Fico indítja a második és egyben utolsó roncsderbit

A kormányfő ugyanakkor biztosította az embereket, hogy azok, akik múlt szerdán és csütörtökön adták le gépkocsijukat az autóbontók valamelyikében, megkapják az állami támogatást – körülbelül 4200 járműről van szó. „Azt azonban hangsúlyoznám, hogy a roncsprémium nem tart a végtelenségig. Ez a lehetőség lesz az utolsó. Senki se éljen tévhitben” – szögezte le Fico. Ján Počiatek pénzügyminiszter szerint jelenleg nehéz megmondani, hogy a roncsprémium segített-e a gazdaságnak, vagy sem. „Nem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy pénzt hozott az államkasszába, de azt sem, hogy veszteséges lett volna a program” – tette hozzá a miniszter. A legnagyobb valószínűséggel ismét 33,2 millió eurót különítenek el erre a célra. Az összeget a kormány mai ülésén kellene jóváhagyni, hogy hétfőtől újra meríteni lehessen a támogatásból.
Ami a roncsprémium hatásait illeti, a gazdasági és a pénzügyi tárca által kidolgozott elemzések bizonyos pontokban ugyan eltérnek, viszont Počiatek szerint mindkét fél egyetért abban, hogy a támogatás gyakorlatilag nullszaldós volt. „Ezért a második fordulóban is olyan megoldást keresünk, amely nem növeli az állami költségvetés hiányát és amellyel az összes érintett fél elégedett lesz” – tette hozzá Počiatek.
További részletek az Új Szó szerdai nyomtatott kiadásában. (dem, s)




Hozzászólások (0):