2012. május 25. péntekMa: Orbán (HU), Urban (SK)Holnap: Fülöp (HU), Dušan (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból TALLÓZÓ

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

KÁRPÁTI IGAZ SZÓ

Könnyen elképzelhető, hogy Ukrajnában hamarosan életbe lép a kisebbségek számára előnyös nyelvtörvény – írta a Kárpáti Igaz Szó című ungvári lap, amely ugyanakkor problémásnak tartja a tervezet elfogadtatását. A jogszabálytervezetet, amely lehetővé tenné az egy tömbben élő, jelentősebb létszámú kisebbségeknek anyanyelvük hivatalos használatát az adott közigazgatási egységen belül, két kormánypárti politikus – Vagyim Kolesznyicsenko és Szerhij Kivalov – jegyzi, de annak szakértői szintű kidolgozásában részt vett az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség is. A tervezet már jó ideje az ukrán parlament szakbizottságánál hever, a törvényhozás tavaszi ülésszakán vitára bocsáthatják. Az újságcikk utal a kijevi Szevodnya című napilap megbízható forrásokból szerzett értesülésére, hogy az elnöki hivatalban és a kormányzó Régiók Pártja parlamenti frakciójában arra a következtetésre jutottak, hogy a nyelvtörvényt, amely kedvező a párt legfőbb szavazóbázisának számító orosz etnikumra nézve, célszerű lenne a közeljövőben elfogadni. A párt ettől megcsappant szavazóbázisának visszaszerzését reméli az októberi parlamenti választásokra. Emellett zöld utat kaphat az a törvénytervezet is, amely garantálná a szülőknek gyermekük anyanyelven folyó óvodai nevelését – emlékeztet a lap. Ezeket az elképzeléseket azonban nem lesz könnyű keresztülvinnie a kormányzó erőnek – mutat rá az újság, amely utal Jurij Kosztenkónak, az Ukrán Néppárt elnökének nyilatkozatára, mely szerint minden lehetséges módszerrel tiltakozni fognak a tervezet elfogadása ellen. A nacionalista politikus a nyelvtörvényt az államnyelv elleni támadásnak tartja. A cikk idézi Mihajlo Pogrebinszkij kijevi politológust, aki úgy véli, a nyelvtörvény lehetséges elfogadásának meglebegtetése csak egy kommunikációs trükk a választások évében. (MTI)