2010. szeptember 3. péntekMa: Hilda (HU), Belo (SK)Holnap: Rozália (HU), Rozália (SK)« Küldj képeslapot!

Csáky: a nyelvtörvény alapján Einstein se taníthatna Szlovákiában

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Történelmi szempontból is a legrosszabb ilyen típusú törvény az államnyelvről szóló jogszabály most módosított változata - véli Csáky Pál. Az MKP elnöke szerint ilyen törvény az Osztrák-Magyar Monarchia idején sem volt. Mint mondta, süt belőle a nemzeti kisebbrendűségi komplexus és a nyelvi imperializmus elemeit tartalmazza.

"Albert Einstein e törvény alapján egyetlen szlovák egyetem professzora sem lehetett volna, hiszen ismert, hogy amikor el kellett hagynia Németországot, s az Egyesült Államokban élt, az ottani egyetemeken németül adta elő relativitáselméletét. Élete végig nem tanult meg ugyanis olyan jól angolul, hogy azt egyetemi szinten gyakorolhassa" - fogalmazott Csáky.
Hangsúlyozta, pártja mindent megtesz annak érdekében, hogy a törvénynek külföldön is nagy figyelmet szenteljenek, s hogy abban változtatásokat érjenek el. Az MKP most elemezni fogja a módosított jogszabályt, a szlovák ellenzéki pártokat pedig arra éri, hogy ősszel a bírságolás ügyében együtt forduljanak az alkotmánybírósághoz. Nyelvi vétségekért büntetni szerinte egy európai uniós országban anakronizmus és elfogadhatatlan. AZ ügyet az Európa Tanács, AZ EBESZ és az Európai Parlament elé viszik.

 

Hozzászólások (28):