2010. március 14. vasárnapMa: Matild (HU), Matilda (SK)Holnap: Kristóf (HU), Svetlana (SK)« Küldj képeslapot!
Čaplovič szerint megfelelő jogaink vannak, nincs ok a lehetőségek bővítésére

Nyelvi jogok: minden marad a régiben

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Az Európa Tanács (ET) múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése azt ajánlotta Szlovákiának, hogy ne korlátozza a kisebbségi nyelvhasználat lehetőségeit azokra a településekre, ahol a kisebbség aránya eléri a 20%-ot. A szlovák politikusok szerint viszont megfelelő a jelenlegi gyakorlat, hiszen - ahogy rendre hangoztatják-átlagon felüli jogaink vannak.

(Forrás: wikipedia.org)

A jelentést a múlt hét közepén hozta nyilvánosságra az ET. A kisebbségi jogokban illetékes Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes akkor időt kért, míg áttanulmányozza a terjedelmes dokumentumotlapunknaktegnapküldött válaszában pedig azt írta, nem lát okot arra, hogy Szlovákia változtasson az eddigi joggyakorlaton. Čaplovič meg van róla győződve, hogy „a 20 százalékos határ adekvát és az Európai Unión belül standard megoldást jelent". Hasonló véleményen van a kulturális tárca is, „megfelelőnek ítéli a 20%-os határt". Čaplovič szerint a nyelvhasználattal kapcsolatban különben is azok a kisebbségek érdemelnek megkülönböztetett figyelmet, melyeknek nincs „anyaországuk", példáularomákésaruszinok.
Számos európai országban viszont nem kötik minden kisebbségi jog alkalmazását a 20%-os határhoz, vagy alacsonyabb a határ. Legutóbb az ET Szerbiát dicsérte meg, mert a kisebbségi nyelvek használatát ott is lehetővé teszi, ahol a kisebbség aránya nem éri el a törvényben meghatározott alsó határt - ami ott ráadásul csak 15 százalék. Szabómihály Gizella nyelvész szerint az ET másként értelmezi a nyelvhasználati jogok biztosítását, mint Szlovákia: nálunk például nem kötelesség a kisebbségi hivatali nyelvhasználat, csak lehetőség. Anyelvhasználat ráadásul csak a községekre vonatkozik, nem pedigajárásokravagyamegyékre. A kisebbségekre vonatkozó ajánlások betartása nem erőssége a kormánynak. Robert Fico kormányfő szeptemberben azt ígérte magyar partnerének, hogy a nyelvtörvénnyel kapcsolatban jegyzett EBESZ-főbiztos összes javaslatát megfogadják. Ezek közé tartozik az átfogó kisebbségi törvény kidolgozása is. Fico pár héttel a miniszterelnöki találkozó után már azt mondta Knut Vollebaek főbiztosnak, hogy ilyen jogszabályra nincs szükség, mert nálunk a kisebbségeknek átlagon felüli jogaik vannak. (MSz)

Hozzászólások (18):