Veled vagyunk, Hedvig! - Sme s tebou, Hedviga! - csoport a Facebookon
A profilon a következőképpen fogalják össze a Malina Hedvig-ügyet:
"Malina Hedvig (1983, Felsővámos) szlovákiai magyar nő. 2006-ban ismeretlenek megverték, de a szlovák rendőrség nem fogta el az elkövetőket, sőt a lány ellen kezdte meg az eljárást. Az akkor német szakos nyitrai egyetemistát 2006. augusztus 25-én, a reggeli órákban támadta meg Nyitrán két fiatal férfi, miután magyarul beszélt az utcán. A brutális bántalmazásban elszenvedett sérüléseit az orvosi látlelet igazolta. Alig két héttel a nagy visszhangot kiváltó eset után a szlovák rendőrség leállította a nyomozást, azzal az indokkal, hogy a lány kitalálta az egész történetet.
Később lakossági feljelentés alapján hatóság megtévesztésének gyanújával eljárás indult ellene. A feljelentők egyike időközben öngyilkos lett, a másikról kiderült, hogy egy időben a titkosszolgálatnak dolgozott. A rendőrség továbbra is abból indul ki, hogy a lányt senki nem verte meg, a támadást csupán kitalálta, annak bejelentésekor félrevezette rendőrséget, amiért akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik. Malina Hedvig ügyében 2007. szeptember óta a legfőbb ügyészség vizsgálódik.
Malina Hedvig igazát 2008 elején már Szlovákiában is egyre kevesebben kérdőjelezik meg, de a lány pokoljárása ennek ellenére is tart."
Ugyanez a szöveg olvasható szlovákul is. Az oldal adminisztrátorokat feltüntető rovatában Hannah Elzer neve szerepel alapítóként. Szombaton este a csoporthoz már több mint százan csatlakoztak.




Hozzászólások (36):