Eltűnt a hazai élelmiszer

Pozsony |

A szlovákiai üzletekben történelmi mélypontra zuhant a hazai élelmiszerek aránya. Míg öt évvel ezelőtt nagyjából az élelmiszerek fele származott a hazai gyártóktól, ma már csak a 39 százaléka.

Ján Krošlák illusztrációs felvétele
„Az elmúlt években egy olyan sem volt, amikor legalább enyhén nőtt volna a szlovákiai élelmiszerek aránya az üzletekben” – nyilatkozta Daniel Poturnay, a Szlovák Élelmiszeripari Kamara (PKS) elnöke. Az általa vezetett szakmai szervezet – a GfK Slovakia piackutató társasággal együttműködve – az elmúlt hónapban hét üzletlánc 360 üzletében vizsgálta meg az élelmiszerek származási helyét. A PKS először 2011-ben végzett hasonló felmérést, és akkor még az élelmiszerek fele származott a hazai gyártóktól, azóta ez csaknem a negyedével, 39%-ra esett vissza.
 
Legalább a tej hazai
Az egyes termékcsoportok között azonban továbbra is lényeges különbségek vannak. A szlovákiai üzletekben a tejnek például az 56 százaléka, az ásványvizek 55, a borok 52, a sörnek és a pálinkának pedig az 51 százaléka származik a helyi gyártóktól. Az étolaj esetében ez ugyanakkor csak 12 százalék, és alig valamivel nagyobb az aránya a hazai konzerveknek (15%) és édességeknek (21%) is. A Lidlben azonban a hazai étolaj aránya csupán 4, a Kauflandban pedig 10 százalék.
 
Megtévesztő reklám
Aki a szlovákiai élelmiszereket részesíti előnyben, az – legalábbis a PKS elemzése szerint – a COOP Jednota üzleteiben találja meg a számítását, ahol a szlovákiai élelmiszerek aránya eléri a 60 százalékot. A CBA-ban ez 54, a Tescóban 43, a Kauflandban pedig 35 százalék. A legtöbb külföldi élelmiszert ezzel szemben a Lidl kínálja, amelynek az üzleteiben alig 16 százaléknyi a hazai termékek aránya. „Furcsa módon épp a Lidl és a Kaufland a legaktívabb a tekintetben, hogy a vásárlókkal a reklámokon keresztül elhitessék, fontosak számukra a hazai termékek és termelők. Tavaly például a Lidl több mint 25 millió eurót költött reklámra, aminek azonban nincs sok látszatja” – tette hozzá Poturnay. A PKS elnöke szerint ahhoz, hogy az elkövetkező időszakban nőhessen a hazai termékek aránya az üzletekben, a földművelésügyi tárcának is aktívabban kellene fellépnie ezek népszerűsítésében.
 
Eltitkolt gyártók
Egyre több ugyanakkor a privátmárkás termék az üzletekben, az arányuk az összes termékhez képest már eléri a 21 százalékot. Az üzletek a tejből, a húsokból és a konzervekből kínálják a legtöbbet a saját nevükkel ellátott márkával. A legtöbb ilyen terméket a Lidl (54%) kínálja, amelyet a Kaufland (21%) és a COOP Jednota (18%) követ. A legkevesebb saját márkás termék a Metróban (11%) található. „A saját márkás termékek elszaporodása egyáltalán nem számít jó hírnek a gazdaság és a fogyasztók számára sem. A beszállító ugyanis nem tüntetheti fel saját emblémáját, szóvédjegyét a csomagoláson, csupán saját cégnevét, de azt is meghatározott módon, olyan kicsi betűmérettel, hogy a vásárló által csak célzott figyelemmel legyen olvasható. Ennek következtében a vásárló a terméket a kereskedő termékének véli és a tényleges előállítóról nem is tud. A beszállító piaci szereplőként szinte észrevétlen marad, vagyis ha a kereskedő saját márkás termékét más gyártótól rendeli meg, e váltást a vásárlók észre sem veszik” – vallja Poturnay.

Ajánló