Kedves Vasárnap! KOPERTA

Vasárnap

A 46. szám olvasása közben olyasmi történt velem, amire eddig nem volt példa. A focivébéről van szó, ez az a téma, amiért eddig nem igazán lelkesedtem.

Most meg elolvastam mind a hét oldalt! A férjem kérdezte is, mit olvasok, s a válasz hallatán igencsak elkerekedett a szeme a meglepetéstől. De hát Gazdag József tehet róla, olyan élvezhetően írta meg, s olyan embereket szólaltatott meg az ankétban is, akiknek többségét a lapból, tévéből ismerem és nagyon tisztelem. S olvasni kellett tovább, hiszen Szabó G. László egy igazán különleges cseh színésznőre emlékezett, emlékeztetett. Na, Szászi Zoltán szavai aztán betaláltak nálam, egyenesen a „fröccsöntött lelkiismeretembe” hatoltak. Bevallom, a sírokra szoktam művirágot is vinni, főleg Verebélyre, ahova nem jutok el túl gyakran. A házi komposztálással foglalkozó írása persze kellemesebb olvasmány volt számomra. Tetszett Veres István frappáns szövege a Szotyolázóban, Benkő Tímea gútai fiatalokat bemutató írása is, környezetbarát fakanócos gyertyáról eddig még nem hallottam. Neki szívből gratulálok a könyvéhez. Örömmel töltött el az is, hogy a Vasárnap három év kihagyás után újra elindult a tardoskeddi találkozóval az olvasók felé. De minden tetszett a lapban, hiszen Hegyi Zsuzsa vezércikkének elolvasása és a keresztrejtvény megfejtése után már kellően jó hangulatba kerültem. Nagyon tetszett a Koperta is Ozorai Gábornak és Figura Katalinnak köszönhetően. A nagymihályi R. M. sorai pedig nagyon elgondolkodtattak.

Közeledik december, s az adventi időszak. Talán idén, a spórolás miatt kevesebb külső csillogással jön el hozzánk, s a belbecs annál nagyobb szerepet kaphat, hiszen az érzelmeinkkel, a szeretetünkkel nem kell s nem is szabad takarékoskodni. A szerkesztőség, a lap valamennyi munkatársának és olvasójának jó erőben, egészségben eltöltött szép téli napokat, szeretetteljes adventot kívánok.

Fűri Olga Iringó, Gúta

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?