Februártól szigorúbb közelekdési szabályok
A tompított fényszóró egész évi kötelező használata minden járműtípusra vonatkozik majd, kivéve az olyan, vontatott járműveket, amelyek esetében ez valamilyen meghibásodás miatt éppen lehetetlen.
A téli gumi használatát havas-hókásás vagy jégbordás úton a személykocsiknál, valamint a 3 és fél tonnánál kisebb összsúlyú teherjárműveknél minden egyes kerék esetében kötelezővé tennék, a többi járműfajta esetében pedig legalább az egyik hajtótengely kerekeire kellene téli abroncsot felrakni.
Lakott területen az eddigi óránkénti 60 helyett 50 kilométeres lenne a legnagyobb megengedett sebesség, az autópályákon és a gyorsforgalmi utakon pedig északi szomszédunknál legfeljebb 90 km/óra sebességgel közlekedhetnének a gépjárművezetők.
A vezetés közbeni telefonálást tiltaná a törvény.
Szigorodnának a szankciók is. Az eddigi legfeljebb két év helyett akár öt esztendőre eltilthatnák a vezetéstől a súlyosabb szabálysértést elkövetőket. Az alkoholteszt elutasításáért 300-1500 eurós büntetést és egytől öt évig terjedő eltiltást szabhatnak ki. Ittas vezetésért, baleset okozásáért vagy gyorshajtásért 150-800 eurós bírsággal sújthatók a gépjármű-vezetők, da akár azzal is, hogy három évig nem ülhetnek a volánhoz. (kor)




Hozzászólások (0):