Nehéz év vár idén Szlovákiára

A munkaügyi hivatalok idén az eddiginél is nagyobb rohamra számíthatnak
Hogy az egyre borúsabb előrejelzések nem puszta képzelődések, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a munkáltatók csak tavaly decemberben több mint 1100 alkalmazott elbocsátását jelezték, az elbocsátottak száma így még az előző hónaphoz képest is megduplázódott. Az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a helyzet kezd egyre súlyosabbá válni, még ha egyelőre nem számítanak is olyan vad visszaesésre, mint amilyennek a válság első hullámában lehettünk tanúi. Akkor, vagyis 2008 és 2009 folyamán összesen 160 ezer ember került utcára a cégek megrendeléseinek csökkenése miatt.
Ezrek kerülnek utcára
„Az idei évre jelzett, erősen visszafogott gazdasági növekedés nem teszi lehetővé, hogy a cégek több új munkahelyet hozzanak létre” – vallja Eva Sadovská, a Postabank elemzője. Emiatt akár több mint 20 ezer ember is az utcára kerülhet. „Arra számítunk, hogy az állástalanok aránya a 2011-es 13,3 százalékról idén 14,1 százalékra nő” – nyilatkozta Mária Valachyová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. Nem csoda, hogy a cégek és a vállalkozók, ugyanúgy, mint három évvel ezelőtt, válságkezelő intézkedéseket követelnek a kormánytól. A 2009 és 2011 között alkalmazott munkahelyteremtő támogatást ugyan épp most vezették ki a rendszerből, a cégek azonban azzal is elégedettek lennének, ha legalább a rájuk háruló adminisztratív és adóterheket csökkentenék, a beruházásösztönző támogatások során pedig a hazai cégekre is gondolnának. A munkaügyi tárca ugyan tárgyal a cégekkel, az általa javasolt intézkedések többsége azonban inkább középtávon, a 2015-ig terjedő időszakra jelentene megoldást.
Az elemzők szerint ugyanakkor a legnehezebb időszak idén vár az országra, hiszen a foglalkoztatottság akár 0,6 százalékkal is csökkenhet, ami több ezer munkahelyet jelent. „A külföldi kereslet visszaesése miatt lelassul a kivitel növekedése, ami az ipari termelés növekedési ütemének a lassulása követ” – állítja Boris Fojtík, a Tatra banka elemzője. Jó hír, hogy az elemzők többsége ezúttal nem számít elhúzódó válságra, ahhoz azonban, hogy ez a jóslatuk beváljon, több feltételnek is teljesülnie kell. „A legfontosabb, hogy az európai országoknak sikerüljön biztos ellenőrzés alá vonniuk az államadósságválságot” – jegyezte meg Vladimír Vaňo, a Volksbank Slovensko elemzője.
Fizetéstől fizetésig
A folyamatosan romló gazdasági helyzet, az elbocsátások és a bérek több éve tartó stagnálása a háztartások bevételein is meglátszik. A családok egy jelentős része az egyik hónapról a másikra él, többségük pedig jóval kevesebbet tud félretenni a fizetéséből, mint korábban. Míg egy átlagos négygyermekes család, amelyben mindkét szülő dolgozik, tavaly nyáron még havonta akár 270 eurót is képes volt félretenni a bevételeiből, az elmúlt év végére ez az összeg a legjobb esetben is 150 euróra zsugorodott. A bérek stagnálása és a folytatódó elbocsátások mellett ehhez az is hozzájárult, hogy az árak csaknem 5 százalékkal nőttek. Emiatt minden harmadik család bevételei csak arra elegendők, hogy az egyik fizetéstől a másikig kitartsanak, a háztartások negyede pedig még ennél is rosszabb helyzetben van, hiszen kénytelen a megtakarításaihoz nyúlni vagy hitelhez folyamodni. „Manapság már az is pozitívum, ha az adott háztartás legalább a bevételeinek egy részét képes félretenni, hiszen a családok nagy része erre nem képes, vagy ha félretesznek is bizonyos összeget, ezt csak az igényeik drasztikus lefaragásával képesek megtenni” – állítja Dávid Dereník, az UniCredit Bank elemzője.
Hogy az emberek nemcsak kevesebb pénzt képesek félretenni, hanem a kiadásaikat is nagyobb mértékben visszafogták, az a legfrissebb gazdasági mutatókon is meglátszik. „A háztartások fogyasztása csak az előző negyedévben egy százalékkal esett vissza, ami az egyre romló munkapiaci helyzettel, és a nominálbérek stagnálásával magyarázható” – mondta el Soňa Muzikářová, a Szlovák Takarékpénztár elemzője, aki szerint az inflációt is figyelembe véve, a reálbérek az elmúlt egy évben 1,3 százalékkal még csökkentek is. Nem számíthatunk javulásra idén sem, hiszen a gáz 5,53, a villanyáram 2, a víz 4,90, az élelmiszerek pedig átlagosan 3-4 százalékkal drágulnak.
Visszaeshet a fogyasztás
Az elemzők véleménye szerint a szlovákiai háztartások, a válság elmélyülésétől tartva idén a korábbiaknál is jobban igyekeznek majd, hogy a bevételeikből félretegyenek a nehezebb időkre, ami a fogyasztás további csökkenésével járhat. „A statisztikai mutatók azt támasztják alá, hogy a lakosság a nehezebb időkben is igyekszik felhalmozni bizonyos tartalékot. Biztosan lesznek azonban olyan háztartások, és a számuk egyáltalán nem lesz alacsony, amelyek erre már képtelenek lesznek” – állítja Vladimír Vaňo. Dávid Dereník ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a takarékoskodásnak jelenleg a magasabb infláció sem kedvez, hiszen a kamatok még a pénzromlás ütemét sem képesek követni. (mi, SITA, TASR, P)




Hozzászólások (2):