Balog nem hoz videót a dunaszerdahelyi attakról
Az említett napon ülnek tárgyalóasztalhoz a két bizottság tagjai. A magyar bizottsági elnök erről az A. Nagy Lászlóval folytatott csütörtöki pozsonyi egyeztetését követően nyilatkozott
Ő volt az, aki - több kollégájával együtt - azt kezdeményezte a két bizottság kudarcba fulladt minapi budapesti együttes ülésén, hogy a szlovák testület tagjai nézzenek meg egy felvételt, amely igazolja, hogy a szlovák rendőrség a tavaly november elsejei DAC-Slovan mérkőzésen indokolatlanul lépett fel a magyar szurkolók szektorában.
Balog hangsúlyozta, minden javasolt programpontról írásban is előre tájékoztatják a pozsonyi társbizottságot és a szlovák sajtót.
A. Nagy László elmondta, a dunaszerdahelyi ügy csak az egyik a megvitatandó 20 kérdés közül.




Hozzászólások (0):