Rosszul tejel a tejágazat (videó)
A Vencel téren is keresztülhaladó demonstráción a cseh, lengyel, szlovák, osztrák és német gazdálkodók mellett a magyar tenyésztők képviselői is jelen lesznek, akik várhatóan az agrárágazat gyászát szimbolizáló koszorút is elhelyeznek a Szent Vencel szobor lábánál.
A tüntetők, akik között legalább 500 szlovákiai gazda is lesz, a csökkenő felvásárlási árak és az átláthatatlan piaci viszonyok miatt tiltakoznak. Jan Veleba, a cseh mezőgazdasági kamara elnöke szerint a parasztok nem hajlandók 2013-ig, a különbségek megszüntetésének beígért dátumáig várni egyenjogúsításukra, mert versenyképtelenné válnak – a cseh gazdák uniós és állami támogatása együttesen csak mintegy 60%-a a német és osztrák szintnek.
„A tiltakozó akciót azért időzítettük csütörtökre, mert akkor látogat Prágába Mariann Fischer Boel, az Európai Bizottság mezőgazdasági főbiztosa. Szeretnénk, ha megismerkedne álláspontunkkal” – közölte Jan Veleba, aki szerint „a cseh mezőgazdaság gyakorlatilag a földre került. Tavaly tovább csökkent a nyereség, az ágazatot csak az európai támogatások tartották fenn.” A gazdálkodók úgy vélik, hogy Csehország az unió soros elnökeként az EU agrár-főbiztosával közösen sokat tehet a tejpiaci viszonyok rendezéséért.
Szlovákia tejágazata szintén válságban van. Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője közölte, csak idén 47,5 millió euró veszteséget könyvelhet el az ágazat, ennek köszönhetően Dél-Szlovákia szinte minden nagyobb tejfeldolgozó üzeme (Érsekújvár, Galánta, Nagykürtös, Rimaszombat) bezárt, a fennmaradó mintegy 20 szlovák tejfeldolgozót pedig felvásárolták a cseh, a német, az osztrák és a francia társaságok. Csak 2008 és 2009 januárja között a nyerstej felvásárlási ára 44,38%-kal zuhant – figyelmeztetett Stanislav Becík földművelési miniszter.
A jelenlegi felvásárlási árak csupán az előállítási költségek 60%-át fedezik. A hazai nyerstej-előállítók azt követelik, a felvásárlási árak érjék el az európai uniós átlagot, továbbá a kiskereskedelmi üzletláncok kínálatában 80%-ra növeljék a hazai élelmiszeripari termékek arányát. (NG, s, m, shz)
További részletek nyomtatott kiadásunkban.




Hozzászólások (0):