2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Megbírságolták a Markízát a Pulp Fiction miatt

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Ezereurós bírságot fizettet a frekvenciatanács a Markíza televízióval, amiért idén augusztus 8-án este tíz óra előtt úgy reklámozta a Pulp Fiction - Ponyvaregény című filmet, hogy nem utalt rá egyértelműen: kiskorúak számára nem ajánlatos.

A testület több eljárást is indított. A Markíza ellen azért, mert a híradásában sugárzott három anyaggal kapcsolatban is felmerült, hogy azok nem felelnek meg az objektív tájékoztatás követelményeinek, egy esetben pedig azért, mert úgy tűnik, lélektani gyötrésnek kitett fiatalokat mutatott be egyik műsorában.
A Joj televízió ellen azért járnak el, mert állítólag egy esetben a szponzorálásra, egy másik esetben pedig a reklámra vonatkozó szabályokat szegte meg.
A Szlovák Televízió egyik riportjával kapcsolatban az merült fel, hogy nem biztosította a nézetek pluralitását.