínűséggel Fidesz-kormány fog alakulni a választás után. A kérdés inkább az, hogy ez a Fidesz-kormány milyen felhatalmazással rendelkezik, s hogy kell-e kötnie esetleg olyan kompromisszumot – akár egyébként az abszolút többség, akár a szélesebb támogatottság megszerzéséhez –, ami feltehetően módosítaná eredeti szándékait. Hosszabb távon izgalmas kérdésnek számít a magyar pártrendszer átalakulásának kérdése, hogy vajon például milyen típusú ellenzék jelenik meg a parlamentben 2010 után. Hogy világosabban fogalmazzak: mi lesz az MSZP pozíciója – vajon benéz-e egy lengyel modell környékére, vagy valamennyire konszolidálódni lesz képes. Valahol a 20 százalék környéke a fordulópont, ha az MSZP efölött vagy ennek környékén tud szerepelni, akkor egyértelműen megmarad az esélye annak, hogy váltópárt lehessen, és akkor valószínűleg továbbra is a közvélemény és a sajtó is őt fogja tekinteni a Fidesz első számú kihívójának. Azonban ez alakulhat másképpen is: a lengyel forgatókönyv azt mutatja, hogy van olyan, amikor egy jobboldali kétpártrendszer jön létre abban az értelemben, hogy a második legnagyobb pártot sem a baloldalon találjuk, hanem a jobboldalon. További izgalmas kérdés a Jobbik szereplése, ebben ez értelemben szerintem itt várható a választásokon nagyobb meglepetés is. És ami a továbbiakban fontos, hogy mi lesz a kispártokkal. Itt már eldőlni látszanak a kérdések, de még mindig nem tudjuk, hogy lesz-e esélye az MDF-nek és az LMP-nek, hogy felálljon a rajtkockára, és ha ez esetleg sikerül nekik, akkor bejutnak-e a parlamentbe. Ettől is rengeteg dolog függ. Ha ezek a pártok nincsenek a parlamentben, akkor az MSZP sokkal könnyebb helyzetben van, a váltópárti szerep megtartáséban. Ezek a választás nagy kérdései, tétjei, a további kérdések a kormányalakítás után kezdődnek, mert szerintem ezek már-már izgalmasabbnak tűnnek. Nem szeretem, ha nagyon előre tekintenek az elemzők, de az az igazság, hogy miután a választás igazán nagy kérdése már nem annyira nyitottak, ezért a számomra izgalmas kérdések már azok, hogy mi történik a kormányalakítás után, hogyan alakul a kormányzópárt támogatottsága, mit lehet csinálni a szakpolitikai kérdésekkel. Ezek izgalmasabb kérdéseknek tűnnek, persze túl kell lenni a választásokon. 

Kétharmad, kétharmad, kétharmad

* Ahogy említette, az egyik fő kérdés az, hogy összejön-e a Fidesznek a kétharmad. Ön szerint megszerzik a kétharmadot, s egyáltalán, kell-e a Fidesznek a kétharmad?

Bontsuk ketté  a választ. Feltétlenül meglehet a kétharmad, ami azonban nem azt jelenti, hogy meg is lesz. A magyar választási rendszer egészen érdekes módon működik, mindenfajta mandátum-szimuláció azt mutatja, hogy már akár egy 50 százalék körüli országos támogatottság esetén tudunk olyan mandátumeloszlást produkálni, amelyben megvan a Fidesz kétharmada. 

* Abban az esetben, ha majdnem az összes egyéni választókörzetben győz…

Igen, de egy 50 százalékos országos támogatottsággal tényleg akár az összes egyéni választókörzet is elvihető. Pont az nézegettük, hogy már 47 százaléktól is tudunk csinálni olyan területi listás eloszlást, amelyből kijön a kétharmados többség. Ma tehát erre a Fidesznek minden esélye megvan. Hozzáteszem persze, hogy még van egy csomó bizonytalansági tényező is ebben a versenyben. Nem tudjuk, hogy mit csinálnak a bizonytalan szavazók, akikről lehet tudni, hogy 2006-ban és 2002-ben többségükben nem a Fideszt támogatták. Ez még azért okozhat meglepetést. És nem tudjuk azt sem, hogy az a választói átszivárgás, amely most már egyre jobban tapasztalható a Jobbik irányába, meddig jut el április 11-ig. Emellett azt sem tudjuk még, hogyan fog a Fidesz kampányolni és elkövet-e hibákat. Én a kétharmadot egy kicsit túldimenzionált kérdésnek gondolom, mert Magyarország legfontosabb problémái sima feles többséggel is elintézhetők. A kétharmadra való állandó hivatkozás szerintem a mindenkori kormányok önfelmentése volt Magyarországon azzal kapcsolatban, hogy azért nem tudnak változtatni, mert a gonosz ellenzék nem járul hozzá. Mindenfajta rendszerátalakítás, ami nem közjogi jelentőségű, tehát nem a választási rendszert akarjuk farigcsálni, hanem az egészségügyet, az oktatást, az adórendszert, a költségvetésben alapvető módosításokat akarunk hozni, ezek mind feles többséget igényelnek Magyarországon. Nem kell hozzá kétharmados többség. Ez inkább szimbolikus és közjogi változtatásokhoz kell. De ma Magyarország legnagyobb problémája nem az, hogy milyen az alkotmánya vagy a közjogi berendezkedése, sokkal nagyobb problémákat látok ezekben a feles többséggel megoldható kérdésekben. 

* Kell tehát a Fidesznek a kétharmad, illetve feltétlen szükséges-e?

Egy komoly megfontolást látnék, ami a kétharmad ellen szól a Fidesz részéről. Ha van egy kétharmados többség, akkor a szavazóknak az az érzete lehet, hogy az a párt mindenre képes. Pedig mindenre nem lesz képes, merthogy azért bármennyire is egységes és centralizált a Fidesz, a legtöbb politikai kérdésben komoly belső törésvonalak vannak. Márpedig kétharmados többség birtokában óriási elvárások fogalmazódnának meg a Fidesszel szemben. A választók azt várnák, hogy tulajdonképpen három nap alatt megoldódjanak Magyarország gondjai, illetve hogy sor kerüljön azokra a félig kimondott, félig kimondatlan ígéretek betartására, amelyekről a jobboldal időnként beszél. Márpedig ezek nem biztos, hogy meg fognak történni. Egyrészt azért, mert nem biztos, hogy ez érdeke a Fidesznek, másrészt azért, mert lehet, hogy nem tudna mögé olyan többséget felállítani, ami szükséges. Tehát bizonyos értelemben – de csak bizonyos értelemben, mert a politika logikája azt diktálja, hogy minden mandátumot szerezzünk meg és minden döntés a mi kezünkbe kerüljön – jobb a Fidesznek, ha nincs meg ez a többsége, mert az elvárásokat képes lehet csökkenteni. Persze ha nincs kétharmad, akkor is ott van a Jobbik, amellyel együtt feltehetően megvan a kétharmados többség és amennyire látom a Jobbik professzionális és átgondolt politizálását, nehezen lehet elképzelni, hogy ezt ne akarja kihasználni arra, hogy hiteltelenítse a Fidesz-kormányzatot. Tehát, hogy nagyon „kedvesen” ajánlatot tegyen az együttműködésre Gyurcsány Ferenc szimbolikus felnégyeléséhez, és amikor ez nem történik meg – mert értelemszerűen nem történhet meg –, akkor jó alkalmat kínálhatnak a Jobbiknak arra, hogy a jobboldali szavazóközönség egy része előtt hiteltelenítse a Fideszt. Kétélű fegyver a kétharmad. 

* Megjelentek olyan vélemények is, melyek szerint abból a szempontból jó  lenne, ha a Fidesz megszerezné a kétharmadot, hogy ezzel olyan reformokat is meg lehetne valósítani, melyeket vagy nem akartak vagy tudtak megvalósítani a kormányzó pártok.

Nincs sok ilyen megváltoztatni való kérdés. Például az önkormányzati rendszer átalakítása kétharmados többséget igényel és valóban, ez egy húszéves probléma. De sokkal nagyobb problémákat látok az egészségügyben, az oktatásban és az államháztartásban. Úgy látom, hogy akik kétharmados többségről álmodoznak, azok nem ilyen típusú módosításokra törekszenek, hanem sokkal inkább átírnák az alkotmányt, erősítenének a közjogi rendszeren belül bizonyos intézményeket, esetleg módosítanának a kormányformán. 

* Balliberális oldalról katasztrófát vizionálnak arra az esetre, ha a Fidesz megszerezné  a kétharmadot. Ez a kampány része, kötelező „ijesztgetés”  vagy van ennek valami racionális alapja?

Szerintem a kétharmados többséget azért találták ki, hogy ha valaki szerez ekkora választói felhatalmazást, akkor éljen ezzel a felhatalmazással és tehesse meg. Én nem értek egyet azokkal, akik azt gondolják, hogy egy kétharmados többség veszélyes. A választók majd eldöntik, hogy adnak-e valakinek ekkora felhatalmazást vagy sem. Nem hiszem, hogy politikusoknak vagy véleményvezéreknek kellene megmondani, hogy mi a helyes ilyen ügyben. Ami az MSZP illetve a balliberális oldal félelmet illeti: ez valóban egy jó kampányfogás, pontosabban ez az egyik utolsó eszköze a jelenleg hatalmon lévőknek. Ezért is tartom politikailag hibásnak azokat a jobboldalról érkező mondatokat, amelyek 15–20 éves Fidesz-kormányzásról beszélnek, mert ez pontosan arra alkalmas, hogy az ellenoldal kampányát segítse és ezeket a félelmeket felerősítse. Másrészt azonban nem hiszem, hogy ez csak egy kampányfogás lenne, de úgy látom, hogy a baloldali választópolgárok körében is van egy komoly félelem a Fidesz túlhatalmával szemben. Miközben személyesen én ezt a helyzetet egészen másképp látom: a kétharmados többség nem véletlenül szerepel az alkotmányban, sehol nincs olyan előírás, hogy ezt a kétharmados többséget csak valakikkel együttműködésben lehet megszerezni. Ha a választópolgárok így tartják helyesnek, akkor normálisnak látom, ha egy politikai erő érvényesíti is a saját programját. Ne felejtsük el, hogy volt már Magyarországon kétharmados többséggel rendelkező kormánykoalíció (MSZP–SZDSZ 1994 és 1998 között – szerk. megj.), és az a koalíció rögtön a választásokat követően az önkormányzati törvényt módosította is. Tehát élt ezzel a hatalmával. Nem tartanám ördögtől valónak, ha erre most is sor kerülne. 

Kettős  állampolgárság

* A kétharmadhoz kapcsolódó kérdés a kettős állampolgárság ügye is, amely a határon túli magyarságot érinti. Lesz hajlandóság a Fideszben arra, hogy ezt átültessék, és ha igen, meglépnék azt, hogy ehhez szavazati jog is járna? 2006-ban ezzel már egyszer riogatták a baloldalt.

Lehetőség van, kérdés az, hogy van-e szándék. Az előzmények után a Fidesz nem nagyon kerülheti meg ezt a kérdést. 

* Tehát valamilyen formában lesz kettős állampolgárság.

Mind a szavazóbázisában, mind a politikai elitjében elvárás van ezzel kapcsolatban. Más kérdés, hogy a Fidesz nem körvonalazta sohasem teljesen világosan, hogy pontosan mire gondol. Valamifajta kettős állampolgárság szerintem egy ilyen helyzetben lesz, kérdés az, hogy ez pontosan mivel fog járni, hogyan lehet ezt jogi konstrukciókban megoldani. A kulcskérdés itt a választójog. Amennyire Orbán Viktor mondatait figyelem az elmúlt években ebben a tárgykörben, azok alapján nem merném állítani, hogy ez nagy valószínűséggel választójoggal is jár. 

* Nem lenne érdeke egyébként? S ha igen, miért ne tenné meg?

Egy nagyon komoly kérdés, hogy ezt meg lehet-e tenni. Olyan értelemben, hogy elfogadható-e a nemzetközi környezettel és jogtechnikailag ez hogyan illeszthető a magyar szabályozásba. Hogy finoman fogalmazzak, szerintem ez a kérdés még nem dőlt el. Ez komolyan függ attól, hogy milyen többsége lesz a Fidesznek, hogy ez a többség ebben a kérdésben mennyire lesz homogén, hogy mit gondol erről a közvélemény – mert azért azt is tegyük hozzá, hogy a magyar közvélemény álláspontja ebbe a kérdésben egyáltalán nem egyértelmű . Ha ezt rossz előkészítéssel és rossz keretezésben teszi meg a Fidesz, akkor például alkalmas lenne arra, hogy jelentős veszteséget szenvedjen el a kormányzása alatt. Óvatosan fog ezzel a kérdéssel bánni. Nagyon sok olyan kérdés van, amelyről még azért sem tudunk beszélni, mert még a politikai szereplők fejében sem alakult ki a pontos elképzelés. Szerintem Orbán Viktor nagyon sok ügyben már tudja, mit fog tenni kormányzása során, de feltehetően ez nem azok közé tartozik, amelyeket mondjuk az első száz napban akarna megoldani. 

Nincs kampány, üres programok

* Ahogy mondta, Orbán Viktor nagyon sok ügyben már pontosan tudja, mit fog tenni, ám a kampány nézve úgy tűnik, hogy nem csak a programok hiányoznának, de mintha nagyobb témái sem lennének a választásoknak. Kínálati vagy keresleti oldalon van a hiba? A pártok nem mernek konkrétumokat mondani, vagy a választók nem igénylik ezeket?

Van egy ilyen idealisztikus felfogás, hogy a kampánynak tartalmakról, szakpolitikai javaslatokról meg programokról kell szólnia. Ez sehol nincs így a világban. Ráadásul a korábbi magyar kampányoknak eleve jellemzője volt, hogy túlzottan szimbolikus, érzelmi jellemzőik volt, összehasonlítva az akkor futó nyugat-európai kampányokkal. Ez egy nagyon nehéz kérdés. Mert ha ránézünk erre a mostani kampányra, akkor mondhatjuk azt, hogy itt vannak témák: mégiscsak volt a nyugdíjkérdés és bizonyára előjönnek még más ilyen szakpolitikai javaslatok is. Csakhogy nálunk van egy nagyon komoly nehézsége annak, hogy a vita szakpolitikai vita lehessen, ez pedig az, hogy a magyar politikai versenyben a nagy pártok álláspontja – és most az MSZP-ről és a Fideszről beszélek – a legtöbb szakpolitikai kérdésben nem világnézetileg meghatározott, hanem sokkal inkább az adott aktuális álláspontjából, helyzetéből következő. Ezek a néppártok úgy működnek, hogy a legtöbb kérdésben igyekeznek úgy fogalmazni, hogy a lehető legtöbb ember támogatását elnyerjék. Ezért a magyar politika nem A meg B versenye, nálunk a legtöbb kérdésben a pártok ugyanazt mondják. Itt volt például a nyugdíjvita, melyben végső soron mindenki ugyanazt mondta: nem fogjuk emelni a nyugdíjkorhatárt, a nyugdíjasok nem fognak rosszul járni. Az egyetlen, a választó szempontjából legitim álláspontot képviselték. Ezért aztán a legtöbb kampány- és politikai vita nálunk részben hitelességi, részben pedig kompetenciavita. Ha mind a ketten ugyanazt mondjuk, akkor nem ismerhetjük el a másik álláspontjának a korrektségét, két dolgot mondhatunk: a másik hazudik, tehát nem is azt gondolja, vagy azt mondhatjuk, hogy a másik nem tudja megcsinálni, tehát inkompetens. Ezért a magyar viták mindig leragadnak ezen a szinten. Mindenki azt mondja, hogy adókat akar csökkenteni, nem azt, hogy adókat emelnék és a szociális támogatásokat is növelném, vagy, hogy adókat csökkentek és szociális támogatásokat is csökkentek. Ezt csak a kispártok engedhetik meg maguknak. A nagy pártok ugyanazt mondják, ezért a retorikában kell nekiugrani a másiknak és azt kell mondani, hogy hazudik és alkalmatlan. Ez megy Magyarországon a legtöbb politikai vitában, ezért nincs rá lehetőség, hogy belemenjünk a részletekbe. Egyik nagy párt sem meri felvállalni, hogy egyértelműen fogalmazzon, márpedig ahol hiányzik az egyértelműen fogalmazás bátorsága, ott értelemszerűen senki sem érdekelt abban, hogy programvita legyen. Arról pedig szintén beszélhetnénk, hogyha a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája egyszerre sugározna pártelnököknek mocskolódó, egymást gyalázó vitáját, valamint az M2-n egy színvonalas adóvitát, akkor a választópolgár melyikre kapcsolna. Miközben persze jó lenne, ha ilyen mélységekben zajlana a vita, erre sem igény, sem szándék nincs. 

Nem annyira megosztott a társadalom

* Egy naiv kérdés: nem rossz ez? Szlovákiából nézve mindez úgy tűnik, mint egy populista, konkrétumok nélküli vita, összehasonlítva például a 2002-es vagy a négy évvel ezelőtti szlovákiai kampánnyal, melyeknek voltak kézzel fogható szakpolitikai témái is.

Ez azért van, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a magyar társadalom – mielőtt megjelenne benne a politika – nagyon is homogén. Egyáltalán nem az a helyzet, amit sokan láttatni kívánnak, hogy itt a politikai kérdésekben a magyar társadalom végletekig megosztott. Egyáltalán nem. A legtöbb, a közélet szempontjából fontos kérdésben az emberek nagy többsége ugyanazt gondolja. Ez egy kommunizmus után országban nem olyan meglepő, különösen egy Kádár-rendszer után, amely nagyjából hasonló, homogenizáló törekvésekkel élt. Nem alakulnak ki az eltérő világnézetű táborok. Ezeket a politika lenne képes létrehozni, létre is hozza a szimbolikus térben. Például a Gyurcsány Ferenchez vagy az előző rendszerhez való viszony kérdésében, de ezekben a politika lényegét képző elosztási kérdésekben nem. Voltak pártok egyébként, amelyek erre kísérletet tettek, a Fidesznek voltak ilyen törekvései a 90-es évek közepén, hogy a választóközönségnek kevésbé szimpatikus kérdéseket is a politika középpontjába állítsanak, és ezt a választók megbüntették. Tehát a választói elváráshoz való igazodást látom én abban, hogy a pártok nem mernek világosan beszélni és nem is látják annak a lehetőségét, hogy gazdaságpolitikai értelemben vett valódi ideológiai táborokra építkezzenek, hanem sokkal inkább a szimbolikus politika az, amelyben ki tudják jelölni határaikat. A szimbolikus politikát alkalmazzák a táborteremtésre, a táborok elkülönítésére, a táborokon való átnyúlás eszköze pedig a mindenkihez szólás. Mindenkihez pedig csak úgy lehet szólni, ha annyira kilúgozott, semlegesített a mondanivaló, hogy az mindenki számára szimpatikus lehessen. Itt volt például Orbán Viktor úgynevezett évértékelő beszéde, amelyben 50 akárhány percen keresztül képes volt úgy beszélni, hogy abban senkit ne idegenítsen el a mondanivalójával. Olyan típusú általános kívánságok, a társadalom nagy része számára szimpatikus mondanivalók szerepeltek benne, amelyeket most már úgy néz ki, a győzelemre esélyes párt vezetőjének a kampányban el kell mondania. Ez egyelőre működik. 

* Gyakorlatilag a társadalom milyensége az oka annak, hogy a Fidesz jobboldali pártként nem folytat következetesen jobboldali politikát?

Nem értek egyet azzal, hogy Magyarországon ne lenne bal meg jobboldal. Van, értelmezhető is, de csak a kulturális-ideológiai kérdésekben. Magyarországon a baloldaliság és jobboldaliság alapvetően szimbolikus politikában jelenik meg és ott korrekt. Világnézetileg ezekben a kérdésekben a magja megvan. Magyarországon a gazdaságpolitikai dimenzió részben nincs, részben pedig eseti jellegű. Abban az értelemben, hogy kormányon a pártok inkább jobboldaliak, ellenzékben pedig inkább baloldaliak. Ezt a szerepcserét most pár hónapon belül szórakoztatóan fogjuk észrevenni, mert miközben a pártoknak megmarad ez a kulturális-ideológiai elkötelezettsége, a gazdaságpolitikai térfélen nagyon hamar szerepcsere következik be. Nem véletlenül mondta azt Sólyom László legutóbbi beszédében, hogy nem csak új típusú kormányzást, de új típusú ellenzékiséget is kíván marad Magyarországnak. Ez szerintem egy hiábavaló kívánság. Nem csak az ellenzékből kormányra kerülő változik meg azonnal, hanem a kormányból ellenzékbe kerülő is. Mely a sok sérelmet bizonyára arra fogja használni, hogy erősen baloldali és populista retorikát folytasson ellenzékben, megtalálva a saját hangját. Tehát ebben az értelemben van itt unikum vagy hungarikum, nem abban az értelemben, hogy itt ne lenne baloldaliság vagy jobboldaliság. Még egy fontos dolog ahhoz, amiről beszéltünk: az, hogy ez például Szlovákiával és számos más térségbeli országgal összehasonlítva így van, abban annak is nagy jelentősége van, hogy nincs alternatíva. Vagy egyelőre nem volt. A magyar pártrendszer nagyon is megmerevedett, megcsontosodott, nem volt kihívás a szereplőkkel szemben, nyugodtan azt érezhették, hogy a saját táboruk megvan, és ha azon túlra akarnak terjeszkedni, ahhoz ködösíteni kell a programjukat, kevésbé kell sarkosan fogalmazni ezekben az ügyekben. Ha lenne ilyen jellegű kihívás vagy alternatíva a pártrendszerben, ami nem szélső jobb vagy baloldalról érkezne – a Jobbik ebből a szempontból nem érdekes –, akkor más lenne a helyzet. 

2010, a fordulópont?

* Változást hozhat ebben a 2010-es év? A mostani választások feltehetően hosszabb időre átrajzolhatják a választási térképet.

A mai fő  kérdés az, hogy 2014-re ki lesz a Fidesz potenciális váltópártja. És ma ez egyáltalán nem világos. Az alapkérdés az, mi történik az ellenzéki oldalon. Ha a régióban körbenézünk, akkor ott nagyon gyakran jönnek létre új politikai erők. Nálunk viszont ez egyelőre nem történt meg. Kérdés, mi lesz az MSZP-vel, de erre ma még nem tudunk választ találni. Az MSZP számára legoptimistább forgatókönyv szerint ők egy év múlva már ismét Magyarország legnépszerűbb pártja lesznek. Szocialista politikusokkal beszélgetve ezt a várakozást lehet tapasztalni: hogy kiábrándulnak a választók a Fideszből és a szocialisták felé fordulnak. De ez egyáltalán nem biztos. A választóközönség fordulhat a Jobbik irányába is – ha a párt képes a változásra, most azért még zárt a szavazóbázisa –, vagy fordulhat akár egy új politikai erő irányába is. Ennyiből fontos, hogy mi lesz az LMP-vel és az MDF-fel, mert mind a két párt lehet akár bázisa egy új baloldali politikai erőnek, a Fidesz váltópártjának. Ha sikerrel tudják venni a mostani választást, de ennek jelenleg inkább az ellenkezője látszik. 

* Hogyan látja az MDF esélyeit?

Az MDF helyzete jelenleg kilátástalannak tűnik, úgy néz ki, hogy a rajtkockára sem sikerül felállniuk. Miközben pedig, hogyha fel tudnának állni, akkor egészen jól tudnának úszni a versenyben. Az látszik, hogy objektív, külső feltételek sosem voltak még ilyen kedvezőek a párt számára. Az MSZP válsága, a baloldali szavazók körében óriási kereslet, kell valaki, aki választható a csalódott baloldali szavazók számára – ez mind azt a lehetőséget adná meg az MDF számára, hogy most befussa ezt a pályát. Tölgyessy Péter azt mondja, hogy akár 15 százalékot is elérhet az MDF. Ez talán túlzás, de a párt ott lehetne mind a 20 megyében területi listával és ha lenne legalább 160–170 egyéni választókerületi jelöltje, akkor nem tartanám kizártnak, hogy magabiztosan lépjék át a küszöböt. De úgy néz ki, hogy az MDF eltaktikázta magát, és valamilyen oknál fogva az a párt, amely eddig egész ügyes volt a stratégiában, az most teljes baklövést követett el az SZDSZ-szel történő együttműködéssel, illetve a választásra való felkészüléssel., s szétverte a pártot pont akkor, amikor az ajánlószelvények gyűjtése miatt erre leginkább szüksége lenne. Azok a hírek, melyeket az ajánlószelvények gyűjtéséről hallok, egyáltalán nem biztatóak a párt számára. Jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy lehet, hogy országos listájuk lesz – amihez csak 7 megyében kell területi listát állítani –, de nehezen láthatom elképzelhetőnek, hogy eljussanak a 20 területi listáig. Márpedig akinek nincs 20 területi listája, az esélytelen a parlamentbe bekerülésre. 

Nacionalizmus

* Jelezte, hogy a választások egyik nagy meglepetése a Jobbik lehet. Milyen értelemben, és meddig nőhet még a párt támogatottsága a választások után?

A Jobbikot 10–15 százalék közé mérik most a biztos pártválasztók között a közvélemény-kutatók. Néhány ok miatt azonban azt érzem, hogy a Jobbik ennél jobban is szerepelhet. Egyrészt azok a hírek, melyek az ajánlószelvények gyűjtéséről érkeznek, azok nagyon erősen mutatják a Jobbik támogatottságát, különösen az ország északi, illetve keleti megyéiben. Azt lehet látni, hogy a Jobbik messze nem kizárólag a korábbi szélsőjobboldali szavazóbázist tudja megszólítani. Nagyon erős az újdonság ereje, jellege a pártnak. Nagyon sok olyan szavazót is képes vonzani, akik elégedetlenségből, protestből, antiestablishment-jellegből vágynak valami másra. Érdekes módon ez nálunk a radikális jobboldalon született meg és nem középen. Ezért aztán én ma nem tartom azt kizártnak, hogy a Jobbik megközelíti vagy akár meg is haladja az EP-választáson elért 14,77 százalékát. Ez óriási meglepetés lenne. Egy párt, amely a MIÉP-pel együtt négy éve 2,2 százalékot ért el, 119 ezer szavazóval, az most így berobbanna a magyar politikába. Az a pártrendszer átalakulását mutatná. Ezzel már egy felső középkategóriás párttá lépne elő a Jobbik, az MSZP-vel fej-fej mellett ebben a versenyben. Nem tudjuk még a kampány dinamikáját, de nem elképzelhetetlen még az sem, hogy nagyon meglepetés vár ránk. Az, hogy Orbán Viktor ennyire nyíltan foglalkozik a Jobbikkal és óvja a Fidesz szavazóit attól, hogy szavazataikat megosztják, számomra azt jelzi, hogy a Fideszben is érzékelik azt a veszélyt, amelyet a Jobbik jelent. Ilyenre korábban nem volt példa, hogy a pártelnök egy évértékelőben és az azt követő interjúiban ilyen közvetlen módon foglalkozzon egy riválissal. A Jobbikban komoly potenciál van most a választáson. Nagy kérdés, hogy mit tudnak ezzel csinálni később, mert ma a párt programja alapján mégiscsak egy radikális jobboldali politikai erő, amelynek korlátozott a szavazatszerző képessége. Ahhoz, hogy jobboldali váltópárt lehessen, valószínűleg alapvető pontokon változtatnia kell majd, mérséklődnie kell. De a parlamenti politizálás egyébként is erre fogja őket kötelezni. A Jobbik számára szerintem két forgatókönyv van: az egyik a MIÉP sorsára jutás, tehát a rendszer részévé válnak és ezzel elvesztik újdonságukat és fokozatosan csalódnak a választóik. A másik út, hogy képesek lesznek élni a lehetőséggel, és a Fidesz folyamatos hiteltelenítésével a Fidesztől elszívva szavazókat akár még váltópárttá is válhatnak a következő választásra. Az első forgatókönyvet az eddigi parlamenti tapasztalatok alapján valamivel valószínűbbnek tartom. 

* Általános szlovák vélemény szerint a magyar politika az elmúlt négy évben meglehetősen nacionalizálódott.

Ha megnézzük a szomszédainkat vagy a régiót, akkor ehhez képest arról beszélni, hogy Magyarországon erős a nacionalizmus, az tévedés lenne. Más kérdés, hogy saját magunkkal összehasonlítva – mondjuk a 10 évvel ezelőtti állapotokhoz képest – kétségtelen tény, hogy a nemzeti tematika erőteljesebben jelenik meg a magyar belpolitikában. Ami szerintem – és itt a tévedés – nem egy külpolitikai, szomszédságpolitikai indíttatású, vagy a határon túli magyarok kérdésére adott reakció, hanem sokkal inkább a magyar belpolitika sajátos reakciója. Ez egyértelműen az elmúlt 8 év szocialista-liberális kormányzatra adott reakció, amely kétségtelenül kevés érzékkel bánt ezekkel a témákkal és nem nagyon mutatta meg a nemzeti jellegét. Ezért Magyarországon az úgynevezett nemzeti kérdésekkel való foglalkozás a pártrendszerben egy megosztó kérdéssé vált. Egész más lenne a helyzet, ha ez ugyanannyira evidencia lenne a bal és a jobboldali oldalon is. Annyiban tehát tévedés az, hogy ez a szlovák, román vagy bármely más szomszédos ország politikára adott magyar reakció lenne. Sokkal inkább egy speciális belpolitikai kérdés, ami persze a határon túlról nem így tűnik, és külpolitikai kérdésnek látszik. Lehet, hogy Pozsonyból úgy tűnik, mintha ezek a kérdések megjelennének a magyar politikában, de nem, ezek legfeljebb a belpolitikának alárendelten tudnak megjelenni.