2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!

Luxusélet a köz szolgálatából? (videó, fotó)

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Komárom
|

Tanárként dolgozott, majd különböző közéleti, nem profitorientált szervezeteket vezetett. Ennek ellenére 47 áras telken, több mint tíz millió koronát érő házat építtetett, melyet cselédség lát el. Szabó Zoltán esetében úgy tűnik, a rendszámüzérkedés csak a jéghegy csúcsát képezte.

Somogyi Tibor felvétele/Katasterportal.sk/Google

„Az elmúlt 17 évben én csak az oktatásügyben tevékenykedtem, semmilyen vállalkozásban nem vettem részt sem közvetve, sem közvetlenül“ – mondta Szabó Zoltán, a Selye János Egyetemért Alapítvány (SJEA) ügyvezetője tavalyi budapesti sajtótájékoztatóján, amikor a rendszámbizniszelésére rámutató cikksorozatunkat próbálta meg cáfolni a magyar sajtónak.

Szabó saját elmondása szerint csak 2007-ben kezdett vállalkozni, egy másik családi vállalata, mely felesége nevén fut, 2005-ben került bejegyzésre. Ennek ellenére a kataszteri hivatal dokumentumai alapján évekkel ezelőtt 47 áras telket vett Komárom egyik lukratív részében, és a lapunk által megszólított építészek és ingatlanügynökök szerint mai áron számítva 10 – 15 millió korona értékű (330 – 500 ezer euró) házat épített rá a 2000-es évek elején.

Nem csak a telek és a ház finanszírozása kérdéses, de a fenntartása is. A család komplett cselédséget alkalmaz a „birtok“ rendben tartására.

Bővebben az ügyről a csütörtöki Új Szóban olvashatnak.

CsatolmányMéret
SzaboZoltanHaza.AVI11.21 MB


Hozzászólások (23):