A jóakarat élőlánca Párkányban és Esztergomban
„Az újjáépített Mária Valéria híd a határövezetben élő magyar és szlovák lakosság jó kapcsolatának jelképe, ezért szerveztük éppen ide ezt a mai rendezvényt, amellyel szeretnénk kifejezni azt, hogy a két nemzet és a két kultúra közeledni kíván egymáshoz, és nem szeretnénk mesterségesen mérgezett politikai légkörben élni” – nyilatkozta lapunknak a szlovákiai Zöldek Pártja képviseletében Robert Beňo. Ő egyike volt azon szlovákiai médiaszereplőknek, akik ezt az akciót támogatták.
A rendezvényt - amelyből a szervezők hagyományt szeretnének teremteni - jelenlétével támogatta a szlovák sajtóból ismert Paviel Rochniak és Ivana Christova volt szépségkirálynő is. „Nem kértük más pártok támogatását ehhez az akcióhoz, hiszen elsősorban az embereket szerettük volna megszólítani, az ő jelenlétükre számítottunk” - mondta Beňo. Párkány első embere és Esztergom polgármestere egyéb, muunkajellegű elfoglaltságára hivatkozva nem vett részt a rendezvényen. (guzsu)




Hozzászólások (0):