Tételezzük föl, hogy igaza van, Duray tökéletlen jellemű, önérdekből szólózó, kiégett politikus. A felvidéki magyarság tragédiája abban van többek között, hogy nem képes felül emelkedni az egyéni meglátásokon, és általánosabban, elvontabban kezelni bizonyos kérdéseket. Ezért azután ahányan vannak, annyifelé húznak.
Most például mindenki tudja, hogy Duraynak igaza van. Az SNS valóban egy újfasiszta vagy félfasiszta párt. Sok okos ötletet, tényt, hozzászólást leírtak Duray véleményét alátámasztandó, a helyzet visszás, erkölcstelen jellegét érzékeltetendő, amelyből a bírósági ítélet Durayt visszakozásra kényszerítette. Kutya kötelessége lenne tehát minden felvidéki magyarnak, hogy MOST és EBBEN (ismétlem csakis ebben, többen nem kell) a kérdésben Duray mellett EGYSÉGESEN kiálljon Slotáékkal, az SNS-sel szemben.
A miért is fogyunk kérdése ennél bonyolultabb. Nyilvánvaló, hogy egyéni döntések sorozata szükséges ahhoz, hogy a lánc végén, egy-egy leszármazott már szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Ezeket a döntéseket azonban egy sor külső tényező, állami törvények, a szlovák propaganda (pl. a hamis történelem és történelemtudat) által magatartásukban befolyásolt személyek nyomása KÉNYSZERÍTI ki, egyik vagy másik irányba. A külső kényszerítő tényezők 90 év óta folyamatosan növekvő mértékű, az elszlovákosítást ma már automatikusan biztosító rendszert, mechanizmust képeznek, amelynek kényszerítő erejét sokan egyáltalán nem is érzik, nem is tudatosítják. Ezért beszélünk ugyan a nyelvtörvény eltörléséről, meg a szlovák alkotmány módosításának igényéről, vagy akár az autonómiáról is, azonban soha senki nem fogalmazta meg a 90 év óta a szlovákok által fölépített elszlovákosító mechanizmus visszabontásának a programját. Sok, ilyen-olyan mértékben elszlovákosodott (a gyermekét szlovák iskolába járató, vegyes házasságban, szórványban élő stb.) de még magyar, nem is érti sem a kérdést, sem a problémát, hiszen nem arról van szó, mint Boszniában, ahol a szerbek módszeresen lövöldözték az árkokba a bosnyákokat, éppen ellenkezőleg, a legnagyobb békében és egyetértésben él együtt szlovák szomszédjaival. Csak - helyesen - ne is magyarkodjon, ne is hangoztassa a magyarságát, mert azzal semmit nem fog megoldani.
Névtelen Re: Igazad van Labdarózsa | 2010. július 26. hétfő 08:41
Tisztelt Névtelen!
On nem értett meg semmit! Kozben szépen nyavalyog Duray felett. Én izzig-vérig magyar vagyok és az is maradok, engedelmével.
MKP-nak ezerszer volt alkalma az évek során fellépni Slotával szemben. Illetve istenigazában pereskedni az érdekunkben. De sohasem tette meg. Duray igen. Mint mindig-saját érdekében.Mert mindig is "szólózott".
Akkor ismétetelten kérdezem: Miért vonta vissza kijelentését Duray Slota pártjával kapcsolatosa ? Miért kell végeredményben bocsánatot kérnie egy fasiszta párttól? Ez itt a kérdés.
Így tulajdonképpen Slota nem is fasiszta. Akkor pedig Duray úr miért pofázott a kamerák elott A DUNA TV-ben?
Ennnyi az értéke egy forradalmárnak a magyarságával szemben?
Duray úr az én érdekemben nem kellett, hogy szóljon. Mindig is a saját szekerét tolta.Sajnos hosszú ideig sáfárkodott A MKP-ban. Nagyon késon vonul vissza.Ha egyáltalán!!!
E sorokat mint szabad ember írom.
Labdarózsa
P.S. Hogy miért is fogyunk? Saját akaratból, vagy pedig például azért, mert ilyen Duray féle hatás alá kerultek az emberek. Béla kivételével. Így aztán egyszerre kettészakadtunk.
Egy fasisztának egy EU hivatalos nyelv sem érvényes Szlovákiában: ott CSAK a szlovák érvényes :))) Azért fasiszta. Ha nem lennének fasiszták, akkor megfelelt volna nekik magyarul is a bocsánatkérés.
Most akkor mi van hegyi talpasok? Duray az EU-ban az EU egyik hivatalos nyelvén kért bocsánatot. Ja nem találta el a nektek megfelelőt. Kérhetett volna bocsánatot esetleg angolul vagy németül?
Ha az sNS csak azt a magyar szöveget érti meg, amit akar én a Duray helyében meg hirtelen teljesen elfelejtenék szlovákul. Van ilyen. Pl. aki agyvérzést vagy egyéb betegségen ment át még beszélni is elfelejt, újból kell tanulnia. És ezért nem büntethető.
Duray korára való tekintettel hivatkozhat arra, hogy sajnos hirtelen elfelejtettem szlovákul és nem tudok egy szot sem kimondani Štúr Lajcsi nyelvén, még ha akarnék sem. Már nem is lesz rá szüksége az érvényesüléshez. A parlamentben már nem kell neki felszólalnia szlovákul, munkájához nem kell a szlovák nyelv, mert lehethogy Magyarországi egyetemen fog tanitani és lehethogy még az állampolgársághoz is lemond.
Ha marad ez a balf@sz szlovák ellentörvény, akkor nyilvánosan is lemondhatna az ideiglenes szlovák állampolgárságról és élő egyenes adásban odab@szhatná az útlevelet Slota meg a többi háborősbűnös elé.
Ha esetleg a Slotáék nem értenének magyarul forduljanak a szlovák állami hivatalos fordítóirodához! Ezek bíróságostól Slotástól tényleg fasiszták. Egyébként ha akarnak valamit azt ne szlovákul akarják mert nem biztos, hogy minden szlovák állampolgár tud szlovákul./pl. édesanyám/
tobb megkozelítésbol lehet megitélni, szerintem elég kevesen vannak, akik rajongnak érte. Ebben a dologban szerintem igenis igaza van. Hogy van az, hogy az SNS "ért" akkor magyarul, amikor az nekik megfelel, viszont nem, amikor úgy látják jónak ? Pereskedjen csak az SNS Durayval. A legjobb az lenne, ha szépen Straszburgik menne az ugy. Ott aztán sokmindent elo lehetne szedni... Még az is elképzelheto hogy a végén még hasznos dolog sul ki az egészbol....
Igazad van Labdarózsa, ez téged mint felvidéki magyart nem érint....gondolom az se mikor az itteni magyarokat pocskondiázza Slota meg a bandája, hisz konkrétan a te neved nem említi....kicsit ez is a baj az itteni magyarsággal, mikor mocskolódnak azt hisszük mi kévételek vagyunk, ez minket nem érnit.... behúzzuk fülünk-farkunk és a homokba dugjuk a fejünk....sokszor akkor is mikor mást kellene tenni....vagy inkább átállunk a janicsárok mellé....
Sajnos ezért is fogyunk (majd meg lehet figyelni a jövő évi népszámlálás adatain is)...
Érdekli valakit az a tény, hogy Duray miért is kért bocsánatot kijelentésével kapcsolatban?
Ugyanis, ha nem handa-bandázott a DUNA TV-ben és komolyan gondolta a dolgot, akkor miért is kéne neki bocsánatot kérnie? Az teljesen mellékes, hogy milyen nyelven teszi ezt meg.
A mi nagy orokos forradalmárunk nyilvánvalóan viszakozott. Akkor fasiszta a Slota, vagy nem? Ez itt a kérdés.
Vagy az, hogy ne fizessen? Hát csak fizessen, ha nem tudja magát megvédeni a nagyokos!
Bugár Durayt annak idején mellékvágányra állította. Duray Csákyt pedig teljesen behálózta. Az eredmény látható.
Úgyhogy engem, mint felvidéki magyart ez a dolog nem érint.
Duray magánugyének tekintem.
Labdarózsa
Vážená Belousovová!Vy najmenej môžete klasifikovať maďarských politikov a duplom Durayho.Duray ešte nikdy nenadával na slovákov,ako to robí Slota i vy na maďarov..Viete aký je rozdiel medzi Slotom,Ficom,Maďaričom,Čaplovičom atď.?Len toľko,že Slota je vulgárny primitív a povie všetko otvorene.Ďalší menovaní myslia si to isté a konajú tak,ako on,len trošku kultúrnejšie a diplomatickešie.Remélem ezek a sorok valamilyen formában eljutnak Ančához,valaki a néhány segnyaló névtelen ezen a netten figyelmezteti,hogy mi is úgy szeretjuk ot,mint o minket.
Durayt valóban el lehet marasztalni, mert nem mondott igazat, ő csak azt állitotta, hogy a szlovák kormány félfasiszta, ellenben a valósággal amikor az SZK tetteivel olykor a kimeritette a teljesen fasiszta fogalmat és akkor még szerényen fogalmaztam.
1. Ha Duray magyarul tette azt a megjegyzést amit tett és külföldön és ezt megértette az, aki most pattog mint nyúlsz@r a deszkán, akkor érje be azzal, hogy ugyanúgy magyarul történt a bocsánatkérés.
2. Apropó. Ha én Miroslav Kriškin szlovák nemzetiségű szlovák állampolgárnak lekeszerek egyet mondjuk földrajzilag éppen Budapesten és engem éppen feljelent, akkor engem elitélhet a szlovák biróság? És milyen alapon hozhat döntéseket a szlovák biróság a külföldön történt dolgok felett?
Éppen ezen prüszkölnek most a magyar kettősállampolgársági törvény kapcsán, hogy az a törvény Szlovákiában nem érvényes. Akkor meg miért érvényes a a szlovák törvény Magyarországon?
3. Ha jano nem éri be ennyivel, akkor a szöveget hivatalos szlovák forditoval leforditva, tótcimeres körbélyegzővel ellátva küldeném el Duray helyében.
4. Esetleg a gyengébbek kedvéért mint mondjuk az SNS törzsbázisa itt a google fordito oldal. Ha nem értik Durayt, akkor ide beirjak oszt jo napot:
nem foglalkozni kell Belousovova kijelenteseivel hanem reagalni rajuk mert bennunket ocsarolnak bennunket.Ezt nem engedhetjuk meg nekik fuggetlenul attol hogy HIDasok vagyunk e vagy MKPsok.
Durayt nem hasonlitom Slotahoz de azert illett volna szlovakul neki nem bocsnatot kerni hanem normalisan megmondani neki ami jar neki mert Slota azt ugysem erti magyarul.Ugy ahogy Bugar tette Belousovovaval szemben.Multkor ugyanis ez a ringyo Belousovova primitiv modon Bugart magyar nacionalistanak es irredentistanak nevezte es hogy semmivel sem kulonbozik Csakytol meg Duraytol.Madaron je len madaronom moze to byt hocikto ziadny rozdiel nie je medzi Bugarom a Durayom.Bwelousovova szerint a HID nagyszeruen helyettesiti az MKPt a parlamentben.
Elsosorban,akkor írja elo a szlovák bíróság valakitol a dontés végrehajtását,ha egyformán,egyenjogúan fogják a dontéseiket hozni és nem politikai megrendelésekre.Csak egy példa a sok kozul.Annak idején,ha jól emlékszem az eperjesi bíróságon tárgyalta Duray beadványát,nemzetellenes meggyalázás vádjával Slota féle kijelentéseket,melyekért a torvény 2-3 évi szabadságvesztést ír elo.Itt a béróság Slotát felmentette és teljesen félremagyarázta az itéletet.Máskulonben szerintem is,helyesen járt el a bocsánatkéréssel,mely magyarúl megtortént.
Ez a bocsanatkeres egy igen fura dolog. Nem jogi szempontok utan, csak ugy siman utcaiasan. Ez az SNS-es koveteles eppolyan mintha utolag, kulon kulon vagy megosztva a Nobel bizottsag megadna a Beke Nobeldijjat a Hitlernek es Sztalinnak, a sikeres emberirasban vegzett tevekenysegukert.
Még a helyesírást sem ismered rendesen, akkor meg mit irkálsz hülyeségeket? A megfogalmazásod meg szerintem arra vall, hogy nem is jártál magyar iskolába...úgyhogy ha nem tudod elmondani érthetően mit akarsz akkor kímélj meg ezen oldalakon a primitív megjegyzéseidtől...pláne, hogy a Duraynak még a nyomába se érsz öcsi!!!
Duray azon kevés felvidékiek egyike aki magyarul meri vállalni szavait, tetteit, nevével együtt, nem mind sokan akik a névtelenségbe burkolózva, félénken butaságokat írkálnak. (lásd ezernyi hozzászoló a neten). Minden tiszteletem Duray úrré, aki meri vállalni önmagát. Ha még lenne 500000 ilyen magyar Felvidéken...
Névtelen Re: Igazad van Labdarózsa | 2010. július 26. hétfő 09:4
Tételezzük föl, hogy igaza van, Duray tökéletlen jellemű, önérdekből szólózó, kiégett politikus. A felvidéki magyarság tragédiája abban van többek között, hogy nem képes felül emelkedni az egyéni meglátásokon, és általánosabban, elvontabban kezelni bizonyos kérdéseket. Ezért azután ahányan vannak, annyifelé húznak.
Most például mindenki tudja, hogy Duraynak igaza van. Az SNS valóban egy újfasiszta vagy félfasiszta párt. Sok okos ötletet, tényt, hozzászólást leírtak Duray véleményét alátámasztandó, a helyzet visszás, erkölcstelen jellegét érzékeltetendő, amelyből a bírósági ítélet Durayt visszakozásra kényszerítette. Kutya kötelessége lenne tehát minden felvidéki magyarnak, hogy MOST és EBBEN (ismétlem csakis ebben, többen nem kell) a kérdésben Duray mellett EGYSÉGESEN kiálljon Slotáékkal, az SNS-sel szemben.
Névtelen Re: Igazad van Labdarózsa
A miért is fogyunk kérdése ennél bonyolultabb. Nyilvánvaló, hogy egyéni döntések sorozata szükséges ahhoz, hogy a lánc végén, egy-egy leszármazott már szlovák nemzetiségűnek vallja magát. Ezeket a döntéseket azonban egy sor külső tényező, állami törvények, a szlovák propaganda (pl. a hamis történelem és történelemtudat) által magatartásukban befolyásolt személyek nyomása KÉNYSZERÍTI ki, egyik vagy másik irányba. A külső kényszerítő tényezők 90 év óta folyamatosan növekvő mértékű, az elszlovákosítást ma már automatikusan biztosító rendszert, mechanizmust képeznek, amelynek kényszerítő erejét sokan egyáltalán nem is érzik, nem is tudatosítják. Ezért beszélünk ugyan a nyelvtörvény eltörléséről, meg a szlovák alkotmány módosításának igényéről, vagy akár az autonómiáról is, azonban soha senki nem fogalmazta meg a 90 év óta a szlovákok által fölépített elszlovákosító mechanizmus visszabontásának a programját. Sok, ilyen-olyan mértékben elszlovákosodott (a gyermekét szlovák iskolába járató, vegyes házasságban, szórványban élő stb.) de még magyar, nem is érti sem a kérdést, sem a problémát, hiszen nem arról van szó, mint Boszniában, ahol a szerbek módszeresen lövöldözték az árkokba a bosnyákokat, éppen ellenkezőleg, a legnagyobb békében és egyetértésben él együtt szlovák szomszédjaival. Csak - helyesen - ne is magyarkodjon, ne is hangoztassa a magyarságát, mert azzal semmit nem fog megoldani.
Síránkozás Durayval kapcsolatban
Tisztelt Névtelen!
On nem értett meg semmit! Kozben szépen nyavalyog Duray felett. Én izzig-vérig magyar vagyok és az is maradok, engedelmével.
MKP-nak ezerszer volt alkalma az évek során fellépni Slotával szemben. Illetve istenigazában pereskedni az érdekunkben. De sohasem tette meg. Duray igen. Mint mindig-saját érdekében.Mert mindig is "szólózott".
Akkor ismétetelten kérdezem: Miért vonta vissza kijelentését Duray Slota pártjával kapcsolatosa ? Miért kell végeredményben bocsánatot kérnie egy fasiszta párttól? Ez itt a kérdés.
Így tulajdonképpen Slota nem is fasiszta. Akkor pedig Duray úr miért pofázott a kamerák elott A DUNA TV-ben?
Ennnyi az értéke egy forradalmárnak a magyarságával szemben?
Duray úr az én érdekemben nem kellett, hogy szóljon. Mindig is a saját szekerét tolta.Sajnos hosszú ideig sáfárkodott A MKP-ban. Nagyon késon vonul vissza.Ha egyáltalán!!!
E sorokat mint szabad ember írom.
Labdarózsa
P.S. Hogy miért is fogyunk? Saját akaratból, vagy pedig például azért, mert ilyen Duray féle hatás alá kerultek az emberek. Béla kivételével. Így aztán egyszerre kettészakadtunk.
Névtelen | 2010. július 25. vasárnap 11:29
Egy fasisztának egy EU hivatalos nyelv sem érvényes Szlovákiában: ott CSAK a szlovák érvényes :))) Azért fasiszta. Ha nem lennének fasiszták, akkor megfelelt volna nekik magyarul is a bocsánatkérés.
EUkonfort
Most akkor mi van hegyi talpasok? Duray az EU-ban az EU egyik hivatalos nyelvén kért bocsánatot. Ja nem találta el a nektek megfelelőt. Kérhetett volna bocsánatot esetleg angolul vagy németül?
Ha az sNS csak azt a magyar szöveget érti meg, amit akar én a Duray helyében meg hirtelen teljesen elfelejtenék szlovákul. Van ilyen. Pl. aki agyvérzést vagy egyéb betegségen ment át még beszélni is elfelejt, újból kell tanulnia. És ezért nem büntethető.
Duray korára való tekintettel hivatkozhat arra, hogy sajnos hirtelen elfelejtettem szlovákul és nem tudok egy szot sem kimondani Štúr Lajcsi nyelvén, még ha akarnék sem. Már nem is lesz rá szüksége az érvényesüléshez. A parlamentben már nem kell neki felszólalnia szlovákul, munkájához nem kell a szlovák nyelv, mert lehethogy Magyarországi egyetemen fog tanitani és lehethogy még az állampolgársághoz is lemond.
Ha marad ez a balf@sz szlovák ellentörvény, akkor nyilvánosan is lemondhatna az ideiglenes szlovák állampolgárságról és élő egyenes adásban odab@szhatná az útlevelet Slota meg a többi háborősbűnös elé.
Duray
Ha esetleg a Slotáék nem értenének magyarul forduljanak a szlovák állami hivatalos fordítóirodához! Ezek bíróságostól Slotástól tényleg fasiszták. Egyébként ha akarnak valamit azt ne szlovákul akarják mert nem biztos, hogy minden szlovák állampolgár tud szlovákul./pl. édesanyám/
Durayt
tobb megkozelítésbol lehet megitélni, szerintem elég kevesen vannak, akik rajongnak érte. Ebben a dologban szerintem igenis igaza van. Hogy van az, hogy az SNS "ért" akkor magyarul, amikor az nekik megfelel, viszont nem, amikor úgy látják jónak ? Pereskedjen csak az SNS Durayval. A legjobb az lenne, ha szépen Straszburgik menne az ugy. Ott aztán sokmindent elo lehetne szedni... Még az is elképzelheto hogy a végén még hasznos dolog sul ki az egészbol....
Igazad van Labdarózsa, ez
Igazad van Labdarózsa, ez téged mint felvidéki magyart nem érint....gondolom az se mikor az itteni magyarokat pocskondiázza Slota meg a bandája, hisz konkrétan a te neved nem említi....kicsit ez is a baj az itteni magyarsággal, mikor mocskolódnak azt hisszük mi kévételek vagyunk, ez minket nem érnit.... behúzzuk fülünk-farkunk és a homokba dugjuk a fejünk....sokszor akkor is mikor mást kellene tenni....vagy inkább átállunk a janicsárok mellé....
Sajnos ezért is fogyunk (majd meg lehet figyelni a jövő évi népszámlálás adatain is)...
Abszurd
Azért Slotaval szemben nem Duray mellé állni, szerintem elég abszurd, bármilyen is a Duray...
De ez csak az én véleményem.
Duray magánugye
Érdekli valakit az a tény, hogy Duray miért is kért bocsánatot kijelentésével kapcsolatban?
Ugyanis, ha nem handa-bandázott a DUNA TV-ben és komolyan gondolta a dolgot, akkor miért is kéne neki bocsánatot kérnie? Az teljesen mellékes, hogy milyen nyelven teszi ezt meg.
A mi nagy orokos forradalmárunk nyilvánvalóan viszakozott. Akkor fasiszta a Slota, vagy nem? Ez itt a kérdés.
Vagy az, hogy ne fizessen? Hát csak fizessen, ha nem tudja magát megvédeni a nagyokos!
Bugár Durayt annak idején mellékvágányra állította. Duray Csákyt pedig teljesen behálózta. Az eredmény látható.
Úgyhogy engem, mint felvidéki magyart ez a dolog nem érint.
Duray magánugyének tekintem.
Labdarózsa
Minosítés
Vážená Belousovová!Vy najmenej môžete klasifikovať maďarských politikov a duplom Durayho.Duray ešte nikdy nenadával na slovákov,ako to robí Slota i vy na maďarov..Viete aký je rozdiel medzi Slotom,Ficom,Maďaričom,Čaplovičom atď.?Len toľko,že Slota je vulgárny primitív a povie všetko otvorene.Ďalší menovaní myslia si to isté a konajú tak,ako on,len trošku kultúrnejšie a diplomatickešie.Remélem ezek a sorok valamilyen formában eljutnak Ančához,valaki a néhány segnyaló névtelen ezen a netten figyelmezteti,hogy mi is úgy szeretjuk ot,mint o minket.
Itt az eredeti
www.inforadio.hu/hir/kulfold/hir-54499
Durayt valóban el lehet marasztalni, mert nem mondott igazat, ő csak azt állitotta, hogy a szlovák kormány félfasiszta, ellenben a valósággal amikor az SZK tetteivel olykor a kimeritette a teljesen fasiszta fogalmat és akkor még szerényen fogalmaztam.
Na most akkor mi van...
Szerény véleményem:
1. Ha Duray magyarul tette azt a megjegyzést amit tett és külföldön és ezt megértette az, aki most pattog mint nyúlsz@r a deszkán, akkor érje be azzal, hogy ugyanúgy magyarul történt a bocsánatkérés.
2. Apropó. Ha én Miroslav Kriškin szlovák nemzetiségű szlovák állampolgárnak lekeszerek egyet mondjuk földrajzilag éppen Budapesten és engem éppen feljelent, akkor engem elitélhet a szlovák biróság? És milyen alapon hozhat döntéseket a szlovák biróság a külföldön történt dolgok felett?
Éppen ezen prüszkölnek most a magyar kettősállampolgársági törvény kapcsán, hogy az a törvény Szlovákiában nem érvényes. Akkor meg miért érvényes a a szlovák törvény Magyarországon?
3. Ha jano nem éri be ennyivel, akkor a szöveget hivatalos szlovák forditoval leforditva, tótcimeres körbélyegzővel ellátva küldeném el Duray helyében.
4. Esetleg a gyengébbek kedvéért mint mondjuk az SNS törzsbázisa itt a google fordito oldal. Ha nem értik Durayt, akkor ide beirjak oszt jo napot:
http://translate.google.com/#hu|sk|
http://translate.google.com/#hu|sk|A%20bir%C3%B3s%C3%A1g%20d%C3%B6nt%C3%A9se%20%C3%A9rtelm%C3%A9ben%20nem%20%C3%A1llithatom%2C%20hogy%20a%20szlov%C3%A1k%20korm%C3%A1ny%20egyharmad%C3%A1t%20a%20fasiszta%20szlov%C3%A1k%20nemzeti%20p%C3%A1rt%20teszi%20ki.%20Janko%20ne%20haragudj!%20Miki
Szerintem meg segitsünk az SNSnek a forditásban, irjuk meg nekik a bocsánatkérést szlovákul. A weboldalukon www.sns.sk ott az elérhetőségük.
Most látom, hogy a magyarok elől még mindig védik. Biztos titkos dolgokról irogatnak.
Az alábbi oldal segitségével megnézhető a féltett websajtjuk.
http://anonymouse.org/anonwww.html
http://anonymouse.org/cgi-bin/anon-www.cgi/http://www.sns.sk
nem foglalkozni kell
nem foglalkozni kell Belousovova kijelenteseivel hanem reagalni rajuk mert bennunket ocsarolnak bennunket.Ezt nem engedhetjuk meg nekik fuggetlenul attol hogy HIDasok vagyunk e vagy MKPsok.
Minek kell foglalkozni
Minek kell foglalkozni Belousová-Malíková, Slota, meg a hozzá hasonlók primitív kijelentéseivel??? Mindegyik úgy hülye, ahogy van...
Durayt nem hasonlitom
Durayt nem hasonlitom Slotahoz de azert illett volna szlovakul neki nem bocsnatot kerni hanem normalisan megmondani neki ami jar neki mert Slota azt ugysem erti magyarul.Ugy ahogy Bugar tette Belousovovaval szemben.Multkor ugyanis ez a ringyo Belousovova primitiv modon Bugart magyar nacionalistanak es irredentistanak nevezte es hogy semmivel sem kulonbozik Csakytol meg Duraytol.Madaron je len madaronom moze to byt hocikto ziadny rozdiel nie je medzi Bugarom a Durayom.Bwelousovova szerint a HID nagyszeruen helyettesiti az MKPt a parlamentben.
2010. július 23. péntek 06:08
aki durayt slotahoz hasonlitja vizsgaltassa ki magat ALAPOSAN!
duraynak a legkisebb oka sem volt a bocsanatkeresre
a szlovakiai hazugsagszolgaltatas igazan FELHABORITO kozeliti az orwelli szintet!
Bocsánatkérés.
Elsosorban,akkor írja elo a szlovák bíróság valakitol a dontés végrehajtását,ha egyformán,egyenjogúan fogják a dontéseiket hozni és nem politikai megrendelésekre.Csak egy példa a sok kozul.Annak idején,ha jól emlékszem az eperjesi bíróságon tárgyalta Duray beadványát,nemzetellenes meggyalázás vádjával Slota féle kijelentéseket,melyekért a torvény 2-3 évi szabadságvesztést ír elo.Itt a béróság Slotát felmentette és teljesen félremagyarázta az itéletet.Máskulonben szerintem is,helyesen járt el a bocsánatkéréssel,mely magyarúl megtortént.
Bocsanato kerni?
Ez a bocsanatkeres egy igen fura dolog. Nem jogi szempontok utan, csak ugy siman utcaiasan. Ez az SNS-es koveteles eppolyan mintha utolag, kulon kulon vagy megosztva a Nobel bizottsag megadna a Beke Nobeldijjat a Hitlernek es Sztalinnak, a sikeres emberirasban vegzett tevekenysegukert.
Az előző megjegyzésem az
Az előző megjegyzésem az okos Fransiscónak szól...
Még a helyesírást sem
Még a helyesírást sem ismered rendesen, akkor meg mit irkálsz hülyeségeket? A megfogalmazásod meg szerintem arra vall, hogy nem is jártál magyar iskolába...úgyhogy ha nem tudod elmondani érthetően mit akarsz akkor kímélj meg ezen oldalakon a primitív megjegyzéseidtől...pláne, hogy a Duraynak még a nyomába se érsz öcsi!!!
Duray azon kevés
Duray azon kevés felvidékiek egyike aki magyarul meri vállalni szavait, tetteit, nevével együtt, nem mind sokan akik a névtelenségbe burkolózva, félénken butaságokat írkálnak. (lásd ezernyi hozzászoló a neten). Minden tiszteletem Duray úrré, aki meri vállalni önmagát. Ha még lenne 500000 ilyen magyar Felvidéken...
Duray Miklos is egy belevalo
Duray Miklos is egy belevalo primitív alkoholista!Slota ketto.
Duray magyarul beszelt a sertettekrol,ha azt megertettek,akkor
a bocsanatkerest is meg kell nekik erteni.De a birosag ki tudja hogyan fogja ezt megitelni.
Ember
Tisztel újságolvasók ,bocsánatot kérni csak Emberektől kérünk az ilyen nagypofájú részeges baromtól és pártjától se!