Téves hívás. KOPERTA

– Ha elkészül, felhívjuk – mondta a hölgy.

Három nap után csengett a telefon, felvette. Egy fiatal nő suttogta halkan, szerelmesen a fülébe:

– Imádlak, kedvesem, de ma nem lehetünk együtt, nagyon sajnálom, szeretlek –gyorsan mondta, mintha valahová sietett volna.

– Ez valami tévedés lesz! –szólt vissza meglepetten.

– Milyen tévedés? Csak nem kételkedsz bennem? Hisz ismersz, szerelmem! Ma igazán nem találkozhatunk. Majd felhívlak, és megbeszéljük. Jó? Puszi, pá-pá!

A fiatal férfi nem tudott szóhoz jutni a meglepetéstől, kétkedve tette le a telefont. Két nap múlva, megint jelentkezett a női hang:

– Tegnap mindent megbeszéltünk, de ma nem találkozhatunk. Majd legközelebb kipótoljuk, kedvesem. Nagyon, de nagyon szeretlek – közben küldött a telefonba egy forró szerelmes puszit. – Pá-pá – és gyorsan letette.

Nem és nem adja fel! Ki lehet ez? Nem ismeri őt.

Megint hívott, két nap múlva. Kicsit ingerülten vette fel a telefont, már nagyon túlzásba viszi, gondolta a fiatal férfi.

– Csodálatos voltál éjszaka, felejthetetlen. De ma ne várj haza, a nagyszüleimnél vagyok. Légy jó, egyetlenem, míg vissza nem jövök!

Gyorsan válaszolni akart, de most sem sikerült. Az elbűvölő szavak kezdték felbolygatni az érzelmeit. Nagyon szerelmes lehet ez a lány, de ő még a nevét sem tudja. Mosolyogva tette le a telefont.

Hétvégén a nő újból jelentkezett. Most már nem tétovázott ő sem. Pár másodperc után kíváncsian közbeszólt:

– Honnan hívsz engem, te szép tündér?

Az a meglepetésétől csak pár másodperc után válaszolt:

– Az optikából, kedvesem, honnan hívnálak! Nem is értem, hogy kérdezhet ilyet a vőlegényem?

– Ahá, az optikából! Csakhogy te egy másik fiúval szórakozol, akivel...

Erre a nő indulatosan közbeszólt:

– Milyen másik fiúval, akivel…? Jó pár éve, hogy megismertük egymást, tavaly megkérted a kezem, az esküvőt is megbeszéltük, én csak a tiéd vagyok, szerelmem, jól tudod! Imádlak olyannak, amilyen vagy, csak ne kételkedj bennem! Nekem csak te vagy. Boldog csak veled lehetek. Jut eszembe, nem is mondtad, hogy van még egy telefonszámod, már előbb is akartam említeni, hogy elkészült a megrendelésed. Ha akarod, kiválthatom helyetted. Ma délután találkozunk, este színház, aztán otthon…, ahogy megbeszéltük – majd szerelmesen a fülébe súgta –, nagyon boldog vagyok veled, szerelmem!

– Sajnálom, de nem én vagyok a vőlegényed. Én csak egy szemüveget rendeltem nálatok. A vőlegényed ezekszerint névrokonom lehet, mert néha-közben engem hívtál helyette.

Zsigmond Elemér, Pozsony