A centek miatt késnek a buszok

A késések többsége azonban az euró számlájára írható - sem az utasok, sem a sofőrök nem ismerik még teljes biztonsággal az eurocenteket, időbe telik annak kiszámolása is, mennyi jár vissza. A helyzetet hivatott javítani a chipkártya, amelynek kiváltására sok autóbusz-közlekedési vállalat úgy próbálta rábírni az utasokat, hogy az így vásárolt menetjegy olcsóbb. Hiába van azonban az utasoknak chipkártyájuk, azok csak egy adott közlekedési vállalatnál használhatóak. Még az SAD-s kártya sem használható minden SAD-s buszon, pl. a párkányi vállalat nem fogadja el a dunaszerdahelyi közlekedési vállalat által kiadott kártyákat.
Azaz annak az utasnak, aki például Pozsony és Dunaszerdahely között ingázik, gyakorlatilag két-három, sőt néha több chipkártyával is kellene rendelkeznie, ha mindegyik buszon kártyával akar fizetni. Ez is tovább rontja az egyébként sem egyszerű helyzetet, amely abból adódik, hogy az egyik utas koronával, a másik euróval fizet. Holott a chipkártya küldetése a készpénz, leginkább az aprók kiszorítása lenne. A vasúti közlekedésben nem tapasztalható fennakadás, hiszen az állomásokon található pénztáraknál gördülékenyen zajlik a jegykiadás. (jéem, sán)




Hozzászólások (1):