2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Nem fizethetik a lízingelt autót?

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása
Pozsony
|

Nem csak az új, de a régi autók ára is visszaesett idén. A használt autók eladóinak elmondása szerint az árak átlagosan 30-40 százalékkal csökkentek.

„A kisebb autóknál a csökkenés gyakorlatilag másolja az új autóknál bekövetkezett árvisszaesést” – mondta Petr Plevač, a Darex munkatársa.

Annak ellenére, hogy az autók ára tavalyhoz képest csökkent, előfordulhat, hogy a kiválasztott kocsiért egyszerre „többet” fognak fizetni, mint 2008-ban. „Tavaly ugyanis nem kellett kifizetni a kezdőrészleget. Ez pedig ma már nem lehetséges” – magyarázta Plevač.

A Darexban a kezdőrészlet elvétve az autó árának 10 százaléka, gyakrabban viszont 20 százalék körül mozog.

Voltak olyan esetek is, hogy a bazárba teljesen új, roncsprémiumra vett autót vittek. „Az új autók esetében némi emelkedést érzékelünk. De ez csak egy-egy százalék az összes felvásárolt autó közül, és azt sem mondhatjuk, hogy csak a roncsprémiumra vett autókról van szó” – árulta el Erika Hettešová, az AAA AUTO képviselője.

Véleménye szerint év végén emelkedik meg azoknak a száma, akik új autót akarnak majd bazárba adni. Akkora a rossz anyagi helyzet kényszerítheti őket arra, hogy eladják autójukat.

Sokan ugyanis a roncsprémiumra vett autók miatt is eladósodtak, lízingre vették meg az új kocsit, s néhány hónap után tudatosították, hogy nem győzik törleszteni a részleteket. A roncsprémium ellenzői szerint ez az állami támogatás ezen formájának egyik legnagyobb hátránya. (dem, s)