Álom, otthon. NAPLÓ

Van, aki nem tud az egész plafont betöltő pontégőgalaxis és nemesacél korlát nélkül élni, és olyan is, aki a természetes (építő)anyagokért rajong. Van, aki tujaerdőt telepít a kertjébe a kíváncsi szomszédi tekintetek kivédésére, és van, aki egy komplett vadvirágos mezőt igyekszik lemodellezni otthon.

Azt hittem, ha harminc fölötti számú tévécsatornánk lesz, mindig találok valami kedvemre valót, ahányszor csak lehuppanok a doboz elé. Tévedtem. A legtöbbször csak kapcsolgatok, véget nem érően. Egy ilyen reménytelen keresgélés során akadtam rá a Kastélyból álomotthon című angol sorozatra azon az elsősorban nőknek szánt tartalmakat sugárzó magyar nyelvű csatornán, aminek a nevében egy hármas is van.

Teljesen rákattantam, azt hiszem, minden részét láttam, sőt az ismétlések ismétléseit is. Valószínűleg nagy rajongótábora lehet, mert a csatorna úgy két éve folyamatosan műsoron tartja, és időközben újabb részek is készültek.

A sorozatcunamit a mérnök Dick, a brit hadsereg nyugalmazott ezredese és felesége, a lakberendező Angela indították el. Szűknek érezték londoni otthonukat, ezért két aprócska gyerekükkel és Angela szüleivel Franciaországban telepedtek le, egy vizesárokkal körülvett, meseszép kastélyban. „A francia tündérmese” – ahogy a filmsorozatban is emlegetik – korántsem volt ilyen rózsaszín és habos-babos, ahhoz ugyanis, hogy télvíz idején beköltözhessenek álmaik 1860-as években készült kastélyába, előbb lakhatóvá kellett tenniük: modernizálták a vízvezetéket, bevezették az áramot, szennyvíztárolót építettek, éjt nappallá téve, magukat nem kímélve, sorra rendbe hozták az egyes helyiségeket. Nézni is „tereh”, hogy mennyit dolgoztak és fáradtak, a fiatalasszony ráadásul nem egyszer teljes sminkben! A tévénézők szerencséjére Angela az a fajta feleség, aki mindig talál elvégzendő feladatot – főleg a férje számára. A kedélyes Dick pedig – hatvan éve dacára – rögtön ugrik, ha asszonykája kigondol valamit, pl. felújítandó golfautót, hajót vesz, korcsolyapályát képzel el a kastély elé, vagy éppen lebegő kupolát szeretne a vizesárok fölé. Közben pedig – mivel a pár esküvőszervezésből kíván megélni – garmadával érkeznek a vendégek, akikre főzni, mosni kell.

Azt hiszem, két dolog miatt lettem a sorozat rabja: az egyik, hogy valóban szép és kedvemre való az, ahogyan csinosítgatják az épületet, megőrizve annak hangulatát, berendezési tárgyait, sokszor újrahasznosítva, -gondolva a mások által kidobásra szánt darabokat. Aztán meg hihetetlenül örülök annak, hogy nem vagyok kastélytulajdonos, és az övékénél jóval kisebb ingatlanról és kertről kell gondoskodnom. Rengeteg erőt merítek viszont abból, és itthon kamatoztatom, hogy látom, Angeláék mennyit dolgoznak azért, hogy ez vagy az a régi bútordarab, tapéta, korlát a régi fényében ragyogjon.

Szóval, ha meg kell fognom a dolog végét, a lendület – a kastélyos műsornak köszönhetően – a legtöbbször megvan, de attól tartok, ha nálunk forgatnának egy ilyen „valóságsót”, kicsit másképp nézne ki a dolog. Angela paradicsomszínű hajjal, abban is egy mű orchideafüzérrel, pirosra festett körmökkel és a legtöbbször teljes sminkben dolgozik. Én nem öltözöm ki az alkalomhoz, hanem a legviseltesebb cuccaimba bújok. Mivel az udvarunkat két méter magas téglakerítés veszi körül, nemhogy a tévénézők, de a szomszédok sem gyönyörködhetnek bennem. Nem vagyok végig olyan mosolygós és kiegyensúlyozott, ahogy azt a sorozatban látni: nálunk sosincs meg az az eszköz, amire éppen szükségem lenne (vagy ha megvan, akkor lemerült, kifogyott, beragadt, túl rövid, túl hosszú stb.), és mire mindent összeszedek, már elfáradok. Időnként a saját édesanyámat, sőt másokét is emlegetem, és közben sűrűn hibáztatom magam azért, hogy egyáltalán hozzáfogtam valamihez. Ennek ellenére a végeredmény jó, sőt esetenként kiváló.

Időközben, ahogy már említettem, a sorozat tovább terebélyesedett: Angela és Dick hatására újabb és újabb vállalkozó szellemű britek lepték el Franciaországot, vásároltak kastélyt, és kerültek be a műsorfolyamba. A kamera előtt ők is nagyon lelkesek, derűsek és remekül veszik a felújítással járó akadályokat. A sorozat gyártói valószínűleg ügyes vágókat alkalmaznak, de az is lehet, hogy ezek az emberek valóban mosollyal az arcukon állnak a kihívások elé. Ha így van, tudni akarom, hogyan csinálják.

Nos, a hercegem negyedszázada eljött értem, és kastélyra nem vágyom, főleg Franciaországban nem. Megelégszem azzal, hogy a másokét nézem – otthon.

Szöveg Benyovszky Mánya Ágnes