Sajnos Csákyval mélyrepülést produkál az MKP, amióta csak megválasztották. Ha az a bizonyos kongresszus nem hoz változást, akkor a párt saját magával fog kitolni, mint annakidején az MSZP kongresszusa, amikor töbször egymás után bizalmat szavaztak Gyurcsánynak, egészen addig, amíg 10% közelébe nem jutottak vele. Gyurcsány azt gondolta magáról, hogy ö valami borzasztó nagy európai formátumú politikus. Csáky is ezt képzeli magáról és sajnos ez olyan messze van a valóságtól mint Makó vezér Jeruzsálemtöl. Pökhendiségével a párt vesztét okozhatja.
Névtelen Verecke | 2009. július 2. csütörtök 10:34
Engem egyáltalán nem érdekel Magyarics,én továbbra is úgy fogok beszélni mindenutt,ahogy akarok és még bátrabban.Kedvesw 41% a Paraméter kozvélemény kuttatásából meghibbantatok.Mi magyarok hulyék vagyunk?Semmi mást nem tudunk csinálni,csak mindig egymás ellen harcolni?Ily széthúzással,rossz politizálással a torténelem folyamá mindent tonkre tettunk.Leszálni a lóról,otthon hagyni a gogot.Tobb alázatot mindenkivel szembe.Nem szabad megengednunk,hogy az MKP szétverjék a segnyalók,mint Bugár és a tobbiek.Az MKP keretén belul kell megoldani problémáinkat,legyen az keresztyén demokrat,szocialista,liberális stb.irányzat.A kovetkezo kongrasszuson új elnokot kell választani,aki keményen fog harcolni a jogainkért.Itt gondolok oly emberekre,mint Berényi vagy Bárdos,akik sokkal magasabb szinten beszélik a szlovák nyelvet,nem dadogva.Kedves barátaim,legyunk kultúráltak,nesértegessuk a sok korlátozott szlováko,kultúránkal bizonyítjuk,hogy sokkal magasabb szinten vagyunk.Nekem is ki mkell jelentenem,hogy én sem érzem hazámnak Szlovákiát,csak szulofoldemnek.
12 éve élek Németországban,ahol rengeteg a bevándorló-(általában német útlevélel)-de egy ilyen ötlettel még a fasiszta npd-párt sem merne elöhozakodni.
Német ismeröseim elhinni sem akarják hogy ilyen törvény lehetséges ma Európában.
A német állam múlt éven engedéjezte nekem a német állampolgárságot-és én a mai napig nem tudtam eldönteni,hogy felvegyem-e.
A szlovák állam most döntött helyettem
Kündü, a bitofa eleg izlestelen volt. Nem kell ilyen szintre lesullyedni. Meg Szaszovaval szemben sem. Jo volna megtudni, miben gyokeredzik a magyargyulolete.
Erdekes a szlovak reakcio ma az uj nyelvtorvennyel kapcsolatban. Ez is mutatja mennyire nem ertik, vagy nem hajlandok megerteni a magyarokat (Szlovakiaban).
Most igazad van, kedves Kündü. Csak azt is meg kell mondani, hogy a vörös csillag kapcsán (most mindegy, hogy egyébként hogy gondolunk rá)kellett egy tökös gyerek is, aki juszt is kitűzte a csillagot, hogy elvigyék, és végigcsinálta az egész herce-hurcát a bíróságokon, csak azért, hogy kiröhögtesse a magyar törvényt. Nem tudom, itt lesznek -e ilyen tökös gyerekek.
"Katarina Szaszová",
jellemtelen nemzetáruló féreg,
már nem kell sokáig aggódni:
Komáromban(tetszés szerint B.gyarmaton vagy a radikális nemzeti Ózdon)
ÁCSOLJÁK MÁR ÖNNEK A NÉVRESZÓLÓ BITÓFÁT,
vér szerinti nemzetét eláruló alantas, mocskos RIBANC!!
Hiába szavazták meg ezt a náci törvényt
a tót nácik!
Itthon (bel-Magyarország) tilos a vörös csillag használata és büntetendő.
Az EU Bíróság azonban egy ilyen büntetőügy felülbírálata során kimondta: ez egy munkásmozgalmi tradíció, NEKIK Nyugaton nem a ruszki megszállást és judeo-bolsi rémuralmat jelenti.
S benne van a Btk-ban a vörös csillag tiltása, bírói úton mégsem érvényesíthető!!
Így jár a szláv nácik mini-állama is ezzel a nyelvtörvénnyel!
Nagyon remélem, hogy ezt a törvényt nagyon hamar tovább tetőzik még valami sokkal drasztikusabbal, hogy szinte állandó félelemben kelljen élnünk. Kívánom, váljon minél kétségbeesettebbé a helyzetünk, akkor talán képesek leszünk egyesíteni erőinket és harcolni - tüntetés, polgári engedetlenség - a jogainkért, amit intézményesen sárba tipornak. Tavaly ilyenkor még halvány fogalmam nem volt mindarról, ami a politikában folyik, mert nem is érdekelt. Elég volt azonban pár hónap, mikoris elkezdtem - a dunaszerdahelyi esetet követően - az online sajtót olvasni. Ez a rövid idő elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a véleményem: szlovák-magyar megbékelés? - oximoron: kizáró ellentét. A megbékélés egyenlő fejet hajtani a szlovákoknak és megszűnni létezni. Már az autónómiát támogatom. És nem szavazok se Csákyra, se Bugárra. Csak magunkra számíthatunk, ha tenni akarunk azért, hogy gyerekeinknek ne kelljen elnyomásban élniük. A hallgatásunkkal a (tömeg)sírunkat ássuk meg...
Ha elmész a zsolnai rendőrségre, és magyarul fogsz beszélni és véletlenül az egyik zsolnai rendőr önként elvállalja a tolmács szerepét, vagy véletlenül az ügyintéző fog veled magyarul beszélni, akkor sem kaphat senki sem büntetést. Az állampolgár semmiképpen nem. Mert akkor például egy angol sem mehetne a zsolnai rendőrségre valamit bejelenteni. A rendőrtiszt pedig szintén nem, mert őt sem lehet arra kényszeríteni, hogy direkt ne ismerjen egy nyelvet.
No, és ha véletlenül ez a gyakorlatban nem úgy lesz, ahogy mondtam, akkor itt nyílik tér az MKP jogászai számára a jogi precedens teremtésére. El kell valakit küldeni Zsolnára és szimulálni kell a fenti esetet, majd ha büntetést kap valaki, akkor ezt nem kell kifizetni, majd a bíróságra adni, el kell vinni egészen az Alkotmánybíróságig, vagy strassburgig - szép jogi feladat. Csak persze nem beszari embereknek való.
Menj ki az országútra a falu elé, és nézd meg, hogy van-e magyar helységnévtábla. Ha van, akkor a faluban mindenhol jogod van magyarul beszélni, és ha valami hivatalos szerv nem tud magyarul, akkor jogod van tolmácsra, amit a hivatalos szervnek kell fizetnie. Szerintem ezt kéne tömegesen alkalmazni. Akkor aztán fejreállhatnának. Ha nincs a falunak magyar nyelvű helységnévtáblája a polgárnak akkor is joga van magyarul beszélni, viszont nem kötelesek megérteni. Egy magánember mindenhol beszélhet magyarul, még a zsolnai rendőrségen is. Legfeljebb neki kell fizetnie a tolmácsot.
azt szeretném kérdezni, hogy ha én a falumban a községi hivatalban hivatalos ügyben magyarul értekezem a polgármesterrel, vagy a hivatali alkalmazottal, akkor büntethető vagyok én is és a hivatal is?
Aki már átnézte a törvényt, kérem válaszoljon ide érdemben. Köszi.
Slota ellen nem lehet használni, ez csak a magyarok ellen használható, direkt úgy lett kitalálva.(a pancser A.Nagy László persze ezt sem vette észre)
De egyébként a magyarok ellen is csak akkor hatásos, ha megijedünk tőle. Ha passzív ellenállással ellehetetlenítjük előírásainak megvalósulását, ha ennek következtében a szükséges mértékben nő a feszültség Dél-Szlovákiában, akkor kénytelenek lesznek visszakozni. Ez is teszt, minket tesztelnek, hogy mennyit engedhetnek meg velünk szemben.
Itt ez a hozzászólás:
"A gazdasági válság
Névtelen | 2009. július 1. szerda 06:45
A gazdasági válság közepette ilyen ökörségekkel foglalkozni, szerintem a szlovák öntudat szétesőben van.
Ilyen törvényt ugyanis csak zavarodott öntudatú emberek tudnak elfogadni."
Remélem ti is rájöttetek már mi ennek a törvénynek a mai napra aktualizált jelentése. Mert a szlovák kormány szemszögéből most nem az a legfontosabb lépés ezzel, hogy a magyarokkal kicsesszen. Ez csak a másodlagos.
Az elsődleges most a figyelemelterelés:
Válság van, ami az utóbbi években "rohamosan növekvő", még M.o.-ot is jócskán leköröző Szlovákiát mélyebben érintette, mint ált. a többi jobb fejlődésben lévő országot is. Ugye magasabb lóról nagyobbat lehet esni.
És ugye sok a probléma, mi lenne, ha elterelnénk a figyelmet ezekről és ráirányítanánk valami másra.
Egy jó kis ellenségeskedés ugye jól jön ehhez.
És ez a zavarodottság jele.
Et kéész röhej :DDD A törvény hivatalos neve "NA SLOVENSKU PO SLOVENSKY" - ha meg nem akkor 5000 eurót ide szépen, emelünk belőle kettőskeresztet komárom közepén.
Hogy egy ilyen nyelvtörvényt el mertek fogadni, az nem azt bizonyítja, hogy a szlovákok túlságosan gonoszok és rosszindulatúak, hanem azt, hogy a magyarok általánosságban annyira puhák, beszariak, hogy szerintem ez a világon egyedülálló. A magyarok alatt értem a magyarországiakat is és az ittenieket is. A magyarországiakról nem is érdemes beszélni addig, amíg náluk ez a judeo-bolsevista banda uralkodik. Amíg a magyarok nem tudnak otthon rendet tenni, addig vajon mit lehet tőlük várni? - Semmit. Nézzük az ittenieket. Válaszoljunk a következő kérdésre: vajon a szlovákiai magyar tanítók hány százaléka volna hajlandó tüntetni a nyelvtörvény ellen? Hány százalékának volna bátorsága ahhoz, hogy kockára tegye munkahelyét és az igazgatója pofájába vágni, hogy neked is kötelességed velünk jönni tüntetni? - De ne bátsuk a tanítókat! Mert ők érdemlik meg legkevésbé a kritikát. Nézzük meg a nyelvi jogokat egy másik oldalról. Állítólag nálunk már 20 éve demokrácia van. Az összes olyan községben, ahol a lakóság 20 százaléka magyar, jogosult a polgár magyarul beszélni. Akkor miképpen lehetséges, hogy az emberek nem élnek ezzel a jogukkal? El kell menni egy munkahivatalba, ahol a munkanélküliek várakoznak. Ha ott valaki magyar, és olyan helyen lakik, ahol magyarul lehet beszélni, akkor miért nem beszél magyarul? - Hogy a hivatalnoknő nem ért magyarul? És az kit érdekel? Miért nem követelik ki maguknak az emberek, hogy magyarul beszéljenek? El kell menni pl. a komáromi rendőrségre. Ha egy magyar bemegy, és elkezd magyarul beszélni, majd szlovákul szólnak vissza, erre ő vajon miért kezd szlovákul beszélni? Ezek után már csak azért sem kéne szlovákul beszélni. Erre joga van. Bizony, néha fel kell vállalni a kellemetlenséget, le kell szidni azt a hivatalnokot (vagy legyen akár rendőr), aki nem respektálja azt a törvényt, hogy minden magyarnak Komáromban, Párkányban, Érsekújvárott, stb joga van magyarul beszélni. Ha a magyar polgárok még arra is bénák, hogy éljenek azokkal a jogaikkal, melyeket a törvény biztosít számukra, akkor egyáltalán miről beszélünk?
De mi annak az oka, hogy 20 éve ennyire bénák? - Ennek semmi más oka nem lehet, mint az MKP liberalizmusa, magyarul szervilis seggnyaló, a konfliktust felvállalni nem merő politikája. Bizony már magamban régen csodálkozok azon, hogy vajon az MKP miért nem csinált pár jogi precedenst az országban? Hogy milyen jogi precedensre gondolok? Hát például arra, hogy feljelentést kellett volna kezdeményezni, ha a polgárnak a vasúton nem adják ki a jegyet, amit magyarul kér, meg ilyesmi. A jog az bizony arra van, hogy éljünk vele, nem arra, hogy csak a papíron létezzen. És kinek másnak, ha nem az MKP-nak kellett volna ezeket az öntudatot fejlesztő konfliktusokat felvállania? - De persze sokkal egyszerűbb a jó meleg polgármesteri székben üldögélni, rokonokkat teletömni a hivatalokat viszont a saját gyereket külföldön tanítatni, hogy aztán még haza se szaguljon: "Isten óvja őket attól, hogy véletlenül magyar tanítók legyenek!" -Ugye, fején találtam a szöget?
A minap hallottam egy kissé morbid megfogalmazását annak,mikor lesz végre rend és nyugalom szlovákiában:majd ha Slota özvegye meglátogatja Mečiart a börtönben,aki lelőtte Ficót,Gašparovič temetésén.
Nagyon lassan mar a wc-n sem beszelhetunk ugy ahogy akarunk azert kivancsi lennek arra a rafejra ha majd neki akkarna valaki ilyen torvenyeket szabni majd akkor mekkora bunteteseket akkarna kiszabni
Erőszakolással egy nyelvet nem lehet megszerettetni, ezt a hibát már a történelmi Magyarországon is elkövettét, mi lett az eredménye?
Ezzel a lépéssel nem a külömböző nemzetiségek integrációját, hanem szeparációját fogják elérni!
Részemről a szlovák nyelv ilyen fajta erőltetése csak az útálatát erősíti bennem.

Ilyen törvényt ugyanis csak zavarodott öntudatú emberek tudnak elfogadni.
A tótok előttem egy aljas beszari nemzet, aki mindig csak a gyengébbeket támadta, nem hiába alakult ki egy magyar közmondás: Adj a tótnak szállást, kiver a házadból.
Ja és amint lehetőségem adódik mázolgatni fogok. A szlovák feliratokon fogom szimbolikusan kifejezni állampolgári tiltakozásomat. Ne gondolják, hogy a csak úgy következmények nélkül a fejünkre sz.rhatnak.
Szerintem a cseh szebb is, szebben hangzik, kiforrottabb. A szlovák szókincs nagyrésze úgyis onnan van koppintva. No meg többen is beszélik, mint ezt a nyelvvé tákolt dialektust.
kovetseget,hogy mirol beszelt tavalyi nemetorszagi latogatasa alkalmaval a torok kormanyfo Erdogan a Nemetorszagban elo torokoknek nemetorszagi'ugyeikrol'!
Pedig Torokorszag nem tagja az EU-nak.
Magyarorszag es Szlovakia eseteben ket EU-tagallamrol van szo.
Finnorszag,Belgium,Olaszorszag peldait is mar tobben tobbszor itt emlitettuk,de Szaszova csak hasonloan,mint egy szlovak ovca mekegi elmeleteit...
De hat a felmuvelt Szaszova csak a szlovak nacionalizmust tudja vedeni lepten,nyomon..Ez az tudasa es ez az o hite.
(Kreisverwaltungsreferat) vannak szerb es torok tolmacsok,akik ingyenesen segitenek az embereknek
ugyeiket intezni.Egyszer egy szlovak azt mondta egy masiknak;miert nincs szlovak tolmacs-illetve tancsado is?
Azert kedves okos,mert nincs ott annyi szlovak,hogy erre szukseg lenne.Ha lesznek annyian,mint a torokok vagy a szerbek,akkor lesz szlovak tolmacs is.
szomszed orszagban...
Az NSzK kormanya meg a kommunizmus allatt mindig 'beavatkozott' a Szovjetunio beulgyeibe foleg a Vvolga menti nemetek ugyeben,akik Katalin carno idjen vandoroltak be az akkori cari Oroszorszagba es akiket Sztalin a masodik vilaghaboru elott attelepitette
Kazachstanba.
bojkottálja a nyelvtorvenyt, ne menjen a Tátrába nyaralni.
/egyébként könnyen lehet hogy megrongalják autojat, mert a tot egy barbar nemzet/.
Nyaralni készül? Keressen és foglaljon szállást az interneten könnyen és gyorsan! (x)
Balaton? Termál? Wellness? Bababarát szállodák? Városnézés? Hajóutak?
Jelölje be igényeit, és egy egyszerű kereséssel már látja is a választékot! A foglalás után 1 perccel emailen meg is kapja a végleges visszaigazolást. http://www.justbookit.hu/
9. § (1) A Magyar Köztársaságban a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a magyar. Ez azonban nem akadálya a külképviseletek és a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium eljárása, valamint a külföldi vagy nemzetközi szervekkel való érintkezés során más nyelv használatának.
(2) A kisebbségi települési önkormányzat képviselő-testülete a rendeletében, valamint az országos kisebbségi önkormányzat testülete meghatározhatja a hatáskörébe tartozó hatósági eljárás magyar nyelv melletti hivatalos nyelvét.
(3) A kisebbségi szervezet, valamint az a természetes személy, aki a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozik, a közigazgatási hatóságnál mind szóban, mind írásban használhatja az adott kisebbség nyelvét. A kisebbség nyelvén benyújtott kérelmet magyar nyelvű és az ügyfél kérésére a kérelemben használt nyelvre lefordított határozattal kell elbírálni, és e rendelkezés megfelelően irányadó a végzésekre is.
(4) Annál a közigazgatási hatóságnál, amelynél a (2) bekezdés szerint a közigazgatási eljárás hivatalos nyelve nem csak a magyar, a magyar nyelvet használó ügyfeleket és az eljárás egyéb résztvevőit megilletik a (3) bekezdésben a kisebbségek számára biztosított jogok.
10. § (1) Ha a közigazgatási hatóság nem magyar állampolgárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személy ügyében - ideértve a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megbízásából eljáró természetes személyt is - magyarországi tartózkodásának tartama alatt hivatalból indít azonnali intézkedéssel járó eljárást, vagy a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordul a magyar közigazgatási hatósághoz, a hatóság köteles gondoskodni arról, hogy az ügyfelet joghátrány ne érje a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt. Törvény e bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazását az itt nem szabályozott ügyekben is kötelezővé teheti.
(2) A 9. § (3) bekezdésében meghatározott ügyfelek kivételével a magyar nyelvet nem ismerő ügyfél - a fordítási és tolmácsolási költség viselése mellett - az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetekben is kérheti, hogy a közigazgatási hatóság bírálja el az anyanyelvén vagy valamely közvetítő nyelven megfogalmazott kérelmét.
(3) Az Európai Unió kötelező jogi aktusa (a továbbiakban: az Unió jogi aktusa), továbbá nemzetközi szerződés által szabályozott közigazgatási hatósági ügyekben az (1) bekezdéstől eltérő szabályok alkalmazhatók.
11. § (1) Ha a közigazgatási hatóság magyar és idegen nyelvű határozatának vagy végzésének értelmezésében eltérés van, a magyar nyelvű szöveget kell hitelesnek tekinteni.
(2) A 9. § (3) és (4) bekezdésében, valamint a 10. § (1) bekezdésében szabályozott esetben a fordítási és tolmácsolási költséget, továbbá a jeltolmácsolás költségeit az eljáró közigazgatási hatóság viseli.
(3) Jogszabály eltérő nyelvhasználati szabályokat állapíthat meg a hatósági igazolvány, hatósági bizonyítvány kiállítására és a hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés módjára.
--------------
Tehát a magyarországi szlovákok minden hatósági eljárásban használhatják a szlovák nyelvet, és kérésükre joguk van a szlovák nyelvű határozathoz. A fordítás költségei a magyar államot terhelik.
2004. évi CXL. törvény
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
Névtelen, kedd 10:41, a 2. vlh. befejezése elott a Horty által megszállt teruleteken pedig valami ilyesmi terjedt a magyarok kozott: "Minden drága, vissza Prága", ezt a nagyapámtól hallottam, aki mellét-vero magyar volt. Gondolja valaki, hogy mikor Magyarországhoz tartozott dél-Szlovákia, a nagyszuleik élete rózsás volt? És mi lenne, ha feltámasztanák nagy-Magyarországot, minden határon túli magyar egy óriási emészto-godorbe kerulne. Tényleg ez hiányzik?
Szerencsétlen ökör ,amúgy is el van tévedve..arról beszél,hogy pesti politikusok avatkoznak bele szlovákia belügyeibe...hát pesti politikusok vagyunk mi nem ...írjon nekik.
csak hogy a fenti kifejezésekkel ingereljem a keresőszervereket.
Kedves hegyi lakók,
van egy ilyen magyar mondás, kissé Szlota verzióra formálva, hogy „Nem baj Janó nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.”
Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy Hong Kong is 99 év után békésen visszatért Kinához. Jövőre 90 évesek lesznek a trianoni események. Az önnáló Slotakia meg még nincs 2 évtizedes sem.
Egy masik cikkel kapcsolatban felhozta USA-t. Felhivnam a figyelmet arra, hogy USA-nak NINCS hivatalos nyelve. Azt angolt mint de facto tartjak jelen, ami azt jelenti, hogy nincs kizarva mas nyelvek hasznalata. Szeretnem a jovoben, ha az Egyesult Allamokrol beszel, ezt tartsa szem elott.
Es igen, az amerikaiak tudjak hol van Magyarorszag, mindenki hallott Budapestrol es Pragarol. Ezen a teren szinten nalam a pont.
Névtelen Verecke, remélem elnökségi tagy vagy az MKP-ben
Sajnos Csákyval mélyrepülést produkál az MKP, amióta csak megválasztották. Ha az a bizonyos kongresszus nem hoz változást, akkor a párt saját magával fog kitolni, mint annakidején az MSZP kongresszusa, amikor töbször egymás után bizalmat szavaztak Gyurcsánynak, egészen addig, amíg 10% közelébe nem jutottak vele. Gyurcsány azt gondolta magáról, hogy ö valami borzasztó nagy európai formátumú politikus. Csáky is ezt képzeli magáról és sajnos ez olyan messze van a valóságtól mint Makó vezér Jeruzsálemtöl. Pökhendiségével a párt vesztét okozhatja.
Elfogadták a nyelvtorvényt.
Engem egyáltalán nem érdekel Magyarics,én továbbra is úgy fogok beszélni mindenutt,ahogy akarok és még bátrabban.Kedvesw 41% a Paraméter kozvélemény kuttatásából meghibbantatok.Mi magyarok hulyék vagyunk?Semmi mást nem tudunk csinálni,csak mindig egymás ellen harcolni?Ily széthúzással,rossz politizálással a torténelem folyamá mindent tonkre tettunk.Leszálni a lóról,otthon hagyni a gogot.Tobb alázatot mindenkivel szembe.Nem szabad megengednunk,hogy az MKP szétverjék a segnyalók,mint Bugár és a tobbiek.Az MKP keretén belul kell megoldani problémáinkat,legyen az keresztyén demokrat,szocialista,liberális stb.irányzat.A kovetkezo kongrasszuson új elnokot kell választani,aki keményen fog harcolni a jogainkért.Itt gondolok oly emberekre,mint Berényi vagy Bárdos,akik sokkal magasabb szinten beszélik a szlovák nyelvet,nem dadogva.Kedves barátaim,legyunk kultúráltak,nesértegessuk a sok korlátozott szlováko,kultúránkal bizonyítjuk,hogy sokkal magasabb szinten vagyunk.Nekem is ki mkell jelentenem,hogy én sem érzem hazámnak Szlovákiát,csak szulofoldemnek.
Én magyar vagyok, magyarnak
Én magyar vagyok, magyarnak születtem, és magyarnak neveltek, a magyar nyelvet soha nem fogom elhagyni, ha kell az életem árán is megvédem....
Örülhet a r*hadt tót
Örülhet a r*hadt tót banda...
Elértek egy ostoba agyszüleményt.PFF:S
Jani, inkább legyél
Jani, inkább legyél kettős állampolgár! Ne foszd meg magad attól a lehetőségtől, hogy segítheted felvidéki társaidat.
Sokféleképpen segíthetsz, ne gondold, hogy Te egyedül nem számítasz.
12 éve élek
12 éve élek Németországban,ahol rengeteg a bevándorló-(általában német útlevélel)-de egy ilyen ötlettel még a fasiszta npd-párt sem merne elöhozakodni.
Német ismeröseim elhinni sem akarják hogy ilyen törvény lehetséges ma Európában.
A német állam múlt éven engedéjezte nekem a német állampolgárságot-és én a mai napig nem tudtam eldönteni,hogy felvegyem-e.
A szlovák állam most döntött helyettem
aki hülye az hülye
Szászova olyan tapló vagy mint egy "beton répa".
Kündü, a bitofa eleg
Kündü, a bitofa eleg izlestelen volt. Nem kell ilyen szintre lesullyedni. Meg Szaszovaval szemben sem. Jo volna megtudni, miben gyokeredzik a magyargyulolete.
Erdekes a szlovak reakcio ma az uj nyelvtorvennyel kapcsolatban. Ez is mutatja mennyire nem ertik, vagy nem hajlandok megerteni a magyarokat (Szlovakiaban).
Most igazad van, kedves
Most igazad van, kedves Kündü. Csak azt is meg kell mondani, hogy a vörös csillag kapcsán (most mindegy, hogy egyébként hogy gondolunk rá)kellett egy tökös gyerek is, aki juszt is kitűzte a csillagot, hogy elvigyék, és végigcsinálta az egész herce-hurcát a bíróságokon, csak azért, hogy kiröhögtesse a magyar törvényt. Nem tudom, itt lesznek -e ilyen tökös gyerekek.
Ácsolják....
"Katarina Szaszová",
jellemtelen nemzetáruló féreg,
már nem kell sokáig aggódni:
Komáromban(tetszés szerint B.gyarmaton vagy a radikális nemzeti Ózdon)
ÁCSOLJÁK MÁR ÖNNEK A NÉVRESZÓLÓ BITÓFÁT,
vér szerinti nemzetét eláruló alantas, mocskos RIBANC!!
Bizony, EU-Bírósági ügy lesz ebből....
Hiába szavazták meg ezt a náci törvényt
a tót nácik!
Itthon (bel-Magyarország) tilos a vörös csillag használata és büntetendő.
Az EU Bíróság azonban egy ilyen büntetőügy felülbírálata során kimondta: ez egy munkásmozgalmi tradíció, NEKIK Nyugaton nem a ruszki megszállást és judeo-bolsi rémuralmat jelenti.
S benne van a Btk-ban a vörös csillag tiltása, bírói úton mégsem érvényesíthető!!
Így jár a szláv nácik mini-állama is ezzel a nyelvtörvénnyel!
Nekünk Mohács kell!
Nagyon remélem, hogy ezt a törvényt nagyon hamar tovább tetőzik még valami sokkal drasztikusabbal, hogy szinte állandó félelemben kelljen élnünk. Kívánom, váljon minél kétségbeesettebbé a helyzetünk, akkor talán képesek leszünk egyesíteni erőinket és harcolni - tüntetés, polgári engedetlenség - a jogainkért, amit intézményesen sárba tipornak. Tavaly ilyenkor még halvány fogalmam nem volt mindarról, ami a politikában folyik, mert nem is érdekelt. Elég volt azonban pár hónap, mikoris elkezdtem - a dunaszerdahelyi esetet követően - az online sajtót olvasni. Ez a rövid idő elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a véleményem: szlovák-magyar megbékelés? - oximoron: kizáró ellentét. A megbékélés egyenlő fejet hajtani a szlovákoknak és megszűnni létezni. Már az autónómiát támogatom. És nem szavazok se Csákyra, se Bugárra. Csak magunkra számíthatunk, ha tenni akarunk azért, hogy gyerekeinknek ne kelljen elnyomásban élniük. A hallgatásunkkal a (tömeg)sírunkat ássuk meg...
Javaslat.
Ha elmész a zsolnai rendőrségre, és magyarul fogsz beszélni és véletlenül az egyik zsolnai rendőr önként elvállalja a tolmács szerepét, vagy véletlenül az ügyintéző fog veled magyarul beszélni, akkor sem kaphat senki sem büntetést. Az állampolgár semmiképpen nem. Mert akkor például egy angol sem mehetne a zsolnai rendőrségre valamit bejelenteni. A rendőrtiszt pedig szintén nem, mert őt sem lehet arra kényszeríteni, hogy direkt ne ismerjen egy nyelvet.
No, és ha véletlenül ez a gyakorlatban nem úgy lesz, ahogy mondtam, akkor itt nyílik tér az MKP jogászai számára a jogi precedens teremtésére. El kell valakit küldeni Zsolnára és szimulálni kell a fenti esetet, majd ha büntetést kap valaki, akkor ezt nem kell kifizetni, majd a bíróságra adni, el kell vinni egészen az Alkotmánybíróságig, vagy strassburgig - szép jogi feladat. Csak persze nem beszari embereknek való.
Válasz
Menj ki az országútra a falu elé, és nézd meg, hogy van-e magyar helységnévtábla. Ha van, akkor a faluban mindenhol jogod van magyarul beszélni, és ha valami hivatalos szerv nem tud magyarul, akkor jogod van tolmácsra, amit a hivatalos szervnek kell fizetnie. Szerintem ezt kéne tömegesen alkalmazni. Akkor aztán fejreállhatnának. Ha nincs a falunak magyar nyelvű helységnévtáblája a polgárnak akkor is joga van magyarul beszélni, viszont nem kötelesek megérteni. Egy magánember mindenhol beszélhet magyarul, még a zsolnai rendőrségen is. Legfeljebb neki kell fizetnie a tolmácsot.
aki tudja a választ, írja meg!
azt szeretném kérdezni, hogy ha én a falumban a községi hivatalban hivatalos ügyben magyarul értekezem a polgármesterrel, vagy a hivatali alkalmazottal, akkor büntethető vagyok én is és a hivatal is?
Aki már átnézte a törvényt, kérem válaszoljon ide érdemben. Köszi.
Slota ellen nem lehet
Slota ellen nem lehet használni, ez csak a magyarok ellen használható, direkt úgy lett kitalálva.(a pancser A.Nagy László persze ezt sem vette észre)
De egyébként a magyarok ellen is csak akkor hatásos, ha megijedünk tőle. Ha passzív ellenállással ellehetetlenítjük előírásainak megvalósulását, ha ennek következtében a szükséges mértékben nő a feszültség Dél-Szlovákiában, akkor kénytelenek lesznek visszakozni. Ez is teszt, minket tesztelnek, hogy mennyit engedhetnek meg velünk szemben.
Ha - tegyük fel - a TV-ben
Ha - tegyük fel - a TV-ben valaki vét a nyelvtörvény ellen - ne adj'Isten Szlota - akkor fel lehet jelenteni?
Ezt nekem el tudja valaki magyarázni?
Drága Barátaim!
Itt ez a hozzászólás:
"A gazdasági válság
Névtelen | 2009. július 1. szerda 06:45
A gazdasági válság közepette ilyen ökörségekkel foglalkozni, szerintem a szlovák öntudat szétesőben van.
Ilyen törvényt ugyanis csak zavarodott öntudatú emberek tudnak elfogadni."
Remélem ti is rájöttetek már mi ennek a törvénynek a mai napra aktualizált jelentése. Mert a szlovák kormány szemszögéből most nem az a legfontosabb lépés ezzel, hogy a magyarokkal kicsesszen. Ez csak a másodlagos.
Az elsődleges most a figyelemelterelés:
Válság van, ami az utóbbi években "rohamosan növekvő", még M.o.-ot is jócskán leköröző Szlovákiát mélyebben érintette, mint ált. a többi jobb fejlődésben lévő országot is. Ugye magasabb lóról nagyobbat lehet esni.
És ugye sok a probléma, mi lenne, ha elterelnénk a figyelmet ezekről és ráirányítanánk valami másra.
Egy jó kis ellenségeskedés ugye jól jön ehhez.
És ez a zavarodottság jele.
Et kéész röhej :DDD A
Et kéész röhej :DDD A törvény hivatalos neve "NA SLOVENSKU PO SLOVENSKY" - ha meg nem akkor 5000 eurót ide szépen, emelünk belőle kettőskeresztet komárom közepén.
A nyelvtörvényről másképpen.
Hogy egy ilyen nyelvtörvényt el mertek fogadni, az nem azt bizonyítja, hogy a szlovákok túlságosan gonoszok és rosszindulatúak, hanem azt, hogy a magyarok általánosságban annyira puhák, beszariak, hogy szerintem ez a világon egyedülálló. A magyarok alatt értem a magyarországiakat is és az ittenieket is. A magyarországiakról nem is érdemes beszélni addig, amíg náluk ez a judeo-bolsevista banda uralkodik. Amíg a magyarok nem tudnak otthon rendet tenni, addig vajon mit lehet tőlük várni? - Semmit. Nézzük az ittenieket. Válaszoljunk a következő kérdésre: vajon a szlovákiai magyar tanítók hány százaléka volna hajlandó tüntetni a nyelvtörvény ellen? Hány százalékának volna bátorsága ahhoz, hogy kockára tegye munkahelyét és az igazgatója pofájába vágni, hogy neked is kötelességed velünk jönni tüntetni? - De ne bátsuk a tanítókat! Mert ők érdemlik meg legkevésbé a kritikát. Nézzük meg a nyelvi jogokat egy másik oldalról. Állítólag nálunk már 20 éve demokrácia van. Az összes olyan községben, ahol a lakóság 20 százaléka magyar, jogosult a polgár magyarul beszélni. Akkor miképpen lehetséges, hogy az emberek nem élnek ezzel a jogukkal? El kell menni egy munkahivatalba, ahol a munkanélküliek várakoznak. Ha ott valaki magyar, és olyan helyen lakik, ahol magyarul lehet beszélni, akkor miért nem beszél magyarul? - Hogy a hivatalnoknő nem ért magyarul? És az kit érdekel? Miért nem követelik ki maguknak az emberek, hogy magyarul beszéljenek? El kell menni pl. a komáromi rendőrségre. Ha egy magyar bemegy, és elkezd magyarul beszélni, majd szlovákul szólnak vissza, erre ő vajon miért kezd szlovákul beszélni? Ezek után már csak azért sem kéne szlovákul beszélni. Erre joga van. Bizony, néha fel kell vállalni a kellemetlenséget, le kell szidni azt a hivatalnokot (vagy legyen akár rendőr), aki nem respektálja azt a törvényt, hogy minden magyarnak Komáromban, Párkányban, Érsekújvárott, stb joga van magyarul beszélni. Ha a magyar polgárok még arra is bénák, hogy éljenek azokkal a jogaikkal, melyeket a törvény biztosít számukra, akkor egyáltalán miről beszélünk?
De mi annak az oka, hogy 20 éve ennyire bénák? - Ennek semmi más oka nem lehet, mint az MKP liberalizmusa, magyarul szervilis seggnyaló, a konfliktust felvállalni nem merő politikája. Bizony már magamban régen csodálkozok azon, hogy vajon az MKP miért nem csinált pár jogi precedenst az országban? Hogy milyen jogi precedensre gondolok? Hát például arra, hogy feljelentést kellett volna kezdeményezni, ha a polgárnak a vasúton nem adják ki a jegyet, amit magyarul kér, meg ilyesmi. A jog az bizony arra van, hogy éljünk vele, nem arra, hogy csak a papíron létezzen. És kinek másnak, ha nem az MKP-nak kellett volna ezeket az öntudatot fejlesztő konfliktusokat felvállania? - De persze sokkal egyszerűbb a jó meleg polgármesteri székben üldögélni, rokonokkat teletömni a hivatalokat viszont a saját gyereket külföldön tanítatni, hogy aztán még haza se szaguljon: "Isten óvja őket attól, hogy véletlenül magyar tanítók legyenek!" -Ugye, fején találtam a szöget?
Szlovákiát sosem éreztem
Szlovákiát sosem éreztem a hazámnak, csak szülőföldnek, de ebben az estben is csak a magyarok lakta déli részét, a többi nem érdekel.
Szlovákia nem képes ugy
Szlovákia nem képes ugy viselkedni mint a hazánk.
Ezért meg kell töle szabadulni.
VISSZA, VISSZA TRIANON
VISSZA, VISSZA TRIANON
A minap hallottam egy kissé
A minap hallottam egy kissé morbid megfogalmazását annak,mikor lesz végre rend és nyugalom szlovákiában:majd ha Slota özvegye meglátogatja Mečiart a börtönben,aki lelőtte Ficót,Gašparovič temetésén.
Nagyon lassan mar a wc-n sem
Nagyon lassan mar a wc-n sem beszelhetunk ugy ahogy akarunk azert kivancsi lennek arra a rafejra ha majd neki akkarna valaki ilyen torvenyeket szabni majd akkor mekkora bunteteseket akkarna kiszabni
Erőszakolással egy nyelvet
Erőszakolással egy nyelvet nem lehet megszerettetni, ezt a hibát már a történelmi Magyarországon is elkövettét, mi lett az eredménye?
Ezzel a lépéssel nem a külömböző nemzetiségek integrációját, hanem szeparációját fogják elérni!
Részemről a szlovák nyelv ilyen fajta erőltetése csak az útálatát erősíti bennem.
Nagyon be vannak tojva, hogy
Nagyon be vannak tojva, hogy kihal a szlovák nyelv.
Én nem a szlovák
Én nem a szlovák politikusok elképzelései szerint élem az életemet, tehát magasról le@arom a nyelvtörvényüket.
A gazdasági válság
A gazdasági válság közepette ilyen ökörségekkel foglalkozni, szerintem a szlovák öntudat szétesőben van.
Ilyen törvényt ugyanis csak zavarodott öntudatú emberek tudnak elfogadni.
A tótok előttem egy aljas
A tótok előttem egy aljas beszari nemzet, aki mindig csak a gyengébbeket támadta, nem hiába alakult ki egy magyar közmondás: Adj a tótnak szállást, kiver a házadból.
Ja és amint lehetőségem
Ja és amint lehetőségem adódik mázolgatni fogok. A szlovák feliratokon fogom szimbolikusan kifejezni állampolgári tiltakozásomat. Ne gondolják, hogy a csak úgy következmények nélkül a fejünkre sz.rhatnak.
Szerintem a cseh szebb is,
Szerintem a cseh szebb is, szebben hangzik, kiforrottabb. A szlovák szókincs nagyrésze úgyis onnan van koppintva. No meg többen is beszélik, mint ezt a nyelvvé tákolt dialektust.
Mától én már csak
Mától én már csak csehül fogok beszélni a szlovák helyett, oszt jó napot. Bújhatnak a se..embe.
Szaszovanak;Kerdezze meg a szlovak nemetorszagi szlovak
kovetseget,hogy mirol beszelt tavalyi nemetorszagi latogatasa alkalmaval a torok kormanyfo Erdogan a Nemetorszagban elo torokoknek nemetorszagi'ugyeikrol'!
Pedig Torokorszag nem tagja az EU-nak.
Magyarorszag es Szlovakia eseteben ket EU-tagallamrol van szo.
Finnorszag,Belgium,Olaszorszag peldait is mar tobben tobbszor itt emlitettuk,de Szaszova csak hasonloan,mint egy szlovak ovca mekegi elmeleteit...
De hat a felmuvelt Szaszova csak a szlovak nacionalizmust tudja vedeni lepten,nyomon..Ez az tudasa es ez az o hite.
Szaszovanak;nezze meg pl.hogy Muenchenben a helyi hivatalban
(Kreisverwaltungsreferat) vannak szerb es torok tolmacsok,akik ingyenesen segitenek az embereknek
ugyeiket intezni.Egyszer egy szlovak azt mondta egy masiknak;miert nincs szlovak tolmacs-illetve tancsado is?
Azert kedves okos,mert nincs ott annyi szlovak,hogy erre szukseg lenne.Ha lesznek annyian,mint a torokok vagy a szerbek,akkor lesz szlovak tolmacs is.
A magyar kormanynak jog van hozzaszolni,hogy mi a helyzet a
szomszed orszagban...
Az NSzK kormanya meg a kommunizmus allatt mindig 'beavatkozott' a Szovjetunio beulgyeibe foleg a Vvolga menti nemetek ugyeben,akik Katalin carno idjen vandoroltak be az akkori cari Oroszorszagba es akiket Sztalin a masodik vilaghaboru elott attelepitette
Kazachstanba.
Bojkottálja a
Bojkottálja a nyelvtörvényt, ne vásároljon szlovák terméket!
Ne menjen a Tátrába nyaralni
bojkottálja a nyelvtorvenyt, ne menjen a Tátrába nyaralni.
/egyébként könnyen lehet hogy megrongalják autojat, mert a tot egy barbar nemzet/.
Nyaralni készül? Keressen és foglaljon szállást az interneten könnyen és gyorsan! (x)
Balaton? Termál? Wellness? Bababarát szállodák? Városnézés? Hajóutak?
Jelölje be igényeit, és egy egyszerű kereséssel már látja is a választékot! A foglalás után 1 perccel emailen meg is kapja a végleges visszaigazolást.
http://www.justbookit.hu/
Bunkó választóknak bunkó
Bunkó választóknak bunkó kormányt, szégyelleném, ha szlovák lennék!
Egyenlö jogokat
Egyenlö jogokat Szlovákiában is!
Kedves Katarina! A
Kedves Katarina!
A magyarországi szabályozás az alábbi:
Nyelvhasználat
9. § (1) A Magyar Köztársaságban a közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - a magyar. Ez azonban nem akadálya a külképviseletek és a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium eljárása, valamint a külföldi vagy nemzetközi szervekkel való érintkezés során más nyelv használatának.
(2) A kisebbségi települési önkormányzat képviselő-testülete a rendeletében, valamint az országos kisebbségi önkormányzat testülete meghatározhatja a hatáskörébe tartozó hatósági eljárás magyar nyelv melletti hivatalos nyelvét.
(3) A kisebbségi szervezet, valamint az a természetes személy, aki a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény hatálya alá tartozik, a közigazgatási hatóságnál mind szóban, mind írásban használhatja az adott kisebbség nyelvét. A kisebbség nyelvén benyújtott kérelmet magyar nyelvű és az ügyfél kérésére a kérelemben használt nyelvre lefordított határozattal kell elbírálni, és e rendelkezés megfelelően irányadó a végzésekre is.
(4) Annál a közigazgatási hatóságnál, amelynél a (2) bekezdés szerint a közigazgatási eljárás hivatalos nyelve nem csak a magyar, a magyar nyelvet használó ügyfeleket és az eljárás egyéb résztvevőit megilletik a (3) bekezdésben a kisebbségek számára biztosított jogok.
10. § (1) Ha a közigazgatási hatóság nem magyar állampolgárságú, a magyar nyelvet nem ismerő személy ügyében - ideértve a jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megbízásából eljáró természetes személyt is - magyarországi tartózkodásának tartama alatt hivatalból indít azonnali intézkedéssel járó eljárást, vagy a természetes személy ügyfél azonnali jogvédelemért fordul a magyar közigazgatási hatósághoz, a hatóság köteles gondoskodni arról, hogy az ügyfelet joghátrány ne érje a magyar nyelv ismeretének hiánya miatt. Törvény e bekezdésben foglalt rendelkezés alkalmazását az itt nem szabályozott ügyekben is kötelezővé teheti.
(2) A 9. § (3) bekezdésében meghatározott ügyfelek kivételével a magyar nyelvet nem ismerő ügyfél - a fordítási és tolmácsolási költség viselése mellett - az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetekben is kérheti, hogy a közigazgatási hatóság bírálja el az anyanyelvén vagy valamely közvetítő nyelven megfogalmazott kérelmét.
(3) Az Európai Unió kötelező jogi aktusa (a továbbiakban: az Unió jogi aktusa), továbbá nemzetközi szerződés által szabályozott közigazgatási hatósági ügyekben az (1) bekezdéstől eltérő szabályok alkalmazhatók.
11. § (1) Ha a közigazgatási hatóság magyar és idegen nyelvű határozatának vagy végzésének értelmezésében eltérés van, a magyar nyelvű szöveget kell hitelesnek tekinteni.
(2) A 9. § (3) és (4) bekezdésében, valamint a 10. § (1) bekezdésében szabályozott esetben a fordítási és tolmácsolási költséget, továbbá a jeltolmácsolás költségeit az eljáró közigazgatási hatóság viseli.
(3) Jogszabály eltérő nyelvhasználati szabályokat állapíthat meg a hatósági igazolvány, hatósági bizonyítvány kiállítására és a hatósági nyilvántartásba történő bejegyzés módjára.
Ld: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0400140.TV&kif=k%F6ziga...
--------------
Tehát a magyarországi szlovákok minden hatósági eljárásban használhatják a szlovák nyelvet, és kérésükre joguk van a szlovák nyelvű határozathoz. A fordítás költségei a magyar államot terhelik.
2004. évi CXL. törvény
a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
Névtelen, kedd 10:41, a 2.
Névtelen, kedd 10:41, a 2. vlh. befejezése elott a Horty által megszállt teruleteken pedig valami ilyesmi terjedt a magyarok kozott: "Minden drága, vissza Prága", ezt a nagyapámtól hallottam, aki mellét-vero magyar volt. Gondolja valaki, hogy mikor Magyarországhoz tartozott dél-Szlovákia, a nagyszuleik élete rózsás volt? És mi lenne, ha feltámasztanák nagy-Magyarországot, minden határon túli magyar egy óriási emészto-godorbe kerulne. Tényleg ez hiányzik?
Szerencsétlen ökör
Szerencsétlen ökör ,amúgy is el van tévedve..arról beszél,hogy pesti politikusok avatkoznak bele szlovákia belügyeibe...hát pesti politikusok vagyunk mi nem ...írjon nekik.
Megkérek mindenkit,hogy a
Megkérek mindenkit,hogy a témára reagáljon!Szászovát ignoráljuk,úgyis csak picsog..
Népszavazást...
népszavazást kezdeményezek, hogy Szlota örökidőkre diszidáljon külföldre.
Hát én is erre
Hát én is erre céloztam...
Trianon, Felvidék, Kárpát-medence
csak hogy a fenti kifejezésekkel ingereljem a keresőszervereket.
Kedves hegyi lakók,
van egy ilyen magyar mondás, kissé Szlota verzióra formálva, hogy „Nem baj Janó nem tart ez örökké, 150 év alatt sem lettünk törökké.”
Szóval csak azt akartam ezzel mondani, hogy Hong Kong is 99 év után békésen visszatért Kinához. Jövőre 90 évesek lesznek a trianoni események. Az önnáló Slotakia meg még nincs 2 évtizedes sem.
Kedves Szaszova! Egy masik
Kedves Szaszova!
Egy masik cikkel kapcsolatban felhozta USA-t. Felhivnam a figyelmet arra, hogy USA-nak NINCS hivatalos nyelve. Azt angolt mint de facto tartjak jelen, ami azt jelenti, hogy nincs kizarva mas nyelvek hasznalata. Szeretnem a jovoben, ha az Egyesult Allamokrol beszel, ezt tartsa szem elott.
Es igen, az amerikaiak tudjak hol van Magyarorszag, mindenki hallott Budapestrol es Pragarol. Ezen a teren szinten nalam a pont.
Annyira szomoru egy jelenseg On.
Bizalmas körökből tudom,
Bizalmas körökből tudom, hogy SZÁSZOVÁ beépített provokátor, feladata a magyarok kiprovokálása és szembeállítása. Ne reagáljunk hozzászólásaira!
Barátaim, szászová
Barátaim, szászová fizetett provokátor, ne reagáljunk a hozzászólásaira, mivel így ő irányítja a fórum menetét!