Véget ért az alacsony árak korszaka Szlovákiában

Búcsút inthetünk az alacsony áraknak. Az enyhe drágulás már tavaly decemberben beindult, januárban pedig 2013 óta nem látott árugrást mért a Statisztikai Hivatal.
A paradicsom és a paprika az elmúlt hónapban nagyjából az ötödével drágult decemberhez képest
A paradicsom és a paprika az elmúlt hónapban nagyjából az ötödével drágult decemberhez képest
Pavol Funtál felvétele
Háromévnyi folyamatos árcsökkenést követően az árak már tavaly decemberben nőttek, az is igaz azonban, hogy csupán 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. „A Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzése szerint ugyanakkor idén januárban éves szinten már 0,7 százalékkal nőttek az árak, ilyen mértékű árugrásra pedig 2013 szeptembere óta nem volt példa” – mondta Tibor Lőrincz, a Tatra banka elemzője.
A helyzet – legalábbis a fogyasztók számára – azonban ennél is rosszabb. „A januári inflációt ugyanis jelentős mértékben befolyásolta, hogy a rezsiköltségek az egy évvel korábbihoz képest nagyjából 2 százalékkal csökkentek. Ha ezeket figyelmen kívül hagynánk, a drágulás a fent jelzettnél is nagyobb lenne” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője. A közlekedés például az elmúlt egy évben csaknem 5, az egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatások pedig 4,6 százalékkal drágultak. Többet fizetünk az élelmiszerekért, az alkoholért és a cigarettáért is.
Lapunkban már korábban felhívtuk a figyelmet arra, hogy egyes zöldségek és gyümölcsök ára a szokásosnál hidegebb téli időjárás miatt az elmúlt hetekben drasztikus mértékben nőtt. A januári extrém időjárás miatt a spanyol, az olasz és az észak-afrikai gazdák termése is elfagyott, márpedig a téli időszakban elsősorban innen hozzuk be a zöldségeket. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy a paradicsom a szlovákiai üzletekben a Szlovák Statisztikai Hivatal szerint januárban 22 százalékkal drágult decemberhez képest, de 17 százalékkal drágábban juthatunk hozzá a paprikához és 15 százalékkal a banánhoz is. Persze ez csak az átlag, így azon sem szabadna csodálkoznunk, ha egyes üzletek akciós termékként továbbra is a korábbi áron kínálják az említett zöldség- és gyümölcsféléket.
Az infláció drasztikusabb növekedésére a banki elemző szerint egyelőre nem kell számítanunk. „Az árak csak kisebb mértékben nőnek majd, vagyis nem fogják vissza a lakossági kereslet növekedését” – tette hozzá Koršňák. Az Európai Bizottság e héten közzétett legújabb gazdasági előrejelzése szerint Szlovákiában idén éves szinten 0,9, jövőre pedig 1,4 százalékkal nőhetnek az árak, a tavalyi 0,5 százalékos csökkenést követően. (mi, TASR)

Ajánló