Lezárták az ugari (Ubľa) átkelőhelyet

Robert Kaliňák belügyminiszter
Robert Kaliňák közölte, hogy erre a korlátozásra az ukrajnai influenzajárvány miatt van szükség. Hangsúlyozta, hogy az említett határszakasz egyben a schengeni övezet külső határa is, tehát ezzel a lépéssel a többi uniós tagállamot is védik az új inflluenza terjedésétől.
Felsőnémetinél ellenőrzik azok egészségi állapotát, akik Szlovákia területére akarnak lépni. Elmondta ugyanakkor, hogy teljesen nem zárható le a határ. A polgároknak sem tilthatják meg a határon való átkelést, csak ajánlhatják, hogy vegyék fontolóra, valóban elutaznak-e keleti szomszédunkhoz.




Hozzászólások (0):