Újra felállítják a pozsonyi Mária Terézia-emlékművet

Pontosabban annak pontos mását. A hírt több sajtótermék is közölte, miként azt is, hogy a nemes szándék ugyan megvan, ám egyelőre vita folyik a szobor új helyéről.

A szobor születése

Fadrusz János pozsonyi szobrász alkotása az egykori Koronázási Domb téren állt, közel a Duna parthoz, ahol ma a szocialista realista szellemiségű Štúr-szobor áll, a róla átkeresztelt téren. Ez a tér egykor Pozsony egyik szép gócpontja volt; ide torkollt a Híd utca, a Grössling utca, a Juszti sor és a Gróf Batthyány Lajos part. Nevét a domb után kapta, amely 96 évig állt itt, s amelyre a megkoronázott királyok fellovagolva a négy égtáj felé kardcsapást tettek, annak jeléül, hogy az országot minden égtáj felől fenyegető ellenséges támadással szemben megvédik. Maga a domb 1775-ben épült az ország összes vármegyéjéből odaszállított földből, 39 999 forintnyi költséggel. 1870-ben a városi tanács úgy döntött, hogy utcarendezés miatt a dombot elbontja, azzal a feltétellel, hogy a helyére a koronázások emlékéhez méltó emlékmű kerül.

Az emlékmű terve a millennium közeledtével vált valósággá. A városi tanács helyi születésű művészt kívánt megbízni az elkészítésével. Két szobrász jöhetett számításba: Tilgner Viktor, a bécsi akadémia tanára és az üstökösként feltűnt fiatal Fadrusz János. Tilgner terve nem nyerte el a közvélemény tetszését, a Fadruszé annál inkább, aki Mária Teréziát és a magyar főnemesek hűségét tervezte monumentális szoborcsoportban megörökíteni, amikor a rendek az 1741-es pozsonyi országgyűlésen „vitam et sangvinem” (életünket és vérünket) felkiáltással álltak ki az uralkodó mellett.

Fadrusz 1892-ben kapta meg a megbízást a szobor elkészítésére. A munka megkezdése előtt beutazta Európát, hogy tanulmányozza a hasonló emlékműveket. Modelljeit különös gonddal választotta ki, aprólékosan ügyelve a korhű ruházatra is. A gipszmintát 1894-ben Carrarába küldték, ahol az e célra kibányászott márványtömbökből a művész irányításával faragták ki a szobrot, amely 1896 őszén érkezett meg Pozsonyba. A szobor szépségének hamar híre ment, és a város lakói sorra zarándokoltak a Duna-partra, hogy gyönyörködjenek benne. Az újságok kiemelték az emlékmű fenségét és nyugalmát. Még a New York Times is tudósított róla. A szobor leleplezésén, amelyre 1897. május 16-án került sor, jelen volt Ferenc József császár, Ferenc Ferdinánd trónörökös, Stefánia főhercegné, Frigyes főherceg és az ország miniszterei. Az alkotás a városnak 150 ezer forintjába került.

A szobor pusztulása

1921. október 26-27-én a Mária Terézia-emlékművet az elvakult nacionalizmus ledöntötte. A szoborcsoport töredékeit a pozsonyi magyarok évekig rejtegették, végül egy részük a budapesi Szépművészeti Múzeumba került. Legépebben a két mellékalak feje maradt meg. Jankovics Marcell Húsz esztendő Pozsonyban című memoárjában így írja le a szobor szétverését:

„A teherautóról hurok röppent a királynő, majd a magyar daliák nyakába. A teherautó motorja dolgozott, hullámos robajjal. A drótkötél elpattant. A második is elpattant. Azok, vagy ők, vagy hogy is hívjam e néhány buzgólkodót, nekiestek kalapácsokkal, vésőkkel. Vékonnyá verték a daliák csizmaszárát, a királynő paripájának patáit, hogy végre ledőlhessenek. A földön azután lehetett a márványarcokat pofozni, rugdosni, torzzá kalapálni. Két álló napig néztem ezt, mintha delíriumban látomásaim lettek volna, mintha lázasan olvastam volna Szent János jelenéseit. Csak a két dalia csizmacsonkja és valami a paripából mered bele a szürke őszi égbe. A rendőrkordon is olyan rendületlenül néz, akár mi a kordon mögül. Akinek nem tetszett e dicső térrendezés, még aznap mehetett Aranyosmarótra, a fogházba. (…) Minderről a pozsonyi lapok a cenzor urak kegyelméből egyelőre csak ennyit írhattak: Fadrusz művét tegnap eltávolították.”

Szép dolgokban gyönyörködni

Egy ilyen emlékmű lerombolása természetesen nem kerülhette el a civilizált világ figyelmét, ezért magyarázkodni kellett. A korabeli propaganda több hazai és európai sajtótermékben igyekezett elhinteni, hogy a szobrot nem lerombolták, hanem annak rendje és módja szerint, szakértelemmel távolították el. A Bratislavaer Zeitung am Abend hasábjain bizonyos Szakolczai Árpád tollából az jelent meg, hogy ezt az emléket „magyar oligarchák emelték zsarnok királynénak”, ezért kellett a nemzeti felszabadulás mámorában elpusztulnia. Ezután következett a rombolás szándékának igazi leplezése, a szobor művészeti értékének lejáratása. A Journal de Genéve 1922. május 19-i számában bizonyos Raz Ivan nevű cikkíró úgy ír a magyar emlékművekről, hogy azok (s köztük természetesen Fadrusz alkotása is) „lapos és konvencionális művészeti ízlésről tanúskodó emlékművek”, „rémes szobrok”, „rossz ízlésre valló művek”, a Mária Terézia-szobor pedig „tömérdek márvány tintatartó”. A szerző szerint ezek a szobrok csak elcsúfították a szlovák városok tereit, utcáit, „…mi azonban hozzá vagyunk szokva szép dolgokban gyönyörködni…” Talán ennek az önfeledt gyönyörködésnek esett áldozatul a másik millenniumi emlékmű is, a dévényi Árpád-szobor, amellyel nem sokat teketóriáztak, 1921-ben az éjszaka leple alatt egyszeűen felrobbantották. Szemtanúk szerint a robbantás a cseh katonaság műve volt. Természetesen sem az Árpád-szobor, sem a Mária Terézia-szobor lerombolói nem kerültek rendőrkézre, pedig a párizsi Temps 1922-es egyik októberi cikke szerint a pozsonyi szobor eltávolítása „egyedülálló jelenség volt és nem általános kultúrmegnyilvánulás”, miért is a hatóság a tettesek után nyomoz. Ami ugye – lévén rendőrkordon a munkálkodók körül – elég vaskos hazugság. A propaganda csúcsteljesítményeként jelent meg, mintegy feltéve a koronát a sok hazugságra, a párizsi Éclair tudósítása, prágai forrásból: „A magyar barbárok Mária Terézia világhírű szobrát, Fadrusz csehszlovák szobrászművész művét összetörték és szétrombolták.” (Jankovics).

Fadrusz alkotása helyére 1938-ban Milan Rastislav Štefánik tábornok oroszlános és címeres szobra került. A német megszállás idején Hitler parancsára a szobrot eltávolították, és depozitba került. Az ötvenes évek első felében a kommunista rezsim szétszerelte és beolvasztotta. A hetvenes évek elejétől Ludovít Štúr szobra áll itt.

A szobor újjászületése

Pozsony főépítésze, Štefan Šlachta már évek óta állítja, hogy a Mária Terézia-emlékműnek az egykori koronázó dombon a helye. Andrej Ďurkovský, a város főpolgármestere azonban ellene van mindenféle szoboráthelyezésnek, ezért, bár „érti a szándékot”, hogy Mária Terézia szobra az egykori helyére kerüljön, jómaga új helyszínen szeretné látni a koronázási emlékművet, mondjuk valahol a pozsonyi vár területén, hiszen szerinte Mária Terézia „leginkább a várhoz kötődik”. De mivel a várudvart Svätopluk hatalmas szobra fogja uralni, az emlékmű a főpolgármester szerint valahol a vár alatt kaphatna helyet. Egy itt kialakítandó tér domináns alakja lehetne. Bártfay Tibor, a Štúr-szobor alkotója nem tartaná sérelmesnek, ha a szlovák nemzetébresztő szobra más, megfelelő helyre kerülne. De hát mennyit ér a főépítész és a szobrász szava a főpolgármesterével szemben?

A szobor mindenesetre több hónapja készül. A munkát egy fiatal eperjesi művészre, Peter Priehybára bízták, aki hollywoodi kasszafilmek díszleteivel vált ismertté. A gipszet jövő tavaszra készíti el, s akárcsak az eredihez, a márványt ezúttal is Carrarában választották ki. Mérete 7x7x6 méter, súlya mintegy száz tonna. „Oscar-díjas rendezőkkel kezet fogni semmiség ahhoz a kihíváshoz képest, amely előtt most állok” – állítja a fiatal szobrász. „Ezúttal nem valamilyen fikciót kell elkészítenem, hanem a mi történelmi valóságunkat.” – teszi hozzá lelkesen.

Mindehhez csak annyit fűzhetünk hozzá, remélhető, hogy a szobor (a „tömérdek márvány tintatartó”) pontos mása lesz az eredetinek, és nem dugják el valami félreeső helyre. Ha már a szlovák fővárosban – elsősorban idegenforgalmi látványosságként – minden ősszel eljátsszák a koronázási ünnepségeket, és szinte Mária Terézia-kultusz alakult ki, a „zsarnok királyné” szobra egykori pompájában fog újra állni.