2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!
A Központi Választási Bizottság csütörtökön vizsgálja meg az Északkelet-Szlovákiában található Vápeník és Nižná Pisaná „százszázalékos” voksolási eredményeit

Még nincs kampánycsend, de minden közvélemény-kutató cég hallgat

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Már egyetlen közvéleménykutató ügynökség sem készít felmérést az elnökválasztás második fordulója előtt – állítólag azért, mert nincs megrendelő. Szombat előtt így már nem kerül nyilvánosságra felmérés Iveta Radičová és Ivan Gašparovič támogatottságáról.

Pavel Haulík, az MVK közvélemény-kutató ügynökség igazgatója elmondta: nem végeznek kutatást, mivel senki sem rendelt tőlük, saját költségvetésükből pedig nem tudnak erre a célra pénzt elkülöníteni. Ugyanez a helyzet a Polis Slovakia ügynökséggel is. A Szlovák Statisztikai Hivatal sem jelentet meg felmérést. A GfK Slovakia ügynökség, amely nem foglalkozott rendszeresen az elnökválasztással, szintén nem kapott megrendelést. Ugyanígy a Focus közvélemény-kutató ügynökség is jelezte: mivel nem volt érdeklődés, nem készítettek felmérést. „Nem foglalkoztunk az elnökválasztással, megrendelést ugyancsak nem kaptunk, így nem hozunk nyilvánosságra olyan adatokat, amelyek bármit is elárulnának az egyes jelöltek preferenciáiról” – árulta el érdeklődésünkre Jindřich Bardon, a Median SK ügynökség képviselője.
Az utolsó közvélemény-kutatás eredményeit ráadásul legkésőbb ma lehetne nyilvánosságra hozni, mivel a második forduló előtti 48 órás kampánycsend holnap reggel hét órakor kezdődik, s a szavazóhelyiségek megnyitásáig semmilyen információt sem lehet közzétenni a jelöltekről. A második forduló előtti kampány április 22-én indult – közvetlen azután, hogy a Központi Választási Bizottság hivatalosan is bejelentette az első forduló eredményeit.
A választáson közel 4,3 millió 18 évesnél idősebb állampolgár adhatja le voksát. A szavazóhelyiségek reggel héttől este tíz óráig fogadják a polgárokat. Az új köztársasági elnököt június 15-én iktatják be tisztségébe.
A Központi Választási Bizottság egyébként holnap vizsgálja meg az északkelet-szlovákiai Vápeník és Nižná Pisaná választási eredményeit. Az első fordulót ugyanis mindkét község 100 százalékos részvétellel zárta, néhány nappal később viszont a Markíza televízió riportere kiderítette, hogy a két falu lakosai közül nem járult mindenki a szavazóurnákhoz – az egyik polgár például azért sem voksolhatott, mert kórházban fekszik. Egy nőről pedig azt mondták a lakosok, hogy egészségi állapota miatt nem választhatott. A Központi Választási Bizottság felszólította az érintett körzeti választási bizottságot a történtek kivizsgálására, ennek eredményeit holnap hozzák nyilvánosságra. A bizottság ülésén megvitatják azoknak az idősebb választóknak a panaszát is, akik azt nehezményezték, hogy a szavazóhelyiségek az emeleten voltak és csak nehezen tudtak feljutni oda. Az érintett körzeti bizottságokat ezért felszólítják, hogy a második forduló előtt „rendezzék a terepet”. (dem, s)