Megint csökken a gáz ára

Pozsony |

Szlovákiában hamarosan újra csökken a lakossági gáz ára, egyelőre azonban nem tudni, pontosan mikortól és mennyivel. 

„Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) felméri az aktuális piaci árakat, és ezek alapján megszabjuk az új maximális díjszabást, az elmúlt időszakban ugyanis a tőzsdéken alacsonyabb áron kereskedtek a gázzal, mint azt korábban feltételeztük, miközben a szlovákiai gázszolgáltatók ezt az árképzésük során nem vették figyelembe. 

Az ÚRSO eredetileg azzal számolt, hogy egy megawattóra fűtőértékű gáz tőzsdei ára idén 21 euró körül mozog majd, ám ez mára 12 euróra esett vissza” – nyilatkozta Radoslav Igaz, az ÚRSO szóvivője. „A részletekről csak az árképzési eljárás befejezése után nyilatkozunk” – tette hozzá. A lakossági gáz ára legutóbb az idei év elején csökkent átlagosan 3,6%-kal.

Ajánló