2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!

Élelemre és lakásra költjük a legtöbbet

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

A gazdasági válság miatt idén jelentős mértékben lelassult a lakosság bevételeinek növekedési üteme, és továbbra is csak elenyésző pénzösszeget vagyunk képesek megtakarítani.

A statisztikai hivatal elemzése szerint az első félévben a bevételeink alig 0,8, kiadásaink pedig 0,3 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. A bevételek 95,5 százalékát el is költöttük, így csak a fennmaradó, nem egész 5 százaléknyi pénzösszeget tettük félre a nehezebb időkre. Kiadásaink csaknem 27 százalékát a lakhatással összefüggő költségek tették ki, 18 százalékát pedig élelmiszerre fordítottuk. A tavalyi első félévhez képest idén 3,5 százalékkal többet költöttünk bútorvásárlásra, és 2,3 százalékkal nagyobb összeget vettek ki a pénztárcánkból az energiaszolgáltatók is. Utazásra ezzel szemben több mint 7, szállodai és éttermi szolgáltatásokra pedig 4 százalékkal kevesebbet fordítottunk. A kiskereskedők bevételei idén csak márciusban és júniusban nőttek elenyésző mértékben, júliusban már 1,6 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbiaktól.

Hozzászólások (1):